És ezt szó szerint kell érteni, ugyanis a faházikó bejáratánál lévő eredeti küszöb teljesen megadta magát. Semmi baj a hibát a felismerést követően azonnal orvosoltam is!

A történet ott kezdődik, hogy minden egyes alkalommal, amikor átléptem a küszöböt, konstatáltam, hogy igen-igen, meg van süllyedve, és kicsit biztos el is van korhadva, de mindössze addig jutottam, hogy ezt a problémát felírtam a teendők listájára. Nem gondoltam, hogy idei projekt lesz, mindaddig, amíg egy alkalommal akkora eső zúdult le a környéken, hogy az előszobában a küszöbtől kb. 30 cm távolságig jött be a víz…a házba. Persze csak az, ami nem folyt el a küszöb alá, mint később kiderült.

Nyár elején vettem észre ugyanis, hogy a pincében a járólappal leburkolt részen (a bejárati ajtó vonalában, illetve a felől) kicsapódott a nedvesség. Gondoltam, biztosan csak a hőhíd miatt, de ez rendszeres jelenség volt minden nagyobb eső után. Mivel egy héten többször is ott voltam, így a feltörlés, szellőztetés és így a kiszárítás is mindig megvolt, ami persze csak az következmények kezelésére volt jó, magát az okot nem szüntette meg. 

Na mondom, akkor nézzük csak meg közelebbről ezt a küszöb kérdést. A kiemeléssel nem is volt gond, lazán kijött a korábban szögekkel rögzített elem. Nem csoda, hisz az alatta lévő párnafa is megadta magát. Totálisan. 

Kb. két órán keresztül csak pucoltam ki az egészet, könyékig nyúlkálva addig a részig, ahol már ép faanyagot találtam. Volt itt hangyaboly, bogárkák, ezen meg sem lepődtem, de alapos tisztogatás után beszórva hangyaporral ezt is kipucoltam. 

Realizáltam, hogy mélyen, a beton alapnál egy – a küszöbbel párhuzamosan futó – illesztés mentén viszont van egy pár mm-es rés. Na most, nagy esőzéseknél valószínűleg ide folyt be az a rengeteg víz, akár több órán keresztül is. 

Igyekeztem alaposan kiszárítani az egészet, napokon át ment a ventilátor a pince felől és az egész küszöbmizéria idején is nagy mázlim volt, hogy napokig nem esett az eső, mitöbb tikkasztó kánikula volt, így vélhetően szépen kiszáradt minden. 

Új párnafát tettem be, amit ragasztó purhabbal rögzítettem. Az új bükkfa küszöbből két méretet is vettem, mert az áruházban egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy a szélesebb, vagy a keskenyebb fog kelleni. Pár mm eltérés van csak, de pont ezen múlhat minden, úgyhogy inkább megvettem mindkettőt, és helyben döntöttem a dologról.

Végül a szélesebb lett a nyerő, amit először méretre vágtam dekopír fűrésszel, majd lekezeltem favédő lazúrral, két rétegben.

A rögzítéshez szintén a ragasztós purhabot használtam nehezéknek pedig egy tűzoltókészüléket tettem rá (ebből több is van a faházban). Pár óra múlva elkezdtem a kinyomódott felesleget levágni sniccerrel. 

24 óra elteltével a küszöb és a beton találkozását fagyálló csemperagasztóval nyomtam ki, és ugyanez került belülre is a járólap és a küszöb illesztéséhez. Nem ez a szakszerű megoldás, de a helyzet az, hogy működik a dolog, az új küszöb rögzítése után megszűnt a pincében a nedvesség kicsapódása, és az előszobába sem folyik be a víz. 

Egyelőre idáig jutottam a dologban. A küszöbre szeretnék még takarólécet tenni, az ajtót lefesteni, kilincset cserélni, majd egy vízvetőt felszerelni. Sőt, egy előtetőt is indokoltnak érzek, hogy ne verje az eső telibe az ajtót.

De addig is átmeneti megoldásként felrögzítettem egy műanyag, rugalmas “takarólécet” (ami amúgy beltéren használatos, de volt a pincében és kapóra jött), így amikor nagy eső van, vagy amikor nem vagyok ott, mindig a küszöbre hajtom, ezzel is védve ezt a részt a víztől. 

Egyébként a faházzal kapcsolatban ez az eset remek példa arra, hogy nem kell rögtön pánikba esni, ha valami váratlan javítanivalóval kerül szembe az ember.

Én legalábbis nem ijedtem meg, nem hívtam szakit, úgy voltam vele, hogy a régi küszöbnél – akárhogyan is oldom meg – csak jobbat tudok csinálni, és ha ez csak fele annyi ideig tart, mint amennyit az előző bírt, már nyert ügyem van.

Azért megnyugtató érzés ám úgy kilépni az ajtón, mint aki jól végezte dolgát, haha. 

A bejegyzés támogatója: