Február óta gyakorlatilag versenyt futok az idővel, pontosabban az időjárással. Az eddig megszokotthoz képest minden egy hónappal előbb történik, amire én még nem készültem fel (semmilyen szempontból), és most rohangálok, mint a mérgezett egér, és közben próbálok nem lecsúszni a kert látványának legszebb pillanatairól, mitöbb dokumentálásáról és megosztásáról. Merthogy visszanézve a tavalyi faházas mappákat egy csomó fotóm és mondanivalóm bentragadt…

Minden hónap végén, de legkésőbb a következő hónap elején lementem a telefonomról a fotókat a gépemre év végén meg külön háttértárra. Egy életre megtanultam a rendszeres mentés és biztonsági mentés fontosságát, amikor 3 havi munkám veszett a semmibe… Általában havi bontásaban vannak a faházas fotók, de az otthoniak egy adott éven belül inkább helyiségek szerint vannak csoportosítva, így könnyebb kutatni bennük. Ha nem készítenék tartalmakat, nem lenne a blog és a közösségi oldalaim, valószínűleg nem lennék ilyen alapos mappázó, bár ki tudja, valami rendszer akkor is lenne, hiszen ezek a fotók egyben emlékek, még akkor is, ha némelyiken csak egy barkácsgép látszódik a kezemben, vagy éppen a kutya trollkodik rajta, haha. 

Na szóval, mielőtt bármilyen izgalmasabb DIY (kerti) munkába belevágnék, és arról posztolnék, hoztam egy kis kert körképet az év első negyedévéből szemezgetve, kicsit több hangsúlyt fektetve a márciusra, amikor igazán elkezdett színesedni a kert…

Szezonon kívül, januárban is többször jöttünk fel a faházhoz, ilyenkor mindig körbenézek, hogy nincs-e valamilyen időjárás okozta kár, kiszellőztetek, teszek-veszek,  vagy éppen elhozok valamit otthonról, amit ide szántam. Ilyen pl. ez a rizslámpa is, amit egy zuglói kuka mellől mentettem (semmi baja, és még izzó is volt benne…)

Mindig körbesétálok a kertben is, megvizsgálva az avarral/ágakkal bemulcsolt növényeket, amikből évről évre egyre több van, hála a sok-sok szaporított és csereberés növénynek. 

A rézsű (amiről korábban ITT írtam) január első napjaiban így festett:

A molyhos madárhúr és a télálló árvácska tartotta a frontot a hideg, fagyos napokon is:

A díszkert is még a téli álmát aludta…

Az elszáradt évelők, élükön az őszirózsákkal egész télen díszítettek és egyben védelmet is nyújtottak…

Az íriszek hosszú levelei is megfáradva hevertek a talajon, ezekhez sem nyúltam.

A kert alsó részében a tavaly ősszel ültetett babérsom egész télen zölden virított. Avarral és boróka ágakkal takartam a hideg időszakban.

A télben nem igazán kedvelem, hogy borzasztó rövidek a nappalok, és egy reggel 5-6 órás indulás még vaksötétben történik, de megvan az a szépsége, hogy napkeltére érünk fel:

Francinak meg az öröme, mert ő legalább annyira szeret itt lenni, mint én:

Na de, a hideg január után jöjjön a meghökkentően meleg február. De komolyan, némely napokon olyan meleg volt, hogy levéve a kerti dolgozós hacukát még vékony pulcsiban is melegem volt, és úgy tűzött a nap, hogy estére jó kis színt adott az arcomnak. Nem tudok ennek maradéktalanul örülni, tisztán látszik, hogy sajnos meg van bolondulva az időjárás…

Februárba már javában benne voltam az idei kerti teendők megtervezésében (erről ITT írtam), és a kert mustrálása mellett elkezdtem a száraz, letörött, beteg ágakat is szépen aprítani, feldolgozni, felhasználni… Ahh, ebből rengeteg van, sosem érek a végére, de nem panaszkodom, nem-nem, hisz imádom, hogy körbevesz az erdő. 

Ilyenkor még nincs megnyitva a víz, meglehetősen nomádok a körülmények, ezért minden alkalommal úgy jövök el otthonról, hogy vizet és ételt hozok magammal. Februárban, napsütésben, a teraszon egy műanyag dobozból megenni a rakottkrumplit, hát mit mondjak, nincsenek is rá szavak, elképesztően jólesett.

De hogy a kert témától ne kanyarodjak el: ezt a téli jázmint tavaly a drága kis szomszédasszonyomtól kaptam. Négy ülönböző helyre ültettem a kertben, most pedig már mindegyiken ott pompázott a sok kis sárga virág (igazából már január végén, de februárban volt látványos).

Azért csak mutatnám, hogy Franci hogyan éli meg a napsütéses faháznál töltött időt:

A pergola elemeiből épült kerti lépcső (ITT írtam róla) melletti fagyal még csupasz. Már csak azért is érdemes kattintani a linkelt posztra, mert ott látszik, hogy 2020-ban totál visszavágtam a fagyalt, és azóta is rendszeresen metszem, nyírom és gyönyörű dús minden évben.

A bőrlevél még aprócska, nyíló, rózsaszín virága nálam a tavasz első jele. A nagymamám kertjéből került hozzám, szóval nemcsak a tavasz hírnöke, hanem egyben emléket is idéz…

Erről is készítettem egy videót, nézzétek csak:

Az első százszorszépek feltűnésekor pedig már tudtam, hogy itt aztán hamarosan be fog zöldülni a fű is. Nálam nem gyommentes pázsit van, hanem igazi ősgyep/vadfű, amit a vakond is jó sokszor feltúr. Szép zöld, természetes, kezdettől fogva nagyon szeretem.

Februárban még mindig nem nyúltam érdemben a kerthez, csak sepregettem, a közlekedési útvonalakon, lépcsőkön lévő avart húztam el, illetve folytattam az elszáradt ágak, gallyak metszését és vágását…

A terasz előtti díszkerthez sem nyúltam, pedig már nagyon bizsergett a tenyerem. De inkább csak sétálgattam benne, és néztem, hol mi bújik ki, és mik azok az évelők, amiket majd márciusban vissza fogok vágni:

És akkor jöjjön a március, ami annyira csodálatosan indult, hogy jó korán meg is nyitottuk a vizet. Bár tudtam, hogy lesz még fagy, és megvan a veszélye, hogy a földből kiálló vízcsőszakaszon (ne is kérdezzétek, megoldandó feladtok egyike), szóval hogy itt jégdugó alakul ki, amiből nagyobb baj is lehet, de ezt könnyű elkerülni azzal, hogy itt alszom és hajnalban, amikor pár órára 0 °C alá menne a hőmérséklet, akkor lejövök és megnyitom a vizet. És így is lett. 

Nem mondom, hogy a vastag, réteges öltözködés és a fűtés ellenére nem fáztam egy kicsit nappal is a szigetelés nélküli faházban, de rég aludtam ilyen jól éjszaka. Persze, a teraszon még nem tudtam meginni a vágyott reggeli első kávét, de tudtam, hogy annak is hamar eljön az ideje. Valahogy megvan a rezsón lefőtt kotyogós kávé testet-lelket melengető hatása, meg annak is, amikor utána a forró bögrét markolom.

A márciussal az a helyzet, hogy igazából naponta lehetett volna mutatni új és új képeket a nyíló virágokról. Sokat meg is osztottam a közösségi oldalakon, de itt a blogon még nem, szóval most a teljesség igénye nélkül, nagyjából kronológiai sorrendben ömlesztve itt van pár szépség némi leírással, hogy beazonosítható legyen a dolog.

Az ibolyák egész márciusban díszítették a kertet mindenhol: a fűben, a kerítés mellett, a lépcső oldalán, az ágyásban, a beton réseiben. 

Ezt az icipici csigát látjátok ti is, ugye? 

Közben a korábban említett bőrlevél is már teljes pompájában virított, és mivel szépen szaporodik, így a kert más részére is telepítettem át belőle.

A díszkertben elsőként a krókuszok jelentek meg:

Majd elkezdett bújni a többi hagymás is. Ezeket ősszel ültettem, szóval ekkor még számomra is meglepetés volt, hogy pontosan milyen színeket fogok látni. 

A lilák mellett berobbantak a sárgák is! Illetve helyesbítek, ez az árvácska itt volt egész télen, előtte az a szőrös levélke pedig a nyuszifül.

Ez a fotó nem is a nárciszok miatt érdekes, hanem a rozmaring miatt, aminek a tövében borókával takargatva jópár növényt átteleltettem, többek között a kis cserepes tujákat, tiszafát, szamócát. 

A rozmaring sztoriról egyébként ITT írtam korábban. Idén az aranyvessző nem volt olyan szép dús, mint szokott lenni, ősz elején erőteljesebben megmetszettem, és kicsit mintha még nem tért volna magához. Na, sebaj, majd jövőre, illetve szokott másodvirágozni is, szóval nem vagyok kétségbe esve. 

A díszkertben visszavágtam az évelőket és a korábbi gyakorlattal ellentétben a száraz részeket nem vittem el a komposztra, hanem kicsire darabolva visszaterítettem a növények alá.

Kitettük a teraszra a kerti kanapét (Ikea – HAVSTEN), Franci legnagyobb örömére, most már innen szemléli a kertben történő munkálatokat. Már amennyit lát szegénykém, közel a 16. életévéhez nem mondanám, hogy sasszemű.

Március közepe fele beindultak a meténgek, és a tüdőfű is:

Innentől kezdve pedig nagyon felgyorsultak a folyamatok, a díszkert elkezdte egyre változatosabb és színpompásabb arcát mutatni, azt kell mondanom, hogy még sosem volt ilyen szép.

Nárciszok a molyhos madárhúrból kibújva. 

Franci a nárcuszok közül kibújva:

Ikravirág és mellette már felkészül a kankalin:

A „retro nárciszt” sokan dícsértétek, én meg azóta is azon agyalok, hogy ezt vajon kitől és mikor kaphattam, mert már tavaly is itt volt, de nem emlékszem hogyan került ide. Biztos valamelyik kis kertész barátom csempészte be ide titokban, amikor együtt ültettünk.

És ha már pompázik a díszkert, akkor a kényelmes Wind&Beer pihenőszéket is felhoztam a pincéből, ahol egész télen pihentettem. Így teljes ez a hangulat:

A fürtös gyöngyike pont olyan a kertben, mint az ibolya, mindehol van. Csoportokban vagy egyenként elszórva, tényleg rengeteg van belőle. Szeretem egyébként, lehet, hogy majd szedek ki cserépbe is, hogy mondjuk a teraszlépcső mellett is díszítsen.

És közben kinyíltak a tulipánok is, ezeket a szép lilákat én dugdostam el tavaly ősszel, miután Szomoru Miklós kertjében jártam látogatáson. ITT írtam róla. 

A kankalinok szintén nagymamám kertjéből vannak, pár év alatt nagyon szépen elszaporodott, úgyhogy tavaly ősszel a hátsó részűre is vittem belőle.

A húsvét sem maradt el a faháznál, szerintem maga a nyuszi is megörült, milyen szép virágos kertbe rejtheti a meglepetéseket: nekünk csokit, Francinak répát. 

A díszkertről is készült videó, azt ITT tudjátok megnézni.

Az első fűnyírás előtt még megcsodáltam a százszorszép szőnyeggel borított kertet, majd nekiestem a feladatnak. Múltkor megnéztem, csak maga a fűnyírás több, mint 3 km gyaloglás a kertben. 

Fontos tapasztalás, hogy az évek alatt a füves területek csökkentése és szárazságtűrő vagy éppen árnyéktűrő növényekkel való beültetés jelentősen megrövidíti a fűnyírással töltött időt. Szóval azon vagyok, hogy innen, onnan, amonnan még kikanyarítsak a füves területekből, mert persze, kell a szép zöld rét is, de nem kell akkora, mint amekkora nekem van. Jöhetnek még bokrok, cserjék, sőt, fák is, mert hely az van bőven. És nem azért, mert nem gyalogolok szívesen 3 km-t a fűnyíróval, hanem azért, mert a fű nem bírja a szárazságot, és ha lesz még egy olyan aszályos nyarunk, mint 2022-ben, akkor megint csak a kiégett barna füvet nézegethetem egész szezonban… Változik a klíma, hát hozzá igazítom a kertet, ennyit tudok tenni. Erről egyébként már ITT is írtam pár gondolatot.

Ezzel most zárom is a sorokat, mert időközben elállt a szél, és még ki tudok menni a kertbe 1 órát molyolni, mielőtt rámsötétedne.

Áprilisban pedig hozom nektek a rézsű változásait, mert bár már tavaly ősszel is egészen színes látványt nyújtott, de ez az első tavasz, amikor nem gyomok vannak csak rajta. Már most annyira szépen benőtte a mindenféle elültetett növény, hogy még magam is csak ámulok.