Az, hogy a tv készüléket kirakom a nappaliból nem érdemelne külön bejegyzést. Viszont ez az akcióm nem tervezett perspektívákat is nyitott, amiben bútorokat mozgatok, falat javítok, parketta festést frissítek, szanálok, stb. így abszolút itt van a helye a blogon.

Hihetetlen, hogy elszaladt az elmúlt néhány év. Nézegetem a régi fotókat, beleolvasok a régebbi posztokba, és azt látom, mennyi, de mennyi minden változott a faházban és a kertjében, amióta a gondjaimba vettem. És még mennyi dolgom lesz ezután is, hajjaj! Na, de lássuk, mik történtek mostanság a dombtetőn.

Számomra pont jó hosszúságú volt a nyár, kiélveztem minden napját a faháznál. Augusztus végéhez közeledve már kezdtem érezni, hogy elég is volt a kánikulából, és onnantól már csak azt vártam, hogy beköszöntsön a hűvösebb őszi időszak.

Ez a néhány fabábu évek óta várta a sufni egyik polcán, hogy végre leporoljam őket és újból játékba állhassanak. Úgy gondoltam, hogy ennél többet is megérdemelnek, így hát ecsetet ragadtam, és átfestettem őket…

Ezt a projektemet tavaly ősszel terveztem megcsinálni, de mint annyi minden, ez is idénre csúszott. Sebaj, most, végre már ott tartok, hogy a vízgyűjtő már nem csak funkcionál, de a megjelenése is pofásabb.

Bő három és fél éve lakom itt, de valahogy a fürdőszobával alig haladtam. Eddig. Most ugyanis váratlanul felgyorsultak az események, így talán az ünnepekre már lesz egy rendesen funkcionáló, alapjaiban már rendberakott fürdőm.

Már nem is tudom, hányadik DIY fejezeténél tartok a faházas fürdőszobának, hisz folyamatosan, apró lépésekkel szépítgetem, de mivel most már látványos a változás, ezért leírom és persze meg is mutatom az aktuális helyzetet.

A faháznál a legkisebb munka is borzasztó időigényes, ezért néha úgy érzem, hogy sokkal lassabban haladok a betervezett dolgokkal, mint szeretnék. Egy egyszerű – festéssel, javítással – megfejelt tolózár csere is órákig tartó szöszmötölés néhány napon át…

Egy ideje adós vagyok ezzel a poszttal, de most végre a teraszon ücsörögve, a reggeli kávémat kortyolgatva bepötyögöm szépen…

Nem tudom, hogy pontosan hány festéssel kapcsolatos poszt van a blogon (nagyon sok), de az biztos, hogy nem véletlenül a festés-mázolás az egyik kedvenc diy „fegyverem”. Hihetetlenül látványos átváltozásokat lehet vele elérni, erre hoztam most példaként a pinceajtómat…

Az előkészületek után jön a látványosabb rész, a festés. A zsalugáter lamellái miatt ez aprólékos munkafolyamat volt, de azt hiszem, megérte szöszmötölni vele…

Így év vége fele, azt hiszem, már nem vágok bele nagyobb munkálatokba a lakásban. Inkább azokra a részletekre koncentrálok, amik még itt-ott-amott kimaradtak, de azért látszódnak, így most pl. az egyik régi ajtótokot szemeltem ki magamnak.

A cím és a fotó alapján talán rögtön ki is derül, hogy egészen pontosan a megsárgult gázcsőre gondolok, ami az előszobában fut végig és meglehetősen rontja az összképet. Itt az idő, hogy végre ezt is átfessem szép fehérre.
FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK