Tag: ragasztás

Hónapok óta keresgéltem már szemetest a konyhába, de egyszerűen nem találtam a megfelelő darabot. Így végül újragondoltam egy meglévő műanyag kukát.

Anyukám kapott egy törött őzike porcelánt és megkérdezte, hogy ilyen állapotban kell-e nekem. Nanáhogy! Hisz – Fazekas Anna ismert műve alapján – már gyerekkorom óta tudom, hogy a törött lábú őzikéket egy kis gondoskodással igenis meg lehet gyógyítani…

Néhány korábbi fotómon már kiszúrhattátok a Fortuna kőszobrot elmosódva a háttérben. Most megmutatom őt egészen közelről, és azt is, milyen változáson ment át a kezeim között.

Nagy valószínűséggel sokunk szekrényében lapul olyan farmernadrág, amit valamilyen okból már nem szívesen viselünk. Ha valóban hordhatatlan állapotban is van, akkor kidobás helyett próbáljuk  inkább kreatívan felhasználni.

Amikor tavaly decemberben elszaladtam karácsonyi ledsorért a Praktikerbe, vettem pár zacskó télire való madáreleséget és egy teljesen egyszerű madáretetőt is. Az ünnepek alatt kicsit kidekoráltam az etetőt és tegnap ki is helyeztem a faház előtti fenyőfára.

Korábbi években az adventi dekorációt rendszerint utolsó pillanatban készítettem el… A last minute kivitelezés eredménye mindig valami egyszerű, de azért klassz megoldás lett: pl. négy gyertya valami kis dekorral egy tálra sorakoztatva. Idén viszont időben kezdtem el foglalkozni a dologgal, így bőven volt időm arra, hogy egy díszesebb darabot rakjak össze.

Múlt hétvégén gyönyörű őszi idő volt, úgyhogy kiszabadultam a természetbe egy kicsit levegőzni (és álmodozni). A kiruccanásról nem tértem haza üres kézzel, gyűjtöttem tobozokat és néhány bogyós ág is jött velem…

Az ikozaéder az egyik legizgalmasabb szabályos térgeometriai alakzat, ami nyitott vagy zárt oldallapokkal akár otthoni dizájnelem is lehet! Oké, tudom, a neve talán ijesztően hangzik, de higgyétek el, minimális matek kell csak ahhoz, hogy egy ilyen szabályos test összeálljon.