Ha nincsen pincénk, garázsunk, sufnink vagy erkélyünk, akkor a bringa tárolását valahogy a lakásban kell megoldani. Nálunk legalábbis muszáj, hisz Borostás Úrral együtt egy bringa is érkezett, így a nappaliban már két járgányt kellett kerülgetnünk. Ekkor jött az ötlet, hogy dobjuk fel a falra, ott biztos nem lesz útban!
A neten sok ötletet találtunk, aztán méregetés és számolgatás után nekiesett az Úriember. Mert ez bizony az ő műve, én csak festeni és felfúrni segítettem, ja és persze a gépeket adogattam. Na meg a sört 🙂
A bringatartóhoz szükséges alapanyagokat megint Apukám sufnijában vadásztuk. Igazán nagy szerencsénk van Apuval, mert amellett, hogy nagy barkácsmester és zseniális műszaki vénával megáldott ember, mindig segít nekünk azzal, hogy a kreatív ötleteinket alapanyagokkal, eszközökkel és jótanácsokkal támogatja.
Először a bringatartó két oldala készült el. Ehhez ajánlom, hogy minél vastagabb legyen a faanyag, mert erre fog felfeküdni a váz, és jelentős súly lesz rajta. Mi 3 cm vastag fenyődeszkával dolgoztunk. A mélyedést először dekopírral és Trioval vágtuk, majd az ívet csiszolóval finomítottuk. Aztán festés, és összeillesztés.
Itt nem szabad spórolni a csavarok méretén, minél nagyobb és erősebb, annál masszívabb lesz a bringatartó.
A falra rögzítést L idommal oldottuk meg, ami szinte alig látszik, hisz a polc alja eltakarja. A tetejére és a belső részbe pedig lehet pakolászni.
Fotó és kivitelezés: Szabó Gergely
Az anyag az A Mi Otthonunk magazin 2012 októberi számában jelent meg.
Üdv.
Szeretnék érdeklődni, hogy méreteket kaphatnék e. Szeretném párommal én is elkészíteni 🙂
Köszi előre is 🙂
Hello, 40 cm széles, 20 cm magas és 30 cm mély. A kivágott mélyedés 8 cm hosszan nyúlik be (a kormány-fal távolság figyelembevételével!)