A minap írt Viki barátnőm, hogy valamelyik nap elmehetnénk moziba, múzeumba, vagy korizni. A korcsolyázásra rögtön fel is csillant a szemem, ugyanis utoljára 8 éve suhantam a jégen, nem is értem, hogy maradhatott ki ennyi év…

Általános iskolás voltam (szerintem már felsős), amikor az utcában lakó barátnőm, Juli megtanított korcsolyázni a kerületi sportpálya vízzel fellocsolt jegén. Még emlékszem Béla bácsira, akinél a jegyet lehetett venni, de ő volt egyben a pálya karbantartója is. Julival egyébként elég sok gyerekkori közös élményünk van: órákon át tartó Commodore 64-es játékokkal szórakozás, leckeírás utáni legózás, barbizás, bringázás, görkorizás, kerti lakban főzőcskézés, meggyfára mászás, boltba járás, és hát az említett jégkorcsolyázás. A sportpálya helyén ma már lakópark van, de az én emlékeimben az mindig a sportpálya marad, ahol télen lehetett korizni.

Évekig jártam a műjégre is, és mindig irigykedve néztem, hogy milyen menő az, akinek hokikori van a lábán. A lábam a vastag zokni (vagy a két zokni) ellenére 1-2 óra után mindig nagyon fázott a bőr műkoriban, és arra vágytam bárcsak lenne egy jól kipárnázott hokikorim, amiben nem fázik a lábam, és nem kell fűzögetni sem, csak hipp-hopp bepattintom a lábamon. 

Végül a fehér műkorit egy egészen halvány zöld Roces korcsolya váltotta fel, amit valamelyik karácsonyra kaptam a szüleimtől. Ahhh, milyen boldog voltam, hogy nem fázik a lábam benne, aztán hamar jött a felismerés is, hogy ez a bumszli verzió mennyire korlátozza a korábban oly könnyedén vett mozdulatokat, már csak azzal is, hogy nem tudom összezárni a bokáimat. Persze, tök jó, hogy stabilan fogja a lábamat, de már egy sima koszorúzás is sokkal nehézkesebb volt, sokszor ütköztek egymásnak a korik. Mindegy, megtanultam így is (újra) fordulni, koszorúzni, szlalomozni. 

Az elmúlt években valahogy nem került elő a dobozból a korcsolya, pedig lett volna kivel, csak hát a sok program között valahogy ez mégsem lett ez közös élmény… Mivel hónapok óta nagy pakolászásban, selejtezésben, rendrakásban vagyok, így sok dologgal együtt a koris dobozt is levettem a polc tetejéről. Konstatáltam, hogy teljesen kihűlt szerelem ez, ideje végleg megválni ettől a nagy (műanyag) darabtól, és nincs is jobb időszak erre, mint a mostani. Felrakom Jófogásra, eladom pár ezer Ft-ért, és veszek egy olyat, amilyen régen volt, amolyan régi-új szerelemként. A korcsolyáról beszélek!

Búcsúként még felpróbáltam egyszer, hogy tényleg tudatosítsam magamban, böhöm, bumszli, és lehet másnak szuper, de nem, ez nem nekem való, és ahogy csatoltam be, a legalsó műanyag pánt elpattant… Na mondom, lőttek az eladásnak, így nem fog kelleni senkinek, bár, ha jól tudom, elvileg orvosolható, viszont én ennek már a gondolatával sem akartam foglalkozni, csak szabadulni tőle. Egyébként végső esetben egy jó ragasztószalag is megoldás, a bokát igazából a másik két pánt tartja.

Eladás helyett így felraktam a helyi csoportba, bízva abban, hogy gyümölcsért cserébe hátha elviszi valaki. És így is lett, végül 3 kg alma és narancs landolt nálam, a korcsolya pedig egy nagylány lábán, aminek szívből örülök, mert a csere után írt is, aki elvitte, hogy tökéletes a korcsolya és nagyon örülnek neki. Közben persze elindítottam a bőrkori beszerző projektet is. Felmértem, hogy mennyiért mennek mostanság a jó minőségű női bőr műkorik, és hát nem voltam meglepődve, nyilván drágán. Úgy voltam vele, hogy akár be is ruházok egyre, hisz ez jó eséllyel már örök darab lesz, ezért megéri… De azért csak felmentem a Jófogásra nézelődni, hátha sikerül jó áron kifogni egy szép darabot. Idén annyira nem volt kegyes velem Fortuna, de most kivételesen rámkacsintott a szerencse, ugyanis találtam egy csodaszép – a leírás és a fotók szerint is -, alig használt botas korcsolyát.

Újdonság volt számomra, hogy már úgy is lehet vásárolni a Jófogáson, hogy az eladóval nem is váltok üzenetet, csak megnyomom a Foxpost automatába rendelést, és várom a csomagot, amit utánvéttel ki tudok fizetni. Végülis, kérdésem az nem volt, az eladó szépen befotózta, jól leírta a termék tulajdonságait, amit 9000 Ft-ra árazott be, a Foxpost pedig 1699,- volt, az utánvétes fizetésnek nem volt plusz költsége.

Három nap alatt ért ide a csomag Veszprémből, persze addig azért kicsit izgultam, hogy tényleg jó lesz-e a méret, valóban olyan lesz-e a korcsolya, amilyen a fotókon, de úgy voltam vele, ha mégsem, hát majd eladom, legfeljebb bukok rajta egy kicsit (volt már ilyen), vagy kis ráncbaszedés után szépen befotózom és még nyerek is rajta némi zsebpénzt. 

Amúgy nagyon tetszett, hogy az eladó beleírta, hogy „karácsonyfa alá való” és készített is egy erre hajazó fotót. Egyébként mindig meg szoktam nézni az eladó többi termékét, mennyire pontosak a leírások, milyenek a fotók, ezekből azért lehet következtetni arra, hogy milyen eladóval van dolgunk.

Nos, pozitív élményként elmondanám, hogy olyan szépen és gondosan be volt csomagolva a korcsolya, hogy kicsit sajnálom is, hogy nem fotóztam le. Ezután az újabb sikerélmény, hogy a korcsolya pont olyan szép állapotú, amilyen a fotókon volt és ahogyan a leírásban is szerepelt. Felpróbálva mindenféle zokni verzióval TÖKÉLETES a mérete is. Az már csak hab a tortán, hogy meg is van élezve. Nagy kövek lezúdultak.

Aztán elkezdtem jobban szemlélni, hogy a bőr valójában kicsit meg van sárgulva, amolyan vintage hatású. Gondoltam, hogy akár így is maradhat, látszik rajta a kora, és az a pár használat, de aztán befúrta magát a gondolat a fejembe, hogy inkább az látszik rajta, hogy a szekrény mélyén besárgult.

Egy kis részen észrevettem, hogy fehérebb, mintha valaki megpróbálta volna megtisztogatni, de ez tényleg csak az én fürkésző szemeimnek volt feltűnő. Gondoltam, valami jó minőségű fehér bőrfestékkel be lehetne festeni, úgyhogy egyből konzultáltam is Karmacsi Zsófival (tudjátok, nála voltam januárban táska készítő workshopon, ITT, és most ősszel is egy újabb workshopon ITT), hogy mi lenne a jó megoldás a bőr „kifehérítésére”. Ő azért mégiscsak jobban ért ehhez. 

Dilemmáztam, hogy mi legyen: sikáljam, fessem? Úgy voltam vele, ha már a cipőfűzőt úgyis kifűzöm és alaposan kimosom, akkor talán egy kis részen megéri szivaccsal és valamilyen tisztítószerrel (amiből nekem azért nem sokféle van itthon) próbát tenni. Végül egy dm-es súrolószerből tettem pár cseppet egy nedves szivacsra és azzal kezdtem el óvatosan törölgetni, dörzsölgetni a felületet. A kapcsoknál pedig ugyanezt egy kiszuperált fogkefével csináltam, ehhh, élénk fantázia sem kell hozzá, hogy ezt honnan selejteztem ki…

Egyébként nem gondoltam, hogy írok a korcsolyáról blogposztot, ezért nem fotóztam végig a folyamatot, Zsófinak meg Viki barátnőmnek (akivel a korizást tervezzük) küldözgettem a képeket, szóval ezeket tudom most prezentálni nektek is.

Íme, jól látszódik a kontraszt a már megsikált, és a még arra váró darabon:

Őszintén szólva, én lepődtem meg legjobban, hogy egy sima tisztogatással lejött a bőrről a sárgás filmréteg, de persze simán lehet, hogy csupán egy korábbi színtelen bőrápoló paszta sárgult be a felületén. Miután mindkettőt szépen kifehérítettem (nem lett egyébként hófehér, így is van egy kis törtfehér árnyalata, ami kifejezetten jól áll neki), még átsimogattam a felüleletet viaszpasztával.

Lehet persze bőrápolóval is, de abból nem volt itthon, csak barna lábbelire való. A cipőfűzők befűzése után a végeredmény egy felfrissült, csodaszép női jégkorcsolya, ami már régi darab, de az én szívemnek új, és biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon szeretett darab lesz. Bízom benne, hogy élethosszig tartó…

Szóval korizásra fel, jöhet a szlalom, a koszorú, és a végén egy dupla Axel egy tripla Rittbergerrel megfejelve. Köszönöm a figyelmet, jó csúszkálást mindenkinek ezen a télen!

Ui: tavasszal meg előkapom a görkorimat (azt szerintem csak olajozni kell), és jöhet az aszfaltbetyárkodás!