Főleg, ahogy mi csináljuk! A panel szűk lehetőségei miatt a bútorokat nem tudtuk kipakolni a másik szobába, így zónáztunk: kupacoltunk a szoba egyik felébe, a festett részeket kerülgettük, átugrottunk felette. Aztán kupacátrakás újfent és megint kerülgetés és az örömtől repkedés!

Szóval itt van ez a jó öreg mozaik parketta. Megsárgulva, megkopva, a ragasztásoknál elválva… őszinte leszek: soha nem kedveltem. Időről időre próbáltam valahogy elfedni, padlószőnyeggel, kis szőnyegekkel, de egyik sem volt igazán nyerő megoldás. Most persze biztosan van olyan, aki azt mondja, hogy hisz ez fa parketta, és de gyönyörű és szívtelenség lefesteni. Mi is gondolkodtunk a felcsiszoláson, ki is próbáltuk egy részen, de az eredeti színe sem volt megnyerő.

Egy ideje szemezgettem külföldi blogokon a parketta festéssel, és Wein Krisztina blogján is többször elolvastam az erről szóló bejegyzést. Úgy voltam vele, hogy ez úgyis a kísérleti lakásom, miértisne? Elmentünk megvettük a bűvös Otex-et, és vizesbázisú, selyemfényű parkettalakkot hozzá (ezt most már tudom, hogy felesleges volt). A parketta nagyobb hibáit parketta fugával kijavítottuk, és visszacsiszoltuk, de az egész felüleletet nem csiszoltuk fel.

Ha az Otex üvegre és fémre is tapad, akkor egy kopott lakkfelület sem lehet neki gond! Szivacsos hengerrel végiggurigáztuk…

Aztán gondolkodtunk, hogy egy réteg után egy fehér zománc mehetne rá, de ha már úgyis ott volt az Otex, hát  abból gurítottuk le a másodikat is (ezt ne csináljátok, inkább 2 réteg Empire menjen rá, az a tuti módszer!). Aztán lakkoztunk, szintén két rétegben. Itt viszont a lakk dobozán javasolt szivacshenger helyett az ecsetet választottuk, mert a szivacstól teljesen buborékos lett, az ecset alatt viszont szépen elterült a lakk. Utólag már tudom, hogy a lakkozásra semmi szükség, mert az Empire önmagában is jól bírja a strapát! Ha majd kopik, újra lehet tolni egy réteg Empire festékkel 😉 UPDATE: És utólag már azt is tudom, hogy az Empire az oldószer miatt idővel sárgulni fog, nem lesz olyan, mint a festéskor. Tapasztalat, hogy lehet vizesbázisú zománcot ia használni fedőnek: pl. Poli-Farbe Cellkolor Aqua, én végül erre váltottam 2018-tól…

Menő felületet kaptunk, amibel a régi mintázat itt-ott látszik. Árban kb. annyiból volt meg a 22 m2, mintha a legolcsóbb laminált padlót raktuk volna le. De ezt ki kellett próbálnunk!

Ami pedig a szegőlécet illeti, hát itt Borostás Úr kitalálta, spórolás és design címén, hogy kötél legyen! Micsoda, kötél? Hogy fogom azt takarítani? De közben meg tetszett az ötlete! Elbringáztam a közeli barkácsáruházba, hogy na majd ott találok. Találtam is, horror áron. Annyi lett volna körbe vinni a szobában, mint maga a parkettafesték és lakk ára. Uff, úh. ehelyett lázas kutatásba kezdtünk a neten, és találtam egy helyet, ahol 7000 Ft-ért még házhoz is hozták a csigakötelet.

Szépen körbeszögeltük, és tádááám!  A takarítása sem nehéz, még jó, hogy van porszívónk 🙂

Az anyag az A Mi Otthonunk magazin 2012 szeptemberi lapszámában is megjelent.