Ilyet sem csináltam még korábban, és örülök, hogy végül belevágtam. Nagyon jóleső kikapcsolódás volt a tervezéstől kezdve a fonalak beszerzésén át egészen odáig, hogy elkészült ez a meleg, kényelmes öltözék Francinak. 

Pár hete meséltem arról, hogy a kötés/horgolás, és a fonalak régi-új hobbiként megjelentek a mindennapjaimban, és hogy szeretnék egy kutyapulcsit készíteni. Az erről készült rövidke videót ITT nézhetitek meg. Nagyon sok videót néztem meg a témában, jegyzeteltem, rajzoltam közben, mert mindenképpen egy saját, egyedi tervezésű verziót szerettem volna készíteni, de sokat segített, hogy megnéztem ilyen témájú tartalmakat. Viszonylag hamar eldöntöttem, hogy végül horgolással fogom elkészíteni, az most jobban a kezeimben van, mint a kötés.

Napok teltek el azzal, mire kitaláltam, hogyan tudom majd a lábrészt kialakítani, ami nem csak a viseléshez, de a lábak bebújtatásához is kellően széles és rugalmas, valamint hogy egyáltalán milyen irányból induljak neki: felülről lefelé haladjanak a sorok, vagy egyik oldalról a másikra? Míg ezeken morfondíroztam, kiszabtam egy régi pulóverem ujjából egy amolyan prototípust. Ezt többször ráadtam, mozogott, sétált, játszott benne és mindig hol itt, hol ott alakítottam ollóval, míg végül elkészült ez az egyszerű darab, ami kapott egy horgolt nyakrészt:

Egyébként itt megjegyezném, hogy idős kutyaként sokkal jobban mozog ebben a puha, testhezsimuló darabban, amint a kabátjaiban, amik akármennyire is a méretéhez passzolnak mégiscsak merevebb öltözékek, a varrásszélekkel, tépőzárokkal.

Szóval a látott videók mellé ez egy nagyon jó kiindulás volt, mondhatni „szabásminta”. Persze, Francit is lemértem a nyakán, a mellkasán, a hasán, a hátán, hogy lássam, hány kezdőszemmel induljak neki, és hány sort kell majd csinálnom. Közben beszereztem a fonalakat is, mert bár voltak itthon nagyon szép pasztell árnyalataim, bézsek, rózsaszínek, de szerettem volna, hogy a kutyapulcsi egy élénkebb színvilág legyen. 

Már csak azért is, mert a faház kertjében Franci nagyon szeret botorkálni, szimatolni, de nem mindig látni, merre kószál vagy éppen melyik bokor mögött feküdt le, ráadásul mostanában előfordul, hogy olykor elesik, és nehezen áll fel, ilyenkor fel szoktam segíteni, szóval a láthatóság is szempont volt.

Végül az élénk sárga irányba indultam el, és ezúttal a Jófogás oldalán kezdtem kutakodni a fonalakat illetően. Több hirdetést is elmentettem a kedvencek közé, a befutó fonalakat sikerül pár utcányira személyesen beszerezni. Az eladó hölgy nagyon kedves volt, kicsit beszélgettünk és mondta, hogy éppen selejteznek otthon, szóval nézzem majd a hirdetéseit, mert tesz fel hamarosan még több fonalat és kötőtűket is. 

Miközben hazafele jöttem, akkor esett le, hogy a sárgák bizonyos árnyalatai mindig terítékre kerülnek nálam, talán emlékeztek a kissé viseltes, de nagyon szép formájú zsúrkocsira, amit szintén a Jófogáson találtam és végül okker színűre festettem. ITT írtam róla.

A kutyapulcsihoz visszatérve: végül két vékony fonalat fogtam össze (mohair boucle + kézimunka cérna, utóbbi elvileg gyapjú), hogy egy kellően vastag és puha anyagot kapjak. Március-április hónapokban azért még lesznek hidegek, jól jön majd az a vastagabb pulcsi.

A tervek alapján elkezdtem a horgolást és időnként próbát is tartottam, hogy biztos legyek a dolgomban. A legkönnyebben ezt akkor tudtam megtenni, amikor Franci sziesztázott.

A kutyapulcsi végül elkészült (megérte szöszölni a tervezésen), és őszintén szóval minden várakozásomat felülmúlta a végeredmény.

A sárga mellett vidám, színes virágokat idéző szegélyeket is horgoltam így lett teljes ez a szerelem-projekt. 

Ez a kutyapulcsi egyedi, teljes mértékben a saját kutyámra alakított, és bár időben – főleg az aprólékos tervezés miatt – azért eltartott egy darabig, míg összeállt, az anyagi ráfordítás minimális (nagyjából 500-600 Ft körül lehet a használt fonalak költsége).

De leginkább azért érte meg, mert jólesett elkészíteni. Kihívás és egyben kikapcsolódás volt, minden egyes perc, amikor ezen dolgoztam. Mivel még maradt néhány gombolyag ezekből a sárga, és színes fonalakból, ezért ez a történet innen akár folytatódhat is, őszre kényelmesen elkészülhet egy sapka, sál, vagy valamilyen meleg felső, pl. egy mellény.

A bejegyzés támogatója: