Ahogy az előző bejegyzésben említettem, mostanában kevés posztot írtam, pedig a háttérben nagyon sokat szorgoskodtam. Viszont emiatt van az is, hogy az eseményekről, változásokról már nincs sem erőm, sem időm (és sokszor kedvem sem) azon nyomban beszámolni…

Persze szeretném, ha nem maradnának üres oldalak, és vakfoltok a faházas történeteimben, hogy a változások valamilyen formában – ha kicsit megkésve is -, de nyomom követhetőek, visszakereshetőek legyenek itt.

Azt sokan tudjátok, hogy a Praktikerrel már évek óta együtt dolgozom, és tavasszal jópár videót leforgattunk a faháznál, erről korábban írtam már ITT. Nyárra is ütemeztünk néhány klassz anyagot, bár véletlenül sikerült azt a két napot választanunk, amikor a legnagyobb kánikula volt. Azt hittem, meggyulladunk a forgatási napok végére… 

Tipegők lerakása

A kert alsó részén van egy földes útszakasz, ami korábban (még az előző tulajdonos idejében) keramit kövekkel volt kirakva, de ezek az idő során megsüllyedtek, eltűntek. Mi már kiástuk őket tavaly, de a helyükre nem került semmilyen más lépőkő, és egy-egy kiadósabb eső után itt bizony sártenger volt. A kisebb méretű keramitok helyett szerettem volna egy nagyobb és a környezetbe belesimuló megoldást választani, így végül a Praktiker oldalán bukkantam ezekere a farönk szeletekre hajazó, fagyálló tipegőkre.

A lerakásuk egyáltalán nem bonyolult, a munkát csak az a tényező nehezítette, hogy már nyolc hete nem esett akkor egy csepp eső sem, és az agyagos föld olyan volt, mint a beton. Ezért – kulisszatitok következik – a munka előtt jól belocsoltuk a földet. Így azért már könnyebben szaladt az ásó a földbe a kamera előtt.

Újabb kulisszatitok, hogy az egész stáb besegített az ásásban, mert bár szívesen megcsináltam volna egyedül is, de egy-egy ilyen forgatásra csak pár óránk van, így muszáj felpörgetni a munkafolyamatokat. 

Szerintem nagyon menő lett a végeredmény, ezek a lépőkövek tökéletesen passzolnak az erdei környezethez. A videót a Praktiker youtube csatornáján ITT nézhetitek meg. 

Festések javítása fafelületen

Aki az elejétől kezdve követi a faházas kalandokat, az láthatta, hogyan lettek a csokibarna színű spalettákból szép fehér felületek. Ez nagyon sokat dob a házikó megjelenésén, pedig még a fürdő- és az emeleti kisebb hálószoba ablakát még mindig nem sikerült átfestenem (majd ősszel, talán). 

Viszont a festett spalettákon és kereten már most akadtak apróbb javítanivalók. Volt pl. ahol nekiütöttem valamit, és egy kis ponton lepattant a festék, de Franci kitartó kapirgálása az ajtófélfán (jelezvén, hogy ő most akkor bejönne) sem maradt nyom nélkül. Ezek tényleg kis sérülések, de ha nem foglalkozik velük az ember időben, úgy később már sokkal macerásabb a javítás, hiszen a nap és a csapadék ezeken a részeken gyorsabban kifejti káros hatását…

A festések javítását 37 fokban is el lehet végezni, de mindenképpen árnyékos helyet érdemes választani ehhez. Nem csak magunk miatt, hanem azért is, mert az erős napsugárzás miatt, a frissen felvitt festékréteg is nagyon gyorsan “meghúz”, és így nehéz szép, homogén eredményt elérni. 

Annyi előnye azért van a melegnek, hogy a javasolt száradási időből kicsit le lehet faragni, de a következő réteg felvitele előtt mindenképpen győződjünk meg arról, hogy az előző festés tökéletesen száraz… A festések javításáról készült videót ITT tudjátok megnézni.  

Hintaszék a teraszon

A hintaszék először otthon díszelgett az erkélyen, majd a lépcső alatt a faházban, végül két éve kitettem a teraszra. Ugyan fedett részen van, de egy nagyobb esőnél azért ezt is érte a víz, a délutáni napsütésnek pedig folyamatosan ki volt téve. A lakkréteg sok helyen lepattogzott róla, és az egész felület kifakult… Eljött az ideje, hogy rendbetegyem.

Aki újított már fel bármilyen bútort, az tudja, hogy ez nem 1-2 órás munka. Időigényes folyamat a csiszolás, az alapozás, a lazúrrétegek felvitele, a száradási időről nem is beszélve. Ezért ehhez egy 3in1-ben vizesbázisú lazúrt választottam, így külön nem kellett alapozni. A csiszolásba és a lazúrozásba is besegített a rendező, szóval megint csapatmunkaként toltuk magát a felújítást, de így időben végeztünk is. Viszont a száradási idők miatt a végeredményt csak másnap vettük videóra.

ITT tudjátok megnézni az egész folyamatot az első lépéstől a kész állapotig. 

Alap barkácsgépek

Na, ez az a videó, amit ezentúl mindig linkelni fogok, amikor azzal keres meg valaki, hogy “nagyon szeretnék barkácsolni, milyen gépeket ajánlasz kezdésnek?” A dekopírfűrész, a multifunkciós vágó- és csiszológép, valamint az akkus fúró/csavarozó azok az alapgépek, amiket már nagyon régóta használok, ezek kerülnek elő legtöbbször a kisebb-nagyobb barkácsmunkáim során. Otthon és a faháznál is ezek az alapgépek voltak meg legelőször, és abszolút pozitív tapasztalat, hogy a gyakori használat ellenére még soha egyikkel sem volt gond: nem kellett javítani, cserélni, egyik sem krepált be. 

És mennyi munkadarab került ki a segítségükkel a kezeim közül, te jó ég, tele van velük a blog. Természetesen mindenki olyan márkát választ magának, amilyet szeretne, de én ezekkel a zöld Bosch gépekkel (amiket kifejezetten hobbi barkácsoláshoz fejlesztettek) maximálisan elégedett vagyok. Nézzétek meg a videót ITT, ahol kaptok még egy-két hasznos tippet hozzájuk. 

Még tervezünk idénre forgatásokat a faháznál, hisz hamarosan jön az ősz, így az évszakhoz illő témák lesznek terítéken. Picit már várom is a hűvösebb napokat, ennyi bőven jólesett volt nekem a kánikulából. 

A bejegyzés támogatója: