Tag: Juditu Otthon 2.0

A legutóbbi posztomban említettem, hogy itthonra is szeretnék magamnak egy szőrmés lerakófelületet készíteni. Jelentem, össze is raktam.

Ritkán látni tőlem merész színeket, mert alapvetően a finom, lágy árnyalatokat kedvelem, de ez nem jelenti azt, hogy időnként nem szeretek kísérletezni, kipróbálni egy-egy érdekes színt. 

Lassan két és fél éve lakom itt, és még csak most jutottam odáig, hogy a mosdó fölé végre tükör kerüljön. Nem, nem lustaságból, csak valahogy a fürdőszoba felújítását a többi helyiség kipofozása mindig beelőzte…

Mégpedig a Tatratea üvegéből kialakított pumpás mosogatószeradagoló. Mutatom is, milyen pofonegyszerű ötletről van szó, bár a működéssel azért kicsit megszenvedtem…

Persze, a cím kicsit megtévesztő lehet, de tényleg betettem egy IKEA BILLY szekrényt a fürdőszobámba. Na, nem olvasnivalókkal töltöttem fel, hanem azokkal a cuccokkal, amiket jelenleg a fürdőszobámban használok.

Úgy látom, hogy nagyon lázba jöttök egy-egy alakulóban lévő részlettől (jelen esetben a fürdőben), ezért úgy döntöttem, nem váratlak meg Titeket a végeredményt bemutató poszttal, hanem közben is hozok néhány rövidebb, remélhetőleg inspiráló bejegyzést. 

A faház megvételével kibővült a terep, ahol az otthonszépítés szerelmeseként kiélhetem magamat és ezzel együtt még több inspirációt adhatok Nektek. A fővárosi lakásom és a vidéki nyaralóm különböző stílusban szépülget, ennek kapcsán hoztam most egy izgalmas bejegyzést. 

Elkezdtek virágozni az erkélyen a fehér, műanyag balkonládában lévő muskátlik… Arra gondoltam, hogy talán jól mutatna, ha a műanyag ládák előtt lenne valamiféle festett fa korlát lécekből, így hétfő reggel ezzel a projekttel indítottam a hetet.

Úgy döntöttem, hogy még mielőtt nagy lelkesen belecsapnék a faházas munkálatokba, megpróbálok az itthoni feladatlistáról minél több pontot kipipálni. Most a mellékhelyiség van soron, ami a legfrissebb projekttel a „99%-ig készen van” kategóriába lépett.

Nagyon régóta kacérkodtam a tapétázás gondolatával, és sok szemrevaló mintát szúrtam már ki magamnak, de csak most jött el az ideje, hogy végre a tettek mezejére lépjek…

Azóta tervezem, hogy lesz megint kárpitozott ágyvégem, amióta itt lakom… Gondoltam, amíg nem készül el, addig se legyen csupasz az ágy mögötti falrész, így gyorsan festettem egy ágyvéget.

Így év vége fele, azt hiszem, már nem vágok bele nagyobb munkálatokba a lakásban. Inkább azokra a részletekre koncentrálok, amik még itt-ott-amott kimaradtak, de azért látszódnak, így most pl. az egyik régi ajtótokot szemeltem ki magamnak.

A cím és a fotó alapján talán rögtön ki is derül, hogy egészen pontosan a megsárgult gázcsőre gondolok, ami az előszobában fut végig és meglehetősen rontja az összképet. Itt az idő, hogy végre ezt is átfessem szép fehérre.

A wc-ben már csak egy olyan elem volt, ami a kis helyiség régi arcára emlékeztetett. Ez pedig a nem más, mint a bal oldalon függőlegesen végigfutó kopott, megsárgult fűtéscső…

Napokig, sőt hetekig agyaltam a wc csempéjén. Már a fehér alapozás is megvolt a felületen, de a mintát még mindig nem tudtam eldönteni, és már az is megfordult a fejemben, hogy fehéren hagyom az egészet, és kész… Aztán mégis rábukkantan a megfelelő mintára!

Olyan kicsi ez a helyiség, és úgy tűnik nincs is vele sok tennivaló, de azért a sok apró feladathoz – és persze a jó munkához, mint tudjuk – idő kell. Lássuk, hol tartok most!

Még két év sem telt el, és én már megint egy wc-t újítok fel. Pontosabban ezúttal is csak kipofozom, mert alapvetően nincs vele nagy baj, de az esztétikum cseppet sincs meg benne…

…biztosan nagyon boldog lenne. Sajnos, ő már nincs köztünk, de néhány kedves tárgya nálam kötött ki és az én otthonomat díszíti ezentúl, mint pl. ez a fali virágtartó is.

Néhány fotómon szemfülesek kiszúrták, hogy a dolgozósarkomban már polcok is vannak az íróasztal felett. Természetesen ebből sem hiányozhatott némi diy megoldás.