Bosch kreatív tábor 2011 – beszámoló

Túl vagyunk a nagy eseményen, megfáradva, de élményekkel gazdagon zártuk a Bosch első Kreatív Táborát, mely a visegrádi Silvanus Hotelben került megrendezésre. A pénteki nap az előkészületekről, az ismerkedésről szólt, mindenki szakszerű segítség mellett próbálhatta ki a különféle Bosch és Dremel gépeket. Aztán gyorsan színes lepedőre cseréltük a ruháinkat, babérkoszorút toltunk a fejünkbe és tóga-partyztunk a hegytetőn, mely magába foglalta az isteni finom vacsit (tejóég megettem egy tonna rákot) és a vidám hangulatot a vendégekkel, a szuperjófej demonstrátor fiúkkal, a pörgős brand menedzser lányokkal, és a mi kedves főszervező Annamarinkkal.

Másnap kissé elcsigázva támolyogtam le a reggelihez, de egyből felébredtem a panorámától, amit a reggeli mellé kaptunk grátisz:

Aztán a vendégekkel együtt belefogtunk a kreatívkodásba a hotel Piano nevű termében, amit a program ideje alatt méltán nevezhetnénk akár Forte teremnek is az óriási hangzavar miatt, amit a gépekkel csaptunk. Kata, Anikó és én a tábort megelőző hetekben inspiráló mintadarabokat készítettünk a vendégeknek, hogy ők ötletet merítve belőlük szabadon engedhessék fantáziájukat és kedvükre alkothassanak!

Szombaton csak úgy vibrált a levegőben a kreativitás és a masszív fűrészpor koncentrátum… de beszéljenek helyettem inkább a helyszínen készült fotók:

A gépekkel kivágott, lecsiszolt, megformált darabokat különféle festékekkel, ékkövekkel, szalagokkal  díszíthették, melyeket a Kreatív Hobby biztosított a tábor számára. Csodás dolgok születtek, mindenki szárnyalt a maga ízlése, színvilága, stílusa szerint! Én személy szerint nagyon jól éreztem magam, és úgy láttam, hogy mindenki széles mosollyal és boldogan távozott alkotásával.

Aki most nem volt ott, legközelebb ne hagyja ki, a hangulat garantált!

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

x  Powerful Protection for WordPress, from Shield Security
This Site Is Protected By
Shield Security