
Ridikülbe rejtve
Sok évvel ezelőtt készítettem először női táskát formázó csomagolást, de idén egy munka során ismét elővettem ezt az ötletemet. Néhány alapanyag segítségével könnyen és viszonylag gyorsan elkészíthető, mutatom is a lépéseket.

Sok évvel ezelőtt készítettem először női táskát formázó csomagolást, de idén egy munka során ismét elővettem ezt az ötletemet. Néhány alapanyag segítségével könnyen és viszonylag gyorsan elkészíthető, mutatom is a lépéseket.

Eszméletlen (kemény) év van mögöttem, ezért úgy döntöttem, hogy decemberben jelentősen visszaveszek a tempóból. Kényelmesen, kevesebb munkával, viszont annál több pihenéssel töltöm az év utolsó hónapját és így készülök az ünnepekre…

Azt gondolom (sőt vallom), hogy festéssel bármilyen felületnek, tárgynak adhatunk új életet. A megfelelő alapanyagokkal és pár nap belefektetett munkával azok a helyiségek is kaphatnak új karaktert, amelyek első blikkre talán nem annyira meggyőzőek.

Hónapok óta szemeztem már a konyha és a nappali között kibontott átjáró körüli foltos fallal, de most végre eljött az idő, hogy ezzel a projekttel is haladjak! Na, nem mintha most olyan sok időm (és energiám) lenne rá, de az ünnepi dekorációt semmiképpen nem akartam ezzel a látvánnyal lerontani…

Az utóbbi hetekben a könyvbemutató, a blogszülinap és a saját szülinapom kapcsán elég sok kedves ajándékot kaptam barátoktól, ismerősöktől, ügyfelektől, üzleti partnerektől. Úgy gondoltam, hogy ezekből készítek egy „novemberi kedvencek” válogatást, hátha tudtok belőle szemezgetni magatoknak, vagy éppen valamelyik családtagotoknak karácsonyi ajándék gyanánt.

Tavaly novemberben kerültem először testközelbe az olasz Vagheggi cég fitokozmetikai termékeivel. Azóta pont egy év telt el, így már nem csak arról tudok Nektek beszámolni, hogy egy-egy krém, szérum, maszk, vagy éppen kezelés milyen azonnali hatást eredményez, hanem a hosszútávú tapasztalataimat is meg tudom osztani. Sőt, egy új termékcsaládot és ezzel együtt egy másfajta szemléletmódot is szeretnék bemutatni.

Mint tudjátok, korán kelő típus vagyok, és gyakorlatilag nem indulhat el a napom egy csésze – ágyban elfogyasztott – finom kávé nélkül. Ez a szokásom a mindennapi ébredéseim része akár hétköznapról, akár hétvégéről van szól…

Általában nem szoktam a tanácsadás típusú munkáimról posztolni, hisz ilyenkor többnyire magánlakásokban fordulok meg, és bármennyire is jó hangulatúak és eredményesek ezek a találkozások, nem tartoznak a nagyközönségre (mégiscsak magánszféra…). Ezúttal azonban kivételt teszek, mert most nem lakásról, hanem egy picike fodrász szalonról van szó.
Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.





