Az erkélyen elég limitáltak a lehetőségek a növények elhelyezésére, mivel a korláton kívül csak az egyik oldalsó fal jöhet szóba, na meg a mennyezetről való lógatás. Márpedig én nagyon vágytam a zöld növényekre és a színpompás virágokra, ami kerti hangulatot teremt ezen az alig 2 m2-en…

__CSC0194_

Becéloztam tehát a falat és próbáltam az optimális megoldást kitalálni. Az állványos polcot első körben el is vetettem, mert az a 20 cm is sokat számít a padlón, pláne, hogy így a kerti szék is rá lenne nyomva mindig, ezzel eléggé zsúfolt hatást keltve. Így csakis a falipolc jöhetett számításba, de semmiképp nem akartam tartó konzolokat látni, és főleg nem ementálira lyukasztani a falat az ütvefúróval… Végül csak két lyukat fúrtam (8-as fúrószárral) és dübellel+csillárkampóval oldottam meg, hogy a növényes polc majd biztonságosan lógjon egy kötélen.

__CSC0853

Három polc mindenképpen kellett, ezen már elférnek a kisebb kaspós növények és a fűszernövények is. Kiszámoltam, hogy kb. milyen távol legyenek a polcok (33 cm) és hogy a fentről való lógatással valamint a polcokat tartó csomókkal együtt így 6 m kötélre lesz szükségem.

__CSC0889

A kötelet félbevágtam, egy-egy fehérre fújt erős fémkarikán fűztem át, és fel is akasztottam, mert a polcokat így volt a legkönyebb ráapplikálni.

__CSC0855

A polcok natúr, előre csiszolt fenyődeszkákból készültek 18×60 cm nagyságúra vágva a széleken szépen lecsiszolva. A polcok sarkainál (2.5 cm távolságra az oldalaktól) lyukakat fúrtam a kötél számára. A kötelek végét egyébként érdemes elégetni, így könnyebb átbújtatni a lyukon, és nem is fog foszlani közben.

__CSC0857

A deszkákat fehérre “pácoltam”, amihez egyszerűen felvizezett akrilfestéket használtam, így finoman látszódik a fa erezete is. Hogy megkapja a megfelelő védelmet, matt, vízbázisú lakkal is átkentem, így könnyebben tisztítható és a locsoláskor rácsöppenő víz sem fog ártani neki.

__CSC0865

__CSC0869

__CSC0871

A polcok felhelyezése elég egyszerű, csak át kell bújtatni a köteleket a lyukakon és a megfelelő magasságban erős csomókat kell kötni a polcok aljára úgy, hogy közben egy vízszintmérő is a segítségünkre van.

__CSC0895

Az utolsó csomónál én levágtam a kötél elégetett részét, így szebb, természetesebb az összkép.

__CSC0897

__CSC0210

Az növények legnagyobb részét Anyukám hozta, neki rengeteg van otthon, így erre nem is kellett költeni, valamint a kaspókra sem, amiket innen-onnan guberáltam elő…

__CSC0903

__CSC0909

Az erkély sarkában van egy nagyon ronda cső, ami amúgy tök felesleges is. Eredetileg arra hivatott, hogy az erkélyre beeső csapadékot elvezesse, mintha annyira monszunvidék lennénk, na mindegy.

__CSC0194

__CSC0220

Erről valamennyire elviszi a fókuszt a függöny, de sajnos még így is nagyon szembetűnő, erre megoldásként vadszőlőt fogok felfuttatni, hogy valami hasznát is vegyem (tudom, tudom, elég gyakran vissza kell majd vágni az elburjánzó indákat).

__CSC0202

A kis fa ládikát Márktól kaptam ajándékba a múltkori erkélytuningos forgatáson, de ha valaki szeretne ilyet, akkor a Conte Interiornál beszerezhető!

__CSC0224

__CSC0204

Na, de ha már lógatás, akkor a mennyezet adta lehetőségeket is kihasználtam! Jól átgondoltan, nem csak a mennyezeti gömblámpának rögzítettem már jó előre a kampókat, hanem a petúniának is, amihez persze szintén itthoni alapanyagokból készült a “kaspó”.

__CSC0069

Fogtam egy régi kis kosarat, és sprayfestékkel (alapozó+fedő) pikk-pakk fehérre fújtam. Volt még kötél is (merthogy ezzel párhuzamosan magazinanyag készült és ahhoz is kellett ám a kötél), és a jól működő fémkarikás megoldással egyszerűen fel lehet akasztani a helyére. A kosár egyébként egy vastagabb nylonnal is ki van bélelve, hogy öntözéskor a cserépből alul kifolyó víz, ne a kosarat áztassa szét, és pláne ne a fejemre csöpögjön…

__CSC0222

Azért van itt még munka bőven, ezen a fotón látszik is, hogy az erkély másik – az idő során szépen megsárgult – oldala még festésre vár! Erről és a közben elkészült deszkakorlátról is hamarosan beszámolok.

__CSC0196

__CSC0192

__CSC0073

Az előzményeket itt olvashatjátok:

Erkély tervezgetés

Erkély átalakulás