Sok apró dolog változott a faházban az elmúlt hónapok során, amiket egy-egy fotó erejéig megemlítek a közösségi oldalaimon, de poszt nem mindig készül róluk, hiszen sok esetben nem fotózom azt, amit csinálok, csak a végeredményt. A most következő hálószobai ráncfelvarrás is ilyen, ami szerintem fázisfotók nélkül is érthető lesz.

Mielőtt azonban fejest ugranánk az aktuális DIY ügyködésbe, érdemes rákattintani a tavalyi hálószobás posztra ITT, amiből kiderül, hogy ez a MÓKUS szoba és mik voltak az előzmények. 

Az ágyhoz és a fenti elrendezéshez azóta sem nyúltam, teljesen bevált így. Ezt a sarkot viszont kicsit újragondoltam:

Egyrészről a RAST komód átkerült a kisebbik hálóba, és az agancsot is levettem. A faház komótos belakása után ugyanis kiderült, hogy 1-2 ilyen akasztó bizony kevés az itteni kapszulagardróbom (ITT) számára. Egy olyan akasztórúdra volt szükségem, amin több vállfát is kényelmesen elhelyezhetek. A tetőtér azonban leszűkíti a lehetőségeket (tehát szekrényes akasztó kilőve), így végül egy teljesen nyitott és puritán megoldás született, amit már sok évvel ezelőtt, a Térnyerők műsor egyik szobaátalakításában is alkalmaztam ITT.

A faágas ötlet tehát régi, nem is az enyém, és abban az időben minden lelkes barkácsoló megcsinálta szerintem. Viszont a mai napig szeretem, mert alig kell hozzá pár alapanyag, pillanatos alatt össze lehet rakni és véleményem szerint a maga egyszerűségében is mutatós. 

Az elkészítéshez a kertből hoztam egy faágat, amit egyelőre csak méretre vágtam. Teljes kiszáradás után fogom matt lakkal bevonni. A függesztést 1-1 gerendába csavart kampóval és a cipősszekrény készítéséből (ITT) megmaradt kenderkötéllel oldottam meg. 

A faág végére kis fa díszek kerültek, a mókusost ajándékba kaptam, a szivecskéset én készítettem egy karácsonyi STIHL workshopon (ITT).

A falra szerelt tükröt egy kuka mellől mentettem meg, csiszolás, lazúrozás után került fel a falra.

Ezt a kis padocskát szülinapomra kaptam, kézműves darab, Anyukám rendelte egy bácsitól. Otthon is van belőle egy, ami virágtartóként funkcionál, itt inkább a szobainas szerepét tölti be. 

A szőnyeget használtan vettem, szuperjó áron, ami pedig itt volt fent szőnyeg, az lekerült az étkezőbe.

A tér akkor nyílt ki igazán, amikot az ajtót is leszedtem… Sosem csuktuk be, így mindig belógott a térbe, ami közlekedés szempontjából is nagyon zavaró volt. Persze, azért feldobtam egy régi vászonlepedőt, hogy ha mégis elszeparálnánk magunkat, akkor legyen mivel. A faházban egyébként minden zajt eléggé hallani, szóval az, hogy most ajtó van fent vagy egy darab anyag, olymindegy. 

Még télen vette Anyukám ezt a kis politúrozott bútort, amiben elfér a többi ruhám. A szekrényes részben főleg pólók és pulcsik vannak, a fiókos elemekben kényelmesen elférnek a zoknik és fehérneműk.

A korábbi posztban látott Hollóházi mókust hazaköltöztettem, a helyét egy másik példány vette át, amit szintén használtan szereztem be. 

Pár apró változtatással, valamint filléres ötletekkel teljesen megújult a szoba, amiből persze Franci fekvőhelye sem maradt ki.