Eddig nem is tudatosult bennem, de bizony az IKEA népszerű könyvespolc sorozata és én egy évjárat vagyunk. Idén mindketten belépünk a 40-es korosztályba, bár BILLY-nek februárban van a születésnapja, nekem majd csak novemberben…

„Becslések szerint minden 5. másodpercben eladnak egy BILLY könyvespolcot valahol a világon. Elég lenyűgöző, figyelembe véve, hogy a BILLY 1979-ben indult. A könyvimádóknak köszönhetően sosem megy ki a divatból.” A BILLY tulajdonosok táborát én magam is erősítem, bár sosem volt teljes falat betöltő könyvespolc rendszerem. A terméket Gillis Lundgren tervezte és kollégájáról, Billy Liljedahlról nevezte el, aki hangot adott egy „rendes” könyvespolc iránti óhajának. A BILLY funkcionális, rugalmas és szerény megjelenésű, tárolásra készült bútor, ami a 40. születésnapjára új színválasztékot és opcionális kiegészítéseket kapott, mint például polcokat, ajtókat és könyvtartókat.

Míg egyetemista voltam az előző lakásomban nyitott (mindössze függönnyel eltakart) 40 cm széles polcként a hálószobai „gardróbban” tett jó szolgálatot, a pólóimat, és minden egyéb összehajtogatható holmit ezen tároltam. Költségkímélő, praktikus megoldás volt.

Majd később, mikor lecseréltem egy nagyobb, szekrényajtós PAX elemre, a polcos BILLY kikerült a nappaliba. Vettem rá egy OXBERG üvegajtót és onnantól kezdve a legfontosabb könyveimnek adott helyet:

Mivel a költözéskor a bútoraim nagy részét magam mögött hagytam, így a könyvespolcot sem hoztam át az új otthonomba. Picit bánom, de akkor még egyáltalán nem láttam a helyét a mostani lakásban, most viszont már tudom, hogy hol töltene be tökéletes funkciót: a konyhában. A BILLY-ben ugyanis az elérhető árán túl az a klassz, hogy nem csak kizárólag könyvespolcként használható, hanem a mélységéből adódóan egy-egy elem jó szolgálatot tehet különböző helyiségekben, mindenféle dolgok tárolására. Kerülhet gyerekszobába játéktárolóként, fürdőszobába törölközők, tisztítószerek és pl. kenceficék elrejtéséhez, de egy alacsonyabb elem, akár az előszobában is lehet lerakófelület, sőt még cipőtároló is. Megannyi hekkelési lehetőség rejlik benne, az egyszerű fogantyúcserétől kezdve egészen a komolyabb újradizájnolásig. Hogy csak egy személyes kedvencet mutassak:

Személy szerint azért én az otthonomban jobban kedvelem a nyitható ajtós (felül üveges) verziót. Egyrészről rendezettebb, elegánsabb hatása van, bármit is tárolunk a polcokon, másrészről tagadhatatlanul véd a por ellen. Persze, az ajtókkal együtt már kicsit húzósabb az ára, de hosszú távon szerintem megéri. Én bírom a házimunkát, de a portörölgetéstől kivagyok. Egyébként, a noszvaji Erdei Kisház földszinti helyiségeiben több általam összeválogatott BILLY bútorral is találkozhattok. Nem véletlen, hisz ezek a bútorok a 28 cm-es mélységük miatt csak kis mértékben szűkítik a hálókban a közlekedési útvonalakat, illetve egy 40 cm széles elem a kanapé melletti kihasználatlan sarokban is remekül elfér.

Na de, térjünk rá a konyhára és az aktuális BILLY projektre. A konyhámban eddig történt átváltozások eredményeképpen – bármilyen nagy is a konyhám és bármennyire is átgondolt részemről a benne lévő eszközök, tárolnivalók mennyisége – nem fér el minden holmi. Korábban ugyanis volt egy magas elem, benne a sütővel, egy mikrónak való polccal, és két nagy zárt tárolórésszel. Ezt rögtön a beköltözés után egy beázás miatt robbantottam (- 2 nagy tárolórész), a sütő átkerült a főzőlap alá, amivel a főzőlap alatti/melletti kifordulós sarokrész is kiesett (- 2 nagy tárolórész). A mikrót pedig az egyik szekrénybe rejtettem (-1 kisebb tárolrórész). Ez azért elég komoly negatív mérleg tárolók terén egy konyhában.

Cserébe a hűtőszekrénynek lett helye, aminek következményeként nem foglalt el őrült nagy helyet önmagában a konyha közepén és végre a konyhatechnológiai sorrendbe is tökéletesen illeszkedett, ezzel jelentősen megkönnyítve a konyhai tevékenységeket. Időközben az átjáró is ki lett bontva a konyha és a nappali között, szóval lett egy igazán tágas, könnyen megközelíthető konyhám. Már csak az a fránya tárolókérdés maradt megoldatlanul, mert hát sok dolgot sikerült jól elosztani a megmaradt szekrényekben, fiókokban, de nem mindent…

Az ajtónyílás és a kémény között azonban van egy kis sarok, ahol idáig egy HEMNES asztalka és egy növény díszelgett. Szerettem így, viszont arra a döntésre jutottam, hogy ez a sarok egy BILLY-vel tökéletes plusz tárolólehetőség lenne.

Így végül beszereztem pontosan ugyanolyan üvegajtós fehér BILLY-t, mint amilyen az előző lakásomban is volt, sőt az alap tartozékon kívül plusz két polcot is vásároltam hozzá.

A 40x28x202 cm-es mérete tökéletesen passzol ebbe a sarokba, a fehér színe pedig beleolvad a környezetbe, nem érzem úgy, hogy szűkítené a teret. Mégis elnyeli azokat a dolgokat, amiket már semmilyen tetris módszerrel nem tudtam a konyha egyéb pontján elrejteni.

Ilyen pl. a kenyér/pékáru, a fém palackjaim, vagy éppen a kotyogós kávéfőző és darált kávé, amit időnként előveszek, ha pl. kifogytam a kapszulákból vagy éppen spórolósabb időszakban vagyok.

Kg-os cukor alapvetően nincs a háztartásomban, de rengeteg kávézóban kapott papírzacskós cukrom van, ezeket két nagy üvegben szintén itt tárolom. Csak akkor fogy, ha vendégek kérnek cukrot a kávéba.

Sőt, én még a tejhabosítót is ide raktam be. A BILLY mögött ugyanis van egy konnektor, úgyhogy körkivágóval picit meghekkeltem a hátlapot és így a működéshez sem kell kivennem az egészet, csak a tartályt töltöm fel tejjel.

A lenti polcokon tartom az ételtároláshoz és szállításhoz használt műanyag dobozokat, a konzerveket, a krumplit, hagymát, burgonyát, és a legalsó polcon még a palackos vizek is elfértek. Ezek egyáltalán nem láthatók a zárt ajtórész mögött.

A szekrényajtó eredeti fogantyúját lecseréltem arra az akril verzióra, amilyen a hálószobai (ITT) és nappali (ITT) IKEA bútoraimon is van.

Kicsit megtörve a sok fehéret, zöld foltként egy futókát tettem a szekrény tetejére. Ezt még 5-6 levéllel tavaly kaptam egy nagyon kedves ügyfelemtől, azóta már szaporítottam is újabb töveket, szépen megeredt.

Persze, még sok kisebb-nagyobb dolog vár rám a konyhában, de annyira örülök, hogy végre a tárolás kérdés teljes mértékben kipipálva.

Hamarosan nekiugrom a fürdőszoba felújításnak, és nagyon valószínűnek tartom, hogy oda is egy üvegajtós BILLY-t fogok betenni, méghozzá a szélesebb, duplaajtós verziót. Nektek van otthon valamilyen elem a BILLY sorozatból?

A bejegyzés támogatója: