Nem gondoltam volna, de a tavaszi Café Flore projekt után őszre is becsúszott egy szuper, nagyobb ívű diy munka! Ezúttal nem kávézót, hanem bisztrót dizájnolok, vagányan hangzik, ugye?

__CSC0206

A keszthelyi Télikerttel már találkozhattatok a facebook oldalamon, mert párszor bejelentkeztem onnan tavaly ősszel is. A hely megálmodója Bezerics Dániel, tudjátok, akinek a Szexi Rozéját is előszeretettel fogyasztom. Nos, Daninak a nyári időszakban a balatonboglári és a keszthelyi kikötőben is dübörög mindkét Paletta nevű helye, de a hidegebb évszak beálltával a városközpontban található Télikert nyitja meg kapuit azok számára, akik télen is kellemes hangulatban fogyasztanának finom borokat és minőségi, helyi termelőktől származó, friss alapanyagokból készült ételeket. Dióhéjban ennyit a bisztró gasztro hátteréről, Dani sokat tudna mesélni még az egész dolog filozófiájáról.

_burger

__DSC0085

Maga a Télikert remek lokációval rendelkezik és nagyon szép épületben van, de sajnos csak bérlemény, így az ember azért ésszel tolja bele a pénzt. Szóval az alap felállás az, hogy a jelenlegi arculathoz passzoló új dizájn legyen vagány, ütős és persze egyedi, ugyanakkor legyünk költséghatékonyak! Ez a kombó nagyon fekszik nekem, úgyhogy egyértelmű volt, hogy belevágok!

_20160827_185746

__CSC0146

__CSC0150

A jelenlegi állapotról mutatok néhány fotót, amiből látszik, hogy korábban megvalósult már néhány remek ötlet, de még bőven van potenciál benne és főleg üres, dekorációért kiáltó falfelület. Ez itt pl. a teljesen kopár előtér és a mosdó:

__CSC0142

__CSC0144

__CSC0238

Az előtérből tovább haladva egyenesen a hatalmas vendégtérbe jutunk:

__CSC0113

Tényleg óriási, csak a pult maga 6 méter hosszú…

__CSC0115

A mennyezeten lévő Balaton és a lelógó borosüvegek eszméletlen jól néznek ki, kár, hogy ez nem az én ötletem volt 😀

__CSC0109

Ezeken a fotókon azért nincsenek asztalok és székek, mert azok a balatonboglári Paletta zárásakor kerülnek át onnan ide! Ez, a ránk váró munkálatok miatt kifejezetten előnyös is, mert nem kell őket pakolászni, kerülgetni, letakargatni…

__CSC0107

A demizsonokból készült óriás mennyezeti lámpa is csúcs, viszont a falra felrakott keretek és vonalak nekem kicsit esetlennek tűnnek mellette:

__CSC0105

A régi logó színeihez passzoló narancs/zöld függöny sem kifejezetten illik az új elképzelésbe, a falon lévő, fotóból készült tapéta viszont zseniális, szóval az marad!

__CSC0123

A hátsó részen is lehet még tuningolni, a meglévő Tilka kábeleknek kifejezetten örülök!

__CSC0125

A mennyezeten lógó szőlőtőkék is nagyon tetszenek, a belmagasság bőven elbírja!

__CSC0136

A felmérést követően első lépésként készítettem egy moodboardot (hangulati táblát), amivel a fő irányt belőttem:

Szerencsére a Kerekes Kata által tervezett arculat grafikai elemeiből könnyen lehetett építkezni, sőt hozzátervezni, valamint a Télikert logoban szereplő kék színnel is számoltam a hely ráncfelvarrásához.

__CSC0087

_telikert_tervezes

Az üres falfelületekre tehát főleg piktogramokat/feliratokat képzeltem el, amiket projektor segítségével vetítünk fel és szépen ki lehet festeni. Dekorációs falfestésben elég nagy spíler – csak így szerényen, haha – és rettenetesen elvetemült is vagyok (lásd tulipános fal ITT, nappalim fala ITT, hálószobám fala ITT, és még sorolhatnám…), de ezúttal kicsit mást technikát alkalmaztam, mint eddig!

Nemrégen ugyanis megismertem a Fiók papírboltot, ami sokkal több, mint egy hagyományos papír- és írószerüzlet! Nagyon menő irodai-, művész-, és dizájner cuccokat is árulnak (noteszek, vászontáskák, tolltartók, stb.) és van egy workshop műhelyük is! Itt akadtam, vagy még inkább kattantam rá a Montana termékekre, pl. a különféle vastagságú akrilfilcekre és a csodálatos színű sprayfestékekre is! Ezeket egyébként webshopnól is lehet rendelni, ITT. Azért az milyen jó már, hogy itt “Télikert kék” színű sprayfestéket is tartanak!!! Az meg még jobb, hogy egészen véletlenül ugyanakkor toppantunk be Dorkával (Maalmi, Otthonka) a boltba, életünk első találkozását meg is pecsételtük egy egymás nyakába ugrással, egy jó kis kávéval és persze egy közös fotóval!

_collage

Visszatérve a projektre: ez azért merőben más ám, mint egy budapesti munka, amikor tudom, hogy fél órán belül bármit el tudok érni, amire csak szükségem van, és nem gond például, ha kifogy a festék vagy kell még 3 kaspó az Ikeából. Ja és persze a szerszámok, eszközök mozgatása is sokkal több szervezést igényel. Na de, az alapanyagok jó részét még Budapesten beszereztük, leszállítmányoztuk… Jaj, az is egy külön történet ám, mert mikor döglik meg a kicsi kocsim az autópályán? Persze, hogy akkor, amikor fullra van pakolva a megvásárolt dolgokkal, mindenféle szerszámokkal és előre legyártott diy cuccokkal! Brrr, nem voltam túl vidám, de végül épségben lejutottunk mi is és a cuccok is! Fábiánt meg leadtuk a szervízbe…

Hamarosan jövök egy következő poszttal, amiben részletesen írok az átalakításokról, a felületek dekorációjáról és a fent említett Montana termékekről! Addig is kövessétek a Télikert tuning albumomat a facebookon, ITT és lájkoljátok a Télikert facebook oldalát is ITT valamint Instáját ITT.

Stay tuned!