Most, hogy már nem csak a naptár szerint írunk tavaszt, de a hőmérő higanyszála is egyre többször kúszik 15 fok fölé, úgy érzem, tényleg elkezdett kitavaszodni. A vizet egyelőre még nem nyitom meg a faháznál, de az ágyásokban már csattogtatom a metszőollót serényen.

A legutóbbi posztomban írtam, hogy idén nem szeretnék új ágyást kialakítani. Persze, ide-oda kerül majd növény, és a hézagosabb részeket is igyekszem dúsítani, de alapvetően a már meglévő ágyásaimat szeretném rendben tartani.

És most, hogy elkezdtem az elszáradt növényrészeket visszavágni, és azokat aprítva az ágyások alján elteríteni ez a koncepcióm még inkább indokolttá vált: ugyanis ezzel is órákon át elbíbelődtem, pedig az akksis metszőollómmal dolgoztam, amivel gyorsan és hatékonyan lehet haladni.

Szinte minden növényt visszavágtam, egyedül a rozmaringgal és az évelő díszgyertyával várok még, azoknak kedvezőbb lesz az áprilisi időszak. Ahj, ezeket a sorokat pötyögve hirtelen bevillant, hogy a bordó levelű hólyagvesszőt elfelejtettem visszametszeni, pedig azt is kora tavasszal érdemes, de akkor majd megcsinálom legközelebb. Csak el ne felejtsem megint, haha.

A szomszédasszonyomtól kapott téli jázmin csodás sárga színfolt a kert három pontján is, de megjelentek a bőrlevél virágai, és a primulák is. A kert tele van ibolyákkal, kinyílt az első pár nárcisz, és a többi hagymás is sorra bújik.

Ilyenkor – amikor még jórészt csupasz és kopár minden – egészen tisztán látszódik, hol kell kerítést javítani, mert a drótháló elöregedett és elpattant, melyik fa szorul kivágásra, mert beteg vagy mert elszáradt, hol nőtt ki valamilyen kis magonc (tiszafa, tuja, stb.), amit talán érdemes ott helyben megtartani, vagy keresni neki egy megfelelő helyet a kert egy másik pontján. Ahj, lehet mégiscsak kellene egy listát írnom, mert már most cikázik minden össze-vissza a fejemben, hogy mi mindennel kell(ene) foglalkozni.

Tavaly ilyenkor egyébként sokkal aktívabb voltam, márciusban már DIY tartalmakat készítettem. Akkor pattant ki a fejemből a bambusznád dekorgömb és akkor készítettem a lemetszett fagyalvesszőkből ágyásszegélyt. Mindkettőről találtok részletes leírást a blogon ITT és ITT, de videón is megnézhetitek, ha egy kis tavaszi inspirációra vágytok:

Édes kis Francikám, itt már nagyon öregecske és gyenge volt, de még mindig kint akart velem lenni a kertben.

Idén – a munkáim miatt is – úgy döntöttem, hogy márciusban még leginkább csak előkészülök a szezonra (agyban, lélekben), és majd áprilistól csapok bele a kreatív/kertészkedős tevékenységekbe. A tavalyi tapasztalataim alapján, mármint, hogy közben gondozok egy idős kutyát, az elsődleges célom az, hogy a munkáimat úgy tudjam végezni és a szabadidőmet is úgy tudjam eltölteni, hogy neki a lehető legtöbbet nyújtsam.

Többek között ezért is van az, hogy a fővárosi otthonomon sem pörgök úgy, mint korábban, apróbb változtatásokon kívül (pl. felcserélek két növényt, vagy átrendezem a tálaló polcainak tartalmát) inkább csak igyekszem egyben és rendben tartani úgy, hogy kényelmes, otthonos legyen, ahol jól érzem magamat. Persze, vannak dolgok, amik szúrják a szememet, mert ideje lenne újrafesteni ezt-azt (beltéri ajtókat, a hálószobát, a konyhabútor felsőszekrényeit, a bejárati rácsot, stb.), de egyszerűen azt is érzem, hogy ez mind most egyáltalán nem prioritás. Az otthonom ezekkel a kis szépséghibákkal együtt is nagyon „kózi”. Nem szeretnék most sem költeni rá, sem fizikailag több energiát ráfordítani, csak békében lenni benne, már amikor éppen otthon vagyok.

Várom a meleg tavaszi napokat, a sétákat a hegyen, és azokat a pillanatokat, amikor kávé szürcsölése közben a teraszról szemlélve a kertet eszembe jut valamilyen klassz ötlet, amit szívesen megvalósítok. Ahhoz még gyűjtöm az erőt, hogy ehhez a telefont is elővegyem, és szorgosan fotózzak, videózzak, aztán mindezt még utómunkázzam is, hiszen másképpen hogyan tudnék inspirációt adni, de mivel Tündit sem sikerült még erre betanítom, ezért muszáj lesz összekapnom magamat ezügyben.

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

archívum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

x  Hatékony védelem WordPress számára, a Shield Security-tól
Ez a webhely
Shield Security által védett →