Aki kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a faházas kalandjaimat, az már láthatta, hogy időnként a pincével is foglalkozom. Most megmutatom, hogy két év alatt meddig jutottam a lenti pakolászással, berendezéssel, és milyen új tervet találtam ki magamnak a jövőre nézve.

Azt már többször említettem, hogy az előző tulajdonosok teljes berendezéssel adták el nekem a faházat, így nem csak a fenti bútoroknak, gépeknek, de a pincében lévő holmiknak is boldog tulajdonosa lettem.

Nem nagy dolgokra kell gondolni, inkább praktikusakra, mint pl. kerti szerszámok, szereléshez/javításhoz való cuccok, festékek, növényápoló szerek, illetve régi retro bútorok.

A nulladik lépésben mindent alaposan átválogattam, és rendszereztem, hogy amikor szükségem van valamire, akkor ne kelljen matatnom, keresgélnem, mert attól a falra mászom… Erről ITT és ITT is írtam bővebben. 

A pince rendberakásakor szintén fontos lépés volt a lomtalanítás. A régi, kb. 20-30 éves bútorokat az idő vasfoga, de leginkább a falakon időnként kicsapódó nedvesség rendesen megette. Pláne azokat, amik a falra voltak tolva, ezeknek a hátulja gyakorlatilag fekete volt a penésztől. Úgyhogy a tönkrement bútoroktól két menetben, tavaly nyáron és az idei év nyarán a lomtalanítás alkalmával megváltam. Nem volt nehéz őket kisebb elemekre szedni, gyakorlatilag egy jól irányzott rúgástól maguktól darabjaikra estek. A hosszabb elemeket, a könnyebb pakolás érdekében dekopírfűrésszel vágtam ketté. 

Persze, nem minden bútor volt szétrohadva. A félköríves fa bárpult és a bárszékek teljesen ép állapotban voltak, de a pult nekem túl sok helyet foglalt itt, ezért úgy döntöttem, hogy elajándékozom a barátnőmnek, aki örömmel jött érte és vitte magával. A bárszékeket megtartottam, mert egy kis pultos részt mindenképpen szerettem volna a későbbiekben kialakítani. 

A pincéből azonban nem csak a lomtalanítással és elajándékozással kerültek ki cuccok, hanem volt olyan is, amit felhoztam, és a lakrész berendezéseit bővítettem velük. Ilyen pl. az étkezőszékek egy része, amiről ITT írtam.

Vagy a fürdőszobai tárolópolc, ami korábban egy fiók szerepét töltötte be. Az átalakításról ITT írtam.

Sőt, az egyik bárszéket hazavittem, és otthon növénytartóként funkcionál:

És persze nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy a pince egyetlen ablakát és a pinceajtót is gondjaimba vettem, így festéssel egészen friss, szinte teljesen új külsőt kaptak. Ezekről részletesen írtam ITT, ITT és ITT

Idén nyáron a fent említett pultos részt is elkészítettem, bár még nem vagyok teljesen készen vele, mert a Praktikerben vett táblásított lucfenyő lapot még alaposan le szeretném kezelni Boróka penészgátló, favédő alapozóval és az oly sokszor használt dió lazúrral, hogy minél tovább bírja itt lent. Direkt arra a falra fúrtam fel egy-egy konzolt, ami válaszfal, tehát nem határos a földdel, így ez alapvetően egy száraz falrész. 

Hogy kicsit feldobjam a bárpult környezetét, fogtam egy régi – szintén a szüleim sufnijából guberált – fából és pozdorjából álló asztallap elemet és újragondolva képkeretként felhasználtam.

Ehhez a pozdorja hátlapból kivágtam dekopírral egy nagyobb részt (mert elég súlyos volt) csak annyi részt hagyva, amire a habkartonra nyomtatott képet ragasztópisztollyal rá tudom ragasztani. 

 

Tudom, sokan arra szavaznak, hogy a vörös klinker téglákat fessem fehérre, de én több okból sem szeretnék ezekhez hozzányúlni. Egyrészről két éve pereg róluk egy vékony lakkréteg, amit mostanra sikerült úgy ahogy rengeteg sepregetéssel eltüntetnem a földről. Festés előtt viszont az egész felületet át kellene csiszolni, mert még van rajta ép lakkozott rész. A másik, hogy pont a nedvesedés miatt előbb-utóbb valószínűleg a festék is lejönne róla. Egyébként meg már mindenki fehérre festi a téglafalát,  így nekem ez már nem izgalmas, és különben is, az otthonomban is olyan sok a fehér, itt nekem simán megállja a helyét ez a téglavörös. Az egyetlen dolog, ami a fehérre festés mellett szólna, hogy sokkal jobb fényviszonyok lennének itt lent. 

A fent felsoroltak után a konklúzió az, hogy én most biztosan nem szeretnék hozzányúlni, inkább – a képhez hasonlóan – majd fehér elemekkel gazdagítom a pince falát, és berendezését.

Összeségében tehát lassan, de biztosan haladtam/haladok a pincével előre, és a kezdeti cél, hogy legyen egy átlátható, rendezett helyiségem itt, az már megvalósult. 

Pár hete viszont azon is elkezdtem agyalni, hogy a tárolás mellett akár egy kis hobbiműhelyem is lehetne itt, ahol akkor is lehetne barkácsolni, ha mondjuk kint esik az eső. Sokszor fordult elő, hogy egy hirtelen zuhé miatt a házba menekültem be festeni, vagy befejezni a dekopíros darabolásokat. 

Így tehát a következő célom a műhely kialakítása. Valószínűleg ezt sem fogom elkapkodni, pláne, hogy a napokban elzárjuk a vizet, így ritkábban és rövidebb időkre tudok majd jönni a faházhoz. Van már egy terv a fejemben, hogy mit hogyan szeretnék itt lent megvalósítani, aztán meglátjuk, hogy tavaszra meddig jutok el. 

Facebookon már írtam arról, hogy nagyon gondolkodom – úgy egy éve – a DIY témájú videózáson, mármint, hogy újra csináljam… Még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy belevágjak-e, de a téli időszakban azért felveszek 1-2 anyagot próbaként, aztánt meglátjuk, hogy mennyi plusz munka ez nekem, illetve van-e rá érdeklődés. 

A bejegyzés támogatója: