Amíg a pinceajtó festékrétegei száradtak, pihenésképpen a konyhát kezdtem el festegetni. Na, nem az egészet, csak azt a részt, ahol szükségesnek éreztem…
A faháznak vannak mutatósabb helyiségei, illetve kevésbé azok, a konyha pl. az utóbbiak közé sorolható. Számos ötletem (és álmom) van a teljes átalakításra vonatkozóan, de terveim szerint mindez csak pár év múlva fog megvalósulni. Szóval addig marad a ráncfelvarrás, és az átmeneti, költséghatékony szépítgetés.
A konyhában eddig történt változásokról ITT írtam már, erre külön most nem is térnék ki. Kezdjük inkább a jelenlegi állapottal:
Egész kis pofás egyébként, bár a fűrészporos tapéta, a márványmintás frontok és a korábbi gáztűzhely feletti – szintén márványmintás – csempe nem éppen a kedvenceim, de annyi baj legyen.
A munkapult mögötti részen viszont nincs csempe, csak fűrészporos tapéta. Ugyan az elmúlt majd’ egy év alatt láthatóan nem nagyon fröccsent rá semmi és meglepő módon a mosogató mögötti részen is csak 1-2 kisebb vízfolt nyoma látszik, de ez főleg azért van, mert vigyáztam, vigyáztunk rá.
Szerettem volna neki egy olyan védelmet adni, ami egyszerűen kivitelezhető, és nem gond, ha valamitől koszos, maszatos lesz, mert könnyen le tudom takarítani. Így a választásom a Poli-Farbe Platinum matt latex falfestékére esett „H20 hegyi len” színárnyalatban.
A festéket magát jól ismerem, hisz az otthoni konyhámban, illetve fürdőszobámban is ezzel a termékkel festettem fehér árnyalatban. Kifejezetten ajánlott egyébként párás, nedves helyiségekben, mert ez a festék penészálló is. Alap esetben nyilván egy konyhában vagy egy fürdőben nem tapéta van, de maga a Poli-Farbe Platinum falfesték tökéletesen felvihető festhető tapéta típusokra is (mint pl. esetemben a fűrészporos), úgyhogy ez nekem most jó áthidaló megoldás addig, amíg a konyhához, meg úgy az egész házikóhoz nem nyúlok hozzá jobban.
Bár a Poli-Farbe Platinum falfestékek egy rétegben is meglehetősen jól fednek, a megfelelő védelem (dörzsállóság, súrolhatóság) miatt a matt latexet 2 vagy 3 rétegben ajánlott felvinni. A többi színárnyalatot ITT találjátok.
Sőt, végül arra a részre is került festék, ami az ablak alatt van.
Ez a halvány, hidegszürke szín egyébként passzol a munkalaphoz, a nappaliban lévő járólaphoz és ahhoz a mosható rongyszőnyeghez, amit a konyhába leterítettem.
Egyébként kicsit gondolkodom azon, hogy a fürdőszobában a zuhany melletti – ugyancsak fűrészporos tapétával borított – részt is átfestem, hasznos lenne…
A bejegyzés támogatója:
A bőségszarus szobor javítás után kérdeztem tőled, hogy régi mintás betonoszlopomat hogy tudnám javítani…Jelentem sikerült, fagyálló csemperagasztóval pótoltam ki a hibákat, és lefestettem (illetve fél négyzetmétert nem festettem le, igazából lusta voltam otthon számolni, de kicsit gyanakodhattam volna a festékboltos képességeire, mikor első számítása alapján a két oszlop területére kijött 32 négyzetméter-szóval mivel lusta voltam otthon számolni ezért újra kell mennem a festékboltba), de ha jövő héten meg lesz ez készen leszek. És ez juhúúúú, és te inspiráltál benne, ha nem olvasom azt a cikket sose kezdek bele.
Nézegetek itt most minden festéses cikket(sok van,), a nyílászárósokat különösen. Az hogy egy ajtót nem kell levenni, bakra tenni, megfordítani, visszatenni, ez új UNIVERZUMOKAT nyitott meg előttem, eddig mindig ez tartott vissza egy-két ajtó lefestésétől,hogy egy plusz embert kell hívnom, akivel nyühüljük az ajtót.
Egy kérdésem lenne, ha fényes (talán zománcfestékkel?) van festve egy ajtó (és jó állagú, csak mondjuk okkersárga a nikotintól) kell kromofággal lemaratni a festéket, újrafestés elött? Ha valami matt másfajta festékkel meg lehet úszni ezt a kört?
Bármilyen festékkel is mész rá, nem kell kromofág! Az csak akkor szükséges, ha pereg már a sok réteg festék, vagy fel van púposodva. Egyszerűen csiszold fel picit, hogy mattabb legyen a felülete, utána jöhet az alapozás és a fedőfesték, nekem ez a Cellkolor Aqua eléggé bejött 🙂
Nagyon köszönöm, akkor a többségnél nem kell kromofág (sajnos lesz olyan is ahol kell). Már írom is össze mi kell a dologhoz..
Kedves Judit,
a véleményed szerint, a posztban említett latex falfesték alkalmazható olyan fűrészporos tapéta festéséhez is, ami már évek óta használatban van a konyhában? A használatból kifolyólag a felülete nem teljesen tiszta, akár zsíros is?
Üdv,
Máté
Hm, hát zsíros felületre semmilyen festék nem fog tapadni :/ Így előtte meg kellene próbálni tisztítani (legalább annyira, hogy matta legyen a felület), vagy ha nem sikerül, akkor cserélni a tapétát.
Köszönöm a választ:)