Meglehetősen felcsigáztalak Titeket az eddig megmutatott konyhás fotóimmal, úgyhogy ennek a bejegyzésnek biztosan nagyon fogtok örülni. Arra gondoltam, érdemes teljesen a legelejéről kezdenem a sztorit, hogy lássátok, egy adott helyiségnek hányféle megjelenése lehet.

Az előző tulajdonosokkal jó kapcsolatot ápolok, így tőlük kaptam meg ezt a fotót a konyha valamikori kinézetéről:

A kép akkor készült, amikor még ők szemelték ki maguknak  az ingatlant jópár évvel ezelőtt, így a konyha megjelenése az akkori tulajdonos stílusát tükrözte. Erről sajnos csak ez az egy fotóm van, de azért jól látszik, hogy itt még gáztűzhely volt bekötve, a hűtő a konyha végében található, és itt kapott helyet az étkezőasztal is.

Az én eladóim ezt az elrendezést újragondolták és a saját igényeik és stílusuk szerint át is alakították:

A bútort és a burkolatokat teljes mértékben lecserélték, a gázt kikötötték, így elektromos főzőlap került be, a melegvíz pedig az előszoba parkettája alatt a fürdőszobából van kivezetve (így erre kb. 5-10 mp-et várni kell). A konyhatechnológiai sorrend is másképpen alakult, bekerült egy mosógatógép és egy plusz pult az ablak alá, ami által a munkafelület jelentősen megnőtt. Fontos azonban megjegyeznem egy-két konstrukciós hibát, amit a szakértő szemek biztos azonnal kiszúrtak: az egyik, hogy az újonnan beépített munkapult a radiátor felett van. Ez nem annyira szerencsés megoldás (látvány szempontjából sem). Illetve az alsó szekrények és fiókos elemek mélysége valamint a munkalap mélysége nincs szinkronban egymással. Ennek az az oka, hogy a bútorok Ikeásak (60 cm mélyek), de a munkalap máshonnan van, és sajnos szintén 60 cm mély (és nem 63.5-eset, mint az Ikeásak). Az esztétikumot csak picit rontja, a praktikumot viszont jelentősen: a morzsát pl. nem tudom rendesen a szélekről összegyűjteni, illetve bármilyen, a széleken lefolyó folyadék, a munkalap ívéről a szekrények és fiókok lapjának élére „fordul rá”, és nem a földre csepeg…. Na, nem mintha sokat vizeznék itt, de azért jobban oda kell figyelnem, és azért írtam le, hogy ha új konyhában gondolkodtok, ezt az aprócska szempontot ne hagyjátok figyelmen kívül.

A kis kitérő után menjünk tovább. A hűtő a szemközti oldalon kapott helyet, mellette pedig egy kisebb étkezőasztal is elfért. Ezek a fotók akkor készültek, amikor az előző tulajdonosok még itt laktak (nagyon szerették amúgy ezt a lakást). A hirdetésben én ezzel a fotóval találkoztam:

A lakás birtokbavétele után pedig nagyjából így festett:

És persze rögtön gondoskodtam arról, hogy – ha még csak részleteiben is, de – hangulatos legyen:

Eléggé zavaró volt, hogy egy ekkora konyhában a hűtő a másik oldalon „éktelenkedik”, ráadásul a nagy ablakon keresztül beáramló fény útjában állt. A használaton kívüli kémény és a hűtő között kihasználatlan hely keletkezett, valahogy nagyon nem volt rendben az összkép.

Na de, most jön egy nagyon fincsi rész, amiről egyszer már említést tettem ITT, de most sem hagyhatom ki a sztoriból. Szóval, amikor megvettem a lakást, akkor tudtam, hogy az egyik falrésznél van egy tisztázatlan eredetű falnedvesedés, de nem volt világos, hogy pontosan honnan ázik a fal.

Ennek megállapításához ki kellett szedni azt a magas elemet, amibe a sütő volt beépítve. Annyira nem bántam, sőt, itt már tudtam, hogy vissza sem fogom rakatni, inkább a nagy hűtőt nyomom be a helyére.

Az ázás helyét bontással tárták fel a szakik (a főnyomó cső volt bűnös), kicserélték a hibás szakaszt, majd jónéhány nap száradás után kijavították a falat.

Én pedig egy festést követően betoltam a hűtőt a helyére, oh yeah! Egy feladat megoldva, de máris ott álltam szemben a következővel…

A kikötött sütőt ugyanis valahova be kellett építeni. A hűtő mellé semmiképpen nem akartam, arra a pultrészre szükségem volt (ide pakolok ki a hűtőből, meg ne legyen már ennyi fém cucc egymás mellett.

Úgyhogy beáldoztam a főzőlap alatti kifordítható sarokszekrényt, ami egyébként remek tárolóként szolgál, szóval ezért picit vérzett a szívem… De hát valamit valamiért. Ráadásul nem lehetett teljesen a főzőlap alá behelyezni, mert akkor az oldalsó elem miatt nem tudtam volna a sütő ajtaját kinyitni. Tehát ez egy újabb kompromisszum. Akinek külön nem hívom fel ráa figyelmét, nem szúrja ki, és egyébként mostanra egész jól megbarátkoztam vele…

Nos, itt jutottam el arra a pontra, hogy a konyha elrendezése nagyjából rendben is volt, még konyhatechnológiai sorrend tekintetében is. Még mielőtt bármilyen újradizájnolásba belefogtam volna, a konyha és nappali közötti falrészt végül megnyitottam egy átjáró formájában. Ennek okáról és a munkafolyamatról részletesen ITT írtam.

Ahogy megnyílt a fal (a nappaliból, sőt még a hálóból is át lehetett látni a konyháig) szemet szúrt egy dolog, amivel addig nem is foglalkoztam. Ez pedig a bútor lábazata. Pontosabban hiányzó lábazata. Messziről teljesen beláttam a konyhabútor alá, ez semmiképpen sem maradhatott így.

A konyhából kibontott magas elem lapjai az erkélyen várakoztak a lomtalanításra, így ezekből szemezgettem megfelelő darabokat a lábazathoz az újrahasznosítás jegyében.

A remek dekopírfűrészem volt a segítségemre, és maszkolószalag, amivel leragasztottam a ceruzával jól láthatóan jelölt vágás vonalát. Így a fűrészlap nem rágcsálja szét a laminált felületet  a vágás mentén (legalábbis kevésbé).

Pattintós elemek helyett építési ragasztót használtam, 1-1 pöttyöt nyomtam azokra a helyekre, ahol a lábazat a bútor lábaival érintkezik. A lábazat a későbbiekben egy határozott mozdulattal eltávolítható, és megint 1-1 pötty ragasztóval visszatehető.

Így azért már mindjárt jobban festett a dolog:

Ezzel a megjelenéssel éldegéltem pár hétig, ekkor azonban már egyre sűrűsödtek a könyvem munkálatai is. Mivel úgy terveztük, hogy a konyhabútor átfestése is egy projekt lesz az Otthon fejezetben, ezért ezt az akciót a könyv fotózásához igazítottam.

Ennek külön bejegyzést szánok, úgyhogy hamarosan folyt. köv.