Még nem fejeztem be teljesen az előszobát, de már most annyira látványos a változás, hogy muszáj megmutatnom Nektek! Főleg azért is, mert ez a projekt egy remek példa arra, hogy néhány nap munkával, milyen jól meg lehet változtatni egy adott helyiség összképét.

__CSC0598_

Nos, hogy tényleg látszódjon, mekkora is a kontraszt, mutatom újból az „előtte” állapotot:

__DSC0331 copy

Siralmas, unalmas, és tipikus suszter cipője eset, amit már nem bírtam tovább elviselni. Az előzményekről ITT olvashattok bővebben.

__DSC0408

A mennyezet, az ajtók és a falak fehérre festése után a legtutibb ötlet a padló lefestése volt! Erről minden információt elolvashattok ITT. Ez egyébként 3 nap alatt elvégezhető (betartva a 24 órás átfestési szabályt) és valójában egyáltalán nem egy fárasztó munka, a végeredmény pedig önmagáért beszél.

__CSC0596

A kis szekrényhez még évekkel ezelőtt jutottam hozzá iszonyatosan lepusztult állapotban, már szerepelt magazin anyagban is, erről ITT olvashattok. Persze az évek alatt kicsit megkopott, itt-ott megrepedt, ezért most fatapasszal kijavítottam, picit átcsiszoltam és újrafestettem. A most rákerülő bútorgombokat Edittől, egy nagyon kedves, régi blog olvasómtól kaptam ajándékba! Szívmelengető gesztus volt tőle, köszönet érte…

__CSC0600

__CSC0605

Finomak, nőiesek, gyönyörűek…

__CSC0607

__CSC0609

__CSC0613

A sok fehéret persze érdemes némi színfolttal feldobni, így került pl. a Marokkóban vásárolt szőnyeg a padlóra. Tökéletes helye van itt!

__CSC0615

__CSC0592

A falra is elkezdtem összeválogatni a képeket, és néhányat már keretbe is raktam, de még nincs minden a helyén.

__DSC0380

__DSC0381

Múlt héten megvendégeltem a Fitness Csajokat (akikkel az életmódváltásom óta rendszeresen együtt edzek, erről a történetemről ITT olvashattok), tőlük kaptam ajándékba a HOME feliratot. Hát én teljesen kész voltam, telitalálat a mostani történésekhez, amik nálam/bennem zajlanak…

__CSC0611

Ez a hálószoba másik bejárata, ami a kisközlekedőből nyílik, itt azelőtt teljesen üres volt a fal. Mennyivel jobb a látvány két ide passzoló képpel, igaz?

__CSC0619

Hamarosan jövök a folytatással, stay tuned!