Most, hogy Tündérke betöltötte a 17. életévét, úgy éreztem, méltó, és talán inspiráló is lenne pár gondolatot írni arról, hogy milyenek a mindennapok egy ilyen szép korban járó kiskutyával. Egészen más, mint ahogyan én azt az eddigi tapasztalataim alapján elképzeltem.
Most, hogy már nem csak a naptár szerint írunk tavaszt, de a hőmérő higanyszála is egyre többször kúszik 15 fok fölé, úgy érzem, tényleg elkezdett kitavaszodni. A vizet egyelőre még nem nyitom meg a faháznál, de az ágyásokban már csattogtatom a metszőollót serényen.
A faháznál tavasztól őszig pörgetem a mókuskereket, és mindig viccelődöm azzal, hogy szezonon kívül téli álmot alszom… De idén ennek a viccnek a fele se tréfa: kis túlzással, de egy mormota lett belőlem.
Az utóbbi napokban többen is kérdezték, hogy mik az idei terveim, miket szeretnék/fogok megvalósítani. Nos, az eddigi évekkel ellentétben a listába szedett elképzelések, célok helyett most kicsit más koncepció van a fejemben.
„Oh, hogy elröppent megint egy év”, hallom magam körül. Én viszont nem így érzem. Számomra lassú év volt, színes, tartalmas időszakokkal, amiben épp úgy volt mélyrepülés, zuhanás, mint szárnyalás és boldogság is. Mindent összevetve, a tavalyi évhez képest 2025 mérlege a pozitív irányba billent.
Köszönöm nektek, hogy nézitek, olvassátok, és örömmel veszitek tőlem mindazt, amit már 16 éve csinálok.
Múlt héten három napot Zalában kalandoztunk és pihentünk Tündérkével. Persze, kicsit aggódtam, hogy az örökbefogadás után hat héttel miképpen viseli majd azt, hogy kimozdítom a mostanra jól megszokott környezetéből és napi rutinjaiból (ráadásul a legnagyobb hőségben), de szerencsére az aggodalmam alaptalan volt.
Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.
