Hopp, megint elröppent egy év… Bizony, a blogom megint öregebb lett egy évvel, amit nyilván jól meg is kell ünnepelni!

DSC06145_kicsi

Ez egyébként egészen a tavalyi évig nem volt szokás nálam (annyira nem, hogy valójában évekig nem is tartottam számon, melyik napon indult el a blogom), de azt hiszem, minden okom megvan rá, hogy örömtáncot lejtsek ezen a jeles napon.

output_X497KH

Ezzel a 6 évvel már régi motorosnak számítok a bloggervilágban. 245 (a mostanival együtt 246) poszt van a hátam mögött, ami önmagában talán nem túl sok, ha kiszámoljuk az éves átlagot, viszont arra irtó büszke vagyok, hogy ezek kizárólag csak saját tartalmak.  Most, hogy a csapból is a DIY folyik, nagyon nehéz folyamatosan igényes, ötletes, egyedi megoldásokkal előrukkolni, éppen ezért óriási kihívás hétről-hétre új és izgalmas inspirációt adni Nektek. De hát nyilván ez a kihívás egyben a fő mozgatórugóm is, úgyhogy nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok és szeretitek azt, amit csinálok.

__CSC0243

Most nem fogom kielemezni, hogy mi minden történt az elmúlt egy évben, mert azt majd megírom a szokásos év végi összefoglaló “mármeginttúltoltamkimerültvagyokújratervezek” témájú posztomban. Inkább azt mondom, ünnepeljünk most együtt, mert van mit és főleg van mivel!

__DSC0204

Ha követtétek facebookon a szexi nyári kalandozásaimat, akkor biztos ismerősen fog csengeni Bezerics Dani neve! Dani szexi gyöngyöző boraival Balatonbogláron találkoztam először a Palettában, aztán kicsivel szorosabbra fűztem a barátságot (szerelmet) ezekkel a borokkal és már nem csak a Balaton partján, de a mini Fröccs Teraszomon is ezeket kortyolgattam.

__CSC0143

__CSC0145

Jut eszembe, valójában a Palettás randevút is a saját blogomnak köszönhetem! Ugyanis van nekem egy nagyon kedves blograjongóm, Viki, aki kezdetben bútorfestés kapcsán kért tanácsot tőlem. A szakmai konzultációból egyre több lett a Barátnős csevej és szép lassan elkezdtünk együtt bandázni. Nyáron egy közös kiruccanás alkalmával ő bökött rá a helyre, hogy márpedig itt meg kell kóstolnunk a híres neves Paletta Burgert!

Paletta_burger

A Paletta ugyan ősztől-tavaszig zárva tart, de van a Balaton partján egy másik hely, ahol a szexi borokat és a hamburgert is megtaláljátok, sőt Danit is! Ez pedig nem más, mint a Télikert bisztró Keszthelyen, aminek az októberi újranyitó buliján én is részt vettem.

__DSC0048

A hely minden szempontból nagyon menő: szuper belső dizájn fogad majd és garantált gasztroélmény vár rátok!

__DSC0085

És hogy hogyan jön össze Juditu és a nyári szexi kalandozás? Hát úgy, hogy a blogszülinapi nyeremény nem más, mint egy Bezerics Dani féle szexi borválogatás egyenesen a Télikertből!

__Szexi_Blogszulinap_logo

Ha szeretnétek részt venni a nyereményjátékban, akkor ma este figyeljétek a facebook oldalamat, lájkoljátok fenti fotót, valamint legyetek követői a Télikert és a Juditu oldalnak! Sorsolás november 11-én.

ÉLJEN A BLOG, ESTE KOCCINTSUNK RÁ EGYÜTT!

__DSC0128

Aki Budapesten szeretne hozzájutni ezekhez a borokhoz, azoknak íme a lelőhelyek:

Dolce Vita Bor & Delikát (XI. Tas Vezér u. 16.), valamint RegalVino (XIII. Katona József u. 29.)