Márciusban írtam arról, hogy vettem mindenféle növényt – többek között muskátli palántákat is – és elkezdtem a tavaszi kertészkedést itthon. Persze, az időjárás akkoriban még egyáltalán nem indokolta, hogy a földet túrjam, de valahogy annyira vágytam rá…

Aki netán lemaradt volna a posztról, az ITT elolvashatja. Szóval, nézzük mi lett az elültetett mininövényekkel. A helyzet az, hogy a 8-ból 3 muskátlicsemete pár hét erőlködés után sajnos kidőlt. Egy újabb tő szintén eléggé a végét járta már, ezt végül sikerült különültetéssel megmentenem.

Nagy nehezen sikerült magához térnie, mostanra már a virág is megjelent rajta, de még el van maradva a balkonládában maradt társaitól…

A kihullott tövek helyére vettem új – már virágzó – példányokat és egy sikeresen átteleltetett tövet is a balkonládába ültettem. De valójában hetekig csak ezt láttam:

Az utólag vásárolt, virágzó muskátlik kb. egy hét alatt el is nyíltak. Minden reggel azt fürkésztem tejeskávéval a kezemben, hogy hol van már egy icipici bimbókezdemény a sok zöld levél között. Na hol van már egy árva kis bimbócska? Aztán végül beindult a dolog és most már 3-4 naponta nyílik egy újabb virág.

Így összesen háromféle (palánták, utólag vásárolt tövek, áttelelt példány) árnyalatban pompázik a muskátli, ami rendkívül kedveli az erkélyem klímáját, meg nyilván a rendszeres gondozást.

A locsolás és a száraz részek eltávolítása mellett idén először tápoldatoztam is, ilyet azelőtt sosem csináltam, de valóban erőteljesebb, dúsabb a megjelenésük tőle.

A hálószobából kinézve is gyönyörű a látvány, főleg, hogy nemcsak felfelé és kifelé, de befelé és kúsznak a növények.

Pedig az volt ráírva, hogy “álló” muskátli, de szerintem ez futó, a levelei alapján is inkább annak tűnnek.

A nagyon kiálló, nyúrgább szárakat majd visszavágom, amikor elvirágoztak, kíváncsi vagyok, hogy egy hónap elteltével vajon mennyi virág lesz rajtuk.

A márciusi kertészkedés alkalmával az összes szobai növényemet is friss virágföldbe ültettem, és kísérleteztem a szaporítással. Ilyet sem csináltam azelőtt, és meglehetősen izgultam amikor egy-egy szárat a – remélhetőleg – megfelelő helyen elvágtam, hogy aztán vízbe téve, vagy éppenséggel földbe dugva gyökeret eresszenek. De erről majd egy másik posztban írok, mert az egy külön sztori.

A bejegyzés támogatója: