Nagyon sok helyen jártam már Európában, de Portugália ezidáig kimaradt. Most ősszel viszont egy Poli-Farbe sajtóutazás keretében végre alkalmam nyílt rá, hogy néhány napra kicsit magamba szippantsam az óceáni friss levegőt és új inspirációkkal gazdagodjak.

Még este, amikor megérkeztünk Lisszabonba muszáj volt azonnal belemennem legalább bokáig a hullámokba, és a reggelt is a vízparton kezdtük a lányokkal. Csodaszép látvány a kék megannyi árnyalatával. Legszívesebben itt ücsörögtem volna még jó darabig a sziklákon egy nagy bögre tejeskávét szürcsölgetve.

De a busz nem várt senkire, és hamarosan már a Mánuel király idejében (XVI. sz. eleje) emelt Belém-toronynál éreztem ugyanezt: milyen jó lenne csak leülni itt a lépcsőn (egy kávéval) és kiélvezni az elém táruló látványt ezzel a csodaszép kék ombre háttérrel.

A feszített tempó miatt nehéz volt az apró részleteket elkapni és kicsit elmélázni rajtuk (nekem ez fontos, ilyenkor fényképez főleg az agyam…), de azért próbáltam keresni a pillanatokat, amikor éppen nem tolonganak kíváncsi, látványosságra kiéhezett emberek a számomra is érdekesebb pontokon.

Újabb kékség a mánuel stílusjegyeket viselő Szent Jeromos-kolostor felé haladva…

Emlékszem, itt is nagyon kerestem azokat a perspektívákat, ahol nincs ember, ezért főleg felfelé fotóztam, mert itt azért volt tolongás, mindenki fotózkodott a kétszintes kerengőn. Szerintem ez teljesen megöli a pillanatot. Jó-jó persze, legyen fotó, de mostanában valahogy az emberek teljesen elfelejtkeztek arról, milyen jelen lenni a valóságban és szemmel csodálni a dolgokat, nem a telefon vagy fényképező kameráján keresztül.

Próbáltam elvonulni, keresni azokat a részeket, ahol nem megyek bele valakinek a fotójába, haha. Szóval inkább elővettem a Poli-Farbe Platinum színkártyámat és azt vizsgálgattam, hogy találok-e a festékárnyalatok között a kolostor köveinek színével harmonizálót.

Amúgy ez jó játék volt, a házfalakról, járművekről, növényekről, a vízről vagy éppen az égboltról mindig visszaköszönt valami szép, intenzív, a színkártyákon is megtalálható árnyalat.

Másnap Porto felé vettük az irányt, ami engem sokkal inkább megfogott, mint Lisszabon. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, talán az is benne van, hogy itt ettünk először igazán ízletes portugál ebédet, itt kóstoltunk portóit, és jutott idő egy jó kis hajókázásra is, ahonnan a magasan átívelő hidakat és a part menti épületeket csodálhattuk.

De az utazás kétségtelenül legjobb napja az utolsó volt, amikor Európa legnyugatibb pontja, a Cabo da Roca felé vettük az irányt. Természetesen itt már én sem húztam ki magamat a közös fotózás alól az újságíró/blogger csapattal.

Fényképezőgépet nem vittem az útra, végig telefonnal kattintgattam, és mind közül ez lett a kedvenc képem:

Itt szerencsére több időnk volt kiélvezni a látványt, még a szél sem fújt, pedig ezen a vidéken állítólag mindig szokott. És persze kellett egy négyes fotó is a mi kis mini csapatunkról, akik mindig együtt mozogtak. Balról jobbra Zai Viki (Dizain), Csendes Eszter (Lakáskultúra), Juditka és B. Tier Noémi (Blikk Nők Otthon és Kert, Kiskegyed Otthona és Kedvenc Otthon blog).

Gondolom, nem meglepő, ha azt írom, hogy itt is el tudtam volna tölteni egy-két órát elveszve valahol az égbolt és óceán közti horizonton…

Utolsó célpontunk Sintra volt, ami szintén belopta magát a szívembe.

Kedves kis utcák sok kis lépcsővel, klassz boltocskák szép áruval, kevés turista, és persze nem hagyhattuk ki a Quinta da Regaleira varázslatos, misztikus, sokféle építészeti elemmel rendelkező birtokát sem, ahol a zegzugos, dús növényzetű kertben izgalmas sétát tehet az ember. Keressetek rá a neten, mert én annyira elvesztem itt, hogy a leglátványosabb dolgokat el is felejtettem fotózni… Csodaszép volt!

Persze, nem tértem haza üres kézzel, kis apróságokat itt-ott begyűjtöttem a számomra legkedvesebbeknek. Másnap reggel, ha nem is az Atlanti-óceán partján, de legalább nyugiban, rohanás nélkül, sok élménnyel feltöltődve ittam egy jó kis tejeskávét itthon a kanapén…

Összességében ez a portugáliai út remek ízelítő volt, sok élménnyel, jó társaságban, meghozta a kedvet, hogy egyszer még visszatérjek…

Ha több érdekes információt olvasnátok az általam említett helyszínekről, akkor ajánlom Viki bejegyzését ITT, valamint Noémi írását ITT.