A facebookon már megmutattam néhány részletet a mini panel erkélyem átalakulásának folyamatából, de a történéseket egy posztban is összefoglalom, mert úgy látom, hogy elég nagy az érdeklődés a téma iránt!

__CSC0845_erkelytuning

Aki esetleg lemaradt volna a kezdetekről, az itt elolvashatja. Szóval az erkély kitakarítása után nekiugrottam a gondosan listába szedett pontok megvalósításának. Első lépésként kerestem egy szakit, aki a régi lepukkant redőnyök helyére egy újat varázsol. Megtörtént a helyszíni felmérés és amíg a redőnyömet legyártották (ez 4 nap volt), addig csak a falhibák glettelésével tudtam haladni.

__CSC0208

Közben meghívást kaptam a Platinum Decor Day workshopra, amin a Poli-Farbe termékeivel ismerkedtünk. Néhánnyal már találkoztam a munkám során, de persze sok olyan újdonságot tudtam meg, ami még jól jöhet a diy vonalon is. Az eseményről egyébként gazdagon megrakott ajándékcsomaggal és egy 5 literes Platinum festékkel pingvineztem haza. A festék árnyalatát előre kiválaszthattuk és mivel mostanában teljesen odavagyok a púderes árnyalatokért (főleg öltözködésben), gondoltam kipróbálom a falon is a dolgot, bár ekkor még fogalmam sem volt, hogy a lakásom mely részén fogok kísérletezni.

__CSC0780

__CSC0784

Aztán amikor kibontottam a festéket, rájöttem, hogy az eredetileg halványszürkére tervezett erkélyemet a Platinum Árvalányhaj fantázianévre keresztelt árnyalatával fogom legurítani! Lehet, hogy jópáran most felhördülnek, hogy „de hát ez beltéri falfesték”! Igen, az!

__CSC0841

Az én erkélyem viszont elég zárt, a falfelület simára glettelt (ugyanúgy, mint a szobákban), az eső nem ver be, és csak a két oldalfalat érinti a festés, szóval esetleg itt lehet arra számítani, hogy a nap megszívja. Bár elárulom, hogy korábban is beltéri diszperziós festéket használtam itt, ráaadásul nem is márkásat, és még a téli hidegtől sem lett semmi baja. Szóval ennek tudatában bátran estem neki a falnak, még mielőtt a redőnyt kibontották volna, mert egyrészről iszonyú kíváncsi voltam, másrészről nem szeretem a tétlenkedést.

__CSC0843

Ennek a festéknek elég sok pozitív tulajdonsága van, ami rögtön meg is győzött. Ott kezdődik, hogy nem csöpög! Még védőfóliát sem kellett leterítenem, mert nemhogy a földön, de még a kezemen sem volt egyetlen csepp sem. Érdemes rövid szőrű hengert használni, mert ezzel lehet a legoptimálisabban eloszlatni a felvett festékmennyiséget  – az ajánlás szerint – egy azaz egy rétegben! Én azért két réteget festettem, mert az előző lazac szín jóval sötétebb volt, és biztosra akartam menni a tökéletes fedéssel. Az eredmény számomra lovely!!!

__CSC0845

Mielőtt megérkezett volna a redőnyös szaki, nem bírtam ki, és nekiugrottam a régi redőny lebontásának, wááá, de jó érzés volt!!! Az erkélyem végre fellélegzett…

__CSC0875

__CSC0873

Aztán jött az új redőny és egy egész napos szívás a szakinak. A panellel rendesen meggyűlt a baja, de nagyon kitartóan nyomta a Hiltit és a munkát. Aztán a redőny felszerelésekor egy elem megadta magát, így a már félig beszerelt redőnyt, lehetett kivenni, elvinni a gyártóhoz, és orvosolni a problémát, amit szerencsére még aznap megoldottak és a redőny szépen a helyére került.  Én közben a kiszedett részen még végigszaladtam  a falfestékkel, mert bár jórészt nem fog látszódni, de szeretem, ha valami rendesen meg van csinálva, nem csak az az oldala, ami látszik. A redőny meg hófehér, új, tiszta, ja és ha valakit érdekel, műanyag. Ezt a képet Szandra barátnőm kapta el (az a fehér pötty, a Hold):

__DSCF1351

Most már ömlik be a fény a hálóba is, mivel az erkéllyel határos falrész teljesen üveges, és végre felébredve sem látom a függönyön átsejlő koszos kis kupifészket! Oké, oké, most meg nem lesz műhely, de hát valamit valamiért…

__CSC0887

Ezen a ponton végre eljutottam oda, hogy felfúrhattam az árnyékoló függönyök karnisrúdját is! Újabb szivatás a panel részéről, ugyanis két 6-os fúrószáramat is megzabálta ez a mocsok dög. Ilyen helyzetekben általában nem adom fel a dolgot, hanem rögtön azon kattogok, hogyan tudnám megoldani. Nagyobb fúrószár, nagyobb csavar, és a karniskonzol megbuherálása után most már ez is a helyén van. A mennyezetbe is bekerültek a kampók a fellógatni szánt növényeknek és a későbbi hangulatvilágítás rögzítéséhez.

Nagyon vágytam rá, hogy amíg a balkonládák még nem kerülnek a helyükre (mert a korláttal lesz még dolgom), addig is lássak egy kis zöldet: fűszernövényeket és színes virágokat! Így nekiestem egy fenyődeszkákból és kötélből álló polcnak, ami már összeállt és szintén a megfelelő helyre került, de erről majd egy másik posztban írok!

__CSC0853

__CSC0903

Aztán szombat estére vendégeket vártunk és mindenképpen az erkélyen akartuk elfogyasztani Barátainkkal a különleges provance-i paradicsomos csirkét (a’la Borostás Úr), amit házigaluskával és jázmin rizzsel tálaltunk. Szóval a bevásárlólistára azonnal felkerült az asztal és a szék is, és mivel 3 percre lakunk az Ikeától, ott szereztük be a tervezett összecsukható darabokat! Nem a legolcsóbbat vettük meg, mert őszintén szólva az asztal annyira instabil volt, hogy úgy láttuk nem pénzt spórolnánk vele, hanem inkább pénzt dobnánk ki az ablakon, így végül ez lett:

askholmen

Persze, persze vadászhattam volna vaterán valami romantikusabb darabot, de igazából ezzel nem volt semmi bajom, célnak tökéletesen megfelelő, bár még játszom a gondolattal, hogy esetleg átfestem…

__CSC0919_

A vendégek érkezése előtt felkerültek a szintén Ikeás, napelemmel működő gömblámpák is, amiből kettő 8 db-os füzért is vettem, hogy az egyik a mennyezeten fusson végig, a másik pedig az ablak mellett lógjon alá.

Hát így áll most a mini erkély, és bár a dolgok oroszlánrészén már túl vagyok, azért még van vele bőven tennivaló. Mindenesetre most már itt iszom a tejes kávémat, itt reggelizünk, és ez az első poszt, amit már kint ücsörögve egy finom mentás limonádé társaságában írok.

Stay tuned!