Múlt héten osztottam meg Veletek Facebookon a nagy hírt, miszerint úgy döntöttem, eladom a lakásomat! Nagy örömmel fogadtátok a bejelentést, hisz nyilván, ha ez a kis dizájn lak elkel, akkor lesz egy új hely, ahol megint egyedi DIY ötletekkel igyekszem majd meleg hangulatú otthont teremteni, ami természetesen sok-sok új posztot is jelent számotokra. De ne szaladjunk ennyire előre!

__CSC0510

AZ ELADÁS OKA

Joggal merül fel bennetek a kérdés, hogy egy ilyen kis ékszerdoboztól hogyan tudok megválni. Elárulom, nagyon nehezen, hisz mindaz, amit itt az évek alatt megteremtettem kimondhatatlanul a szívemhez nőtt. Minden egyes kis milliméterét ismerem, rengeteg munkám, energiám, igyekezetem (haha és bosszúságom is) van benne, amit nagyon nehéz a hátam mögött hagyni. Bárki, aki eddig itt járt, egytől-egyig megállapította, hogy olyan kellemes, megnyugtató, jó kisugárzása van a lakásnak, ami miatt nagyon jó itt lenni. Nem hiába szeretek én is itthon dolgozni….

_Photo 2016. 12. 24. 18 20 30

De, a helyzet az, hogy én kertes házban nőttem fel, saját kis tetőtéri szobám volt, így bármennyire is idilli az otthon, amiben élek, egy panel lakótelepi ház nem az álmaim netovábbja. Első lakásnak remek volt, nem is kívánhattam volna jobbat, de majd 15 éve élek itt, ez már gombócból is bőven sok, úgyhogy ideje továbblépni. Nálam az élet kicsit összekuszálta a dolgok normál sorrendjét (már ha van ilyen, és amúgy nem panaszkodásból mondom), és emiatt nem akarok egy helyben maradni, hanem szeretném új helyen bontogatni a szárnyaimat, szeretném máshol folytatni, megújulni, fejlődni, otthont teremteni. Ez egyébként már jópár éve tervben van nálam, csak eddig az élet egyéb dolgai úgy hozták, hogy erre egyszerűen nem volt lehetőségem. Most már van, úgyhogy nem kérdés, eladom.

ÉLETEM ELSŐ LAKÁSHIRDETÉSE

Már hónapok óta nézegetem az ingatlanpiacot, durván az egekben vannak az árak, ami nekem eladás szempontjából mondjuk most jó hír. Úgyhogy, alaposan felmérve a helyzetet és a környező hasonló adottságú lakások árait, megírtam a hirdetést, és leválogattam a lakásom fotóit. Ezeken persze van némi styling, de alapvetően inkább a rend az, ami szerintem fontosabb szempont. .

__IMG_1555_

__CSC0922

Rengeteg igénytelen lakásfotóval találkozom az interneten, amik engem vevőként teljesen elriasztanak. Nem azt mondom, hogy egy igényes, szépen felépített hirdetéssel jobb áron lehet eladni egy ingatlant, de az biztos, hogy adott időn belül sokkal több érdeklődőt vonz, és így könnyebben megérkezhet a potenciális vevő is. Remélem, hogy jól gondolom…

A LAKÁS ELŐNYEI

Számos olyan dolog van ebben a lakásban, ami miatt sokkal többet ér, mint a többi panel lakás, akár csak 2-3 lépcsőházzal odébb. Az első és legfontosabb dolog a kilátás. Kinézek az ablakon és nemhogy panel épületet nem látok, de mégcsak a lakótelep feeling sincs meg, mivel zöld fákkal övezett, csendes parkra néz a lakás mindkét szobája. Na jó, egy kis madárcsicsergést be lehet hallani, irtó vacak érzés. Iskola és templom van a közelben, a parkoló pedig kicsi és halk, mivel nincsen rajta átmenő forgalom. A lépcsőház a tömb azon a felén helyezkedik el, ahol a főút zaja már egyáltalán nem hallatszik.

__muskatli

A másik szuper előny, hogy a lakás déli fekvésű és a faltól-falig tartó hatalmas ablakokon egész nap ömlik be a napfény a lakásba! Imádom!

Szintén pozitívum a lokáció. Rendkívül jó a közlekedés, az Örs vezér tér egy köpésre van, az Ikeába, Árkádba, Sugárba 5-10 perc átszaladni, minden elérhető közelségben van, a városban tömegközlekedéssel 25 perc alatt bent vagyok. Csúcs!

Na, ezek azok a szempontok (tehát csend, park, tájolás, nagy ablakok, közlekedés), amik az új lakásnál is fontosak lesznek, kicsit parázok, hogy találok-e olyat, ami az ilyen jellegű igényeimet megközelíti, vagy majd egyik-másik ujjamat jól meg kell harapni. Auu!

A szobák tágasak, az alaprajzi elrendezés is egész jó, bár én a fürdő, wc előtt kis közlekedőt feleslegesnek / kihasználatlannak tartom, ezt kicsit jobban is kitalálhatták volna, pl. egy nagyobb fürdő javára.

_Screen Shot 2016-12-26 at 10.35.55 copy

DIY LAKÁS

Elnézegetve a lakásom fotóit, azért jó érzés, hogy mindenhol ott van a kezem nyoma, minden egyes kis részletéhez fűződik valami kedves vagy éppen könnycseppel átitatott emlék. Ezeken a képeken jól látom az elmúlt évekbeli magamat, az egyetemistából felnőtté érő Juditot, és azt, hogy mindig akkor alkottam a legjobbakat, amikor boldogságtól szárnyaltam, vagy éppen amikor valami miatt a padlón voltam.

__CSC0600

Érdekes felfedezés ez magamnak is, hogy a köztes általánosan jó érzelmi állapotban mindig csak kisebb dolgokkal szöszmötölök (párnák, sprayfestékezés stb.). A mostani lakásom sokmindennek – többek között a lelki állapotomnak is – a lenyomata, jóleső érzés elnosztalgiázni rajta. Erről és a lakásban lévő DIY dolgokról linkekkel kiegészítve bővebben ITT olvashattok.

MERRE TOVÁBB?

Nos, ez sokmindentől függ, az első lépés mindenképpen az eladás. Budapesten maradok, ez biztos, de hogy melyik részén az még nagyon képlékeny. Az alábbi igényeim viszont megvannak:

  • tégla falak
  • erkély
  • másfél szoba
  • minimum 1. emelet
  • jó lokáció
  • jó tájolás
  • kertvárosi övezet

Az, hogy milyen állapotban van szinte nem is szempont, de nem szeretnék totál lepukkantat és teljesen készet sem venni. Olyat szeretnék, amin azért ügyködhetek, amit a saját ízlésemre formálhatok. Szóval meglátjuk mit hoz ez az év, bízom benne, hogy az idei karácsonyt, már az új lakásomban fogom tölteni.

Drukkoljatok!