Rögtön tisztáznám is a címet: így hívom azt a kis műanyag talicskát, amivel a telken fel-le húzogatom a cuccokat, faágakat, zöldhulladékot és olykor óvatosan megpakolva kibontott téglákat is…

Ez a kis pár 1000 Ft-os kerti eszköz sok cipekedéstől kímélt meg a tavasz folyamán. Nyilván, nem szabad túlterhelni, mert műanyag, és bizonyos tömeg alatt a guri-gurizástól akár el is repedhet, de pont amiatt, hogy könnyű, nem gond a pincéből felhozni, vagy oda levinni a munkák végeztével. Mert ugyebár a faháznál is mindent szépen elpakolok, itt is rend a lelke mindennek.

Na de, mutatok egy konkrét példát, amiben megint benne lesz a “ne dobd ki, hasznosítsd újra” szemlélet. Van a kertemnek egy része, ami nem csak lefele, de oldalra is erősen lejt. 

 

A nagyobb esőzések alkalmával a föld szépen lassan mosódik innen lefele, nyilván a drótkerítés semmit nem fog föl. Ez talán most még nem is akkora probléma, de évek múltán az lehet, úgyhogy mindenképpen szerettem volna ennek gátat szabni. Pontosabban valamiféle “támfalat” építeni: meglévő alapanyagokból. És itt kapcsolódnak be azok a téglaelemek, amiket a szétfagyott tűzrakóból bontottunk ki (ITT és ITT).

Ez tulajdonképpen egy kisebb sittkupac lett, amivel a korlátozások ideje alatt nem szándékoztam foglalkozni (mármint elszállítani, hogy aztán bedarálva útalapba mehessen), ezért végül úgy döntöttem, hogy a lebontott pergola pár – már nem használható – elemével összekombózva, pont jó lesz nekem arra, hogy a kerítés mentén megtámassza a földet. 

A pergolát ITT bontottuk, ITT daraboltam, ITT épült belőle lépcső, és ITT lett lekezelve, a nem használt darabokat pedig elkezdtem a kerítésoszlopokkal megtámasztva szépen lefektetni. Ezeknek még sok év kell, mire teljesen megsemmisülnek..

Ennek a meredek résznek a folytatása felfele a komposztáló, ami egyelőre itt még csak egy – éppen száraz levelekkel beborított – nagy, és szétterülő avardomb, de erről majd később írok még…

Tehát a gerendák elhelyezése után jöttek a téglák, kövek…

A guri-gurit ennél jobban már nem ajánlatos megpakolni, inkább több kör, csak ne törjön ki a kereke, és ne szakadjon le az alja! 

Innentől kezdve pedig órákon át csak tetriszeztem a törmelékekkel, a lyukas téglák közé földet raktam, picit a földbe is ütögettem őket, úgy rendezgettem, hogy szorosan egymáshoz igazodjanak.

Látványra, hát, semmi extra, de ezen a részen általában nem járkálunk, és az ideérkező vendégek sem látják, mert pont olyan szegletébe esik a kertnek, hogy nem észrevehető. De legalább nem ronda, haha.

A gerendákból a komposztáló köré is építettem egy L alakot. Egyrészről, hogy majd a rákerülő raklap keret egyenesebb legyen, másfelől, hogy a komposzt ne a drótkerítésen át szökjön a szomszédos erdőbe. 

Egyik oldalon az alsó gerendákat két oldalról téglákkal is megtámasztottam, illetve a komposztáló sarkán lévő fatörzs is segít abban, hogy a pergola darabok ne mozduljanak el. 

 

Nem azt mondom, hogy mindenki sittből erősítse meg a kertjében rézsűket, de ez a korlátozások idején itt egy logikus lépésnek bizonyult: itthon maradtunk és nem költöttünk feleslegesen olyan dologra, amit meglévő – kvázi hulladékkal – át tudtunk hidalni. Nem kellett zsákozni, meg lefele utánfutózni sittel a hegyről, egyszerűen csak elguri-guriztunk a törmelékkel a kertben, és felhasználtuk ott, ahol a kert szempontjából praktikus. Nem profi, de működő megoldás, olyannyira, hogy az időközben ráépült raklap keret is pöpecül illeszkedik erre az összelegózott, a hátsó részen megemelt alapra. De erről, majd egy következő posztban írok… Hamarosan.

A bejegyzés támogatója: