Tag: Juditu Faház

Május elején említettem meg először a facebookon, hogy idén nincs kedvem felállítani a medencét (és bajlódni vele) sőt, talán el is kellene adnom, mert bár tényleg kihasználjuk, azért sokat is kell vele törődni, hogy mindig szép és tiszta legyen a vize… Akkor többen írtátok, hogy ezt gondoljam át, mert milyen jó lesz majd csobbanni benne a nagy kánikula idején, viszont

Tovább…

Az elmúlt két hétben volt itt minden: kánikula, napokig tartó esőzés, vihar, de amikor csak tudtam kint dolgoztam a kertben. Kisebb-nagyobb részek estek át látványos változáson, mutatom is őket sorban…

A hajnali fagyok, a sok eső és a szeles idő miatt idén a tervezettnél később, két hét csúszással indítottuk el a faházas szezont. De hát ilyen ez az április, teljesen kiszámíthatatlan. Ahogyan a május is.

Ugyan már van két nagyon helyes kis madáretetőm a faház kertjében, de miért ne lehetne még több, amiből a madárkák kicsipegethetik a nekik kitett magvakat? Ezúttal egy elég régi, méretesebb darabot pofoztam ki, amit még Apukám készített évekkel ezelőtt…

A szobában nevelt paradicsom sztoriról már írtam a közösségi oldalaimon, de mivel a kezdetektől mostanáig közel egy év telt el, így megérett a dolog arra, hogy itt a blogon is összefoglaljam, mik a nem várt  – pozitív – tapasztalataim. 

Egy nagyon klassz dolgot szeretnék mutatni nektek, ami akár teraszon, egy kisebb balkonon, a kertben, a medence mellett, vagy a falra szerelve is mutatós kiegészítő. Lehet használni korlátként, belátásgátlóként, takarólapként vagy egyszerűen csak díszítő elemként. Ez pedig nem más, mint a dekorpanel.

Hihetetlen, hogy elszaladt az elmúlt néhány év. Nézegetem a régi fotókat, beleolvasok a régebbi posztokba, és azt látom, mennyi, de mennyi minden változott a faházban és a kertjében, amióta a gondjaimba vettem. És még mennyi dolgom lesz ezután is, hajjaj! Na, de lássuk, mik történtek mostanság a dombtetőn.

Az idei első munka a kertben az öreg, és sajnos nagyon beteg cseresznyefám kivág(at)ása volt. Az elmúlt pár évben a legtöbb beteg részt már megtépázták, leszakították a nagy viharok, így mostanra a törzsön kívül, már csak egyetlen nagyobb ága maradt…

Két hónapja kezdtem el írni ezt a posztot, aztán félkész állapotban pont úgy felkerült a „várhat ez még” dolgok mellé a polcra, mint oly sok minden az elmúlt hónapokban. Na de, most leporolom, mert lassan kitavaszodik, és akkor már kár lenne örülni a szép havas környezetnek. 

Számomra pont jó hosszúságú volt a nyár, kiélveztem minden napját a faháznál. Augusztus végéhez közeledve már kezdtem érezni, hogy elég is volt a kánikulából, és onnantól már csak azt vártam, hogy beköszöntsön a hűvösebb őszi időszak.

Az a helyzet, hogy mostanában minden dolog, ami a laptophoz, telefonhoz, internethez, egyszóval az online léthez kapcsolódik, az valahogy érdektelen lett számomra. Nem kiégésről van szó, egyszerűen beszippantott a valóságom, a mindennapok öröme, amiben sokkal jobb csak benne lenni, mintsem folyamatosan posztolni róla az összes felületen…

Ez a néhány fabábu évek óta várta a sufni egyik polcán, hogy végre leporoljam őket és újból játékba állhassanak. Úgy gondoltam, hogy ennél többet is megérdemelnek, így hát ecsetet ragadtam, és átfestettem őket…

Akár a kert építéséről, dekorálásáról vagy rendszeres karbantartásáról legyen szó, a saját tapasztalatom az, hogy érdemes néhány olyan eszközt, elemet, kiegészítőt beszerezni, amikkel megkönnyíthetjük a kerti munkát, vagy egyszerűen csak kellemesebbé tehetjük a kint töltött időt. 

A legtöbb tárgyat rendszerint úgy mentem meg, hogy teljesen új funkciót adok neki. Legyen az egy régi fenyőfiókból készült falipolc, szétbontott pergola elemeiből összebarkácsolt lépcső, vagy éppen egy kőből készült grillező/bográcsozó, amiből ezúttal egy mutatós „virágládát” álmodtam meg a kertbe. 

Ezt a projektemet tavaly ősszel terveztem megcsinálni, de mint annyi minden, ez is idénre csúszott. Sebaj, most, végre már ott tartok, hogy a vízgyűjtő már nem csak funkcionál, de a megjelenése is pofásabb. 

Végeláthatatlan azon kisebb és nagyobb feladatok listája, amiket a faháznál kellene elvégezni, de most legalább ismét kihúzhatok róla egy tételt. Ugyanis végre kikerültek a földből a valamikori pergola beton tartóelemei.

Sosem volt még saját veteményesem, így ez abból a szempontból tényleg kísérleti, hogy bár sok dolognak utánaolvastam, utánakérdeztem, és paradicsomot már sikeresen neveltem balkonon és itt a faháznál is, azért az első, kertben történő gyakorlati tapasztalás még csak most jön… 

Az év első két hónapja lassú és csendes volt, de ugyanez már egyáltalán nem mondható el a márciusról és az áprilisról, és ahogy nézem, a májusról sem. Hirtelen felpörgött minden, és ezzel együtt az év elején elhagyott motivációm is visszatért.

Ez már a harmadik tél, hogy megvan a faházikóm, de ekkora havazásban még sosem láttam a kertet. Fogtam hát a fényképezőgépet, meg a kis csapatot és elindultunk, hogy megcsodáljuk és kicsit kiélvezzük a pihe-puha hótakaróval borított birtokot. 

Még nem értem a 2020-as évértékelő posztom végére, de a pincével közben egészen jól haladok, a történéseknek pedig itt a helye a blogon. Most ugyanis végre kikerült a pince leghaszontalanabb és egyben legrémesebb eleme, egy vascsövekből valaha összehegesztett „asztal”… 

Az otthoni fürdőszoba felújítás, majd az ünnepekre való készülődés háttérbe szorította a faházas serénykedést. Most viszont, hogy egyben van a fürdő, és túl vagyunk a reggeltől estig tartó bejgli majszoláson is, újból a pincére tudok fókuszálni.