„Oh, hogy elröppent megint egy év”, hallom magam körül. Én viszont nem így érzem. Számomra lassú év volt, színes, tartalmas időszakokkal, amiben épp úgy volt mélyrepülés, zuhanás, mint szárnyalás és boldogság is. Mindent összevetve, a tavalyi évhez képest 2025 mérlege a pozitív irányba billent.

Az év nehezen indult… Franci január végén kezdett el érezhetően és látványosan is gyengülni, ezért mindent úgy szerveztem, hogy őt a nap 24 órájában el tudjam látni. Nem részletezem ezt most jobban, ITT írtam erről februárban.

Közben beindultak a DIY munkák is, hálát adtam a sorsnak, hogy úgy tudtam tevékenykedni és előteremteni a napi betevőre valót, hogy közben Francin tarthattam a figyelmemet. A fizikailag és lelkileg nehéz időszak ellenére tele voltam ötletekkel, tettvággyal, meglepő módon ez a megváltozott élethelyzet nem lerombolta, hanem felpezsdítette a kreatív energiákat. Könnybe lábad a szemem, ahogy visszaemlékszem márciusra és áprilisra…

A faházas szezon kezdetén reménykedtem, hogy még szundizhat a fűben a százszorszép szőnyegen, amit annyira szeretett. Szerencsére, még jutott nekünk közös idő a kertben, és a reményem is teljesült:

Közben persze a 2024-et jellemző „minden elromlik, szétesik, letörik, stb.” tendencia 2025-ben is folytatódott, de komolyan, állandóan küzdöttem idén is az elemekkel: beázással, falbontással, betörött szélvédővel, és a folyamatos kármentesítéssel a faháznál, itthon, vagy épp út közben…

Megszámolni sem tudom, hányszor voltam idén a „nyuszimotorral” (az autómmal) szervízben, de lekopogom, most így év végén minden okés (jövőre felkészül a kuplung egy cserére).

Viszont a tavalyi év annyira megedzett ezügyben, hogy már egyáltalán nem akadtam ki ezeken az „apró-cseprő” dolgokon, tudtam, hogy mindent meg lehet és meg is fogok oldani, így hiszti és siránkozás helyett az utóbbira koncentráltam. Volt, amit egyedül is ügyesen menedzseltem, volt, amihez segítséget kértem, volt, amit szakember tudott megoldani, és volt, amihez mélyen a zsebembe kellett nyúlni. De, azt már rég megtanultam, hogy az életben mindig lesz valami, amivel meg kell küzdeni, ezeket nem lehet kiiktatni, viszont a hozzáállás sokat segít abban, hogy könnyebben lendüljünk át az akadályokon, vagy rosszabb esetben éljünk túl valamilyen veszteséget.

Május 7-én Francitól búcsút kellett vennem. Eddigi életem legnehezebb és egyben legfájdalmasabb napját éltem meg, az ezt követő gyász pedig egy nagyon mély, lelkileg megterhelő időszak volt, sokat sírtam. Ugyanakkor csendes, békés, elfogadó és hálával teli hetek voltak ezek, hisz mindvégig az járt a fejemben, milyen csodás volt Franci gazdijának lenni. Nagyon röviden ITT írtam erről.

Sokat voltam a kertben és ez jó hatással volt rám. Megnyugtatott, elfoglaltságot adott, gyógyította a vérző szívemet és persze kitartóan csináltam tovább az együttműködéses munkákat is, bár nagyon hiányzott, hogy nem bököd közben egy nedves orrocska…

Aztán teljesen váratlanul a sors akkor nyújtott segítő kezet, amikor nem kértem, nem vártam, nem számítottam rá. Ismét gazdivá váltam, amikor június végén örökbe fogadtam Tündit, az idős westie szöszmöszt. ITT írtam erről. Leírhatatlan érzések költöztek ismét a szívembe, és most, hogy már fél év is eltelt azóta, azt érzem, hogy az év legnagyobb vesztesége után a legcsodásabb ajándékot kaptam.

Innentől kezdve megint átrendeződtek a mindennapok. Tündérkével ismét kinyílt a világ (legalábbis bizonyos részei), jöttünk-mentünk, voltunk vendégségben a Zöld pagonyban ITT, és nyaraltunk is ITT. Általa megismertem új embereket, új kutyás közösségeket, kicsit felpezsdült körülöttünk/velünk az élet, még úgy is, hogy a nyár és az ősz nagy részét a faháznál töltöttük, jó kis sétákkal az erdőben és a hegyen.

Az idei évben nagyon sokan látogattak meg a faháznál: család, barátok, ismerősök, kollégák, sokszor volt bográcsozás, teraszon kávézás, koccintás, nevetés, nagy beszélgetés, vagy egyszerűen csak a gőz kiengedése. Élményekkel teli, tartalmas időszaka volt ez az évnek, miközben a kreatív energiám továbbra sem apadtak. Legalábbis úgy érzem, hogy idén nagyon színes volt a paletta, főleg a kerti DIY projektek terén.

A nyár végi esték és az ezt követő hosszú, napsütéses ősz egy kifejezetten idilli, lelket melengető időszak volt. Csak töltődtem és töltődtem, és nagyon élveztem a mindennapokat a faháznál.

Amikor viszont Budapesten voltam (Tündi orvosi kezelései/kontrolljai miatt ez rendszeres mióta velem van) minden alkalommal volt valamilyen találkozóm: egy fagyizás, egy mozi, egy padon ülős beszélgetés, egy kutyaséta, egy ebéd, stb. A mostani turbulens, felgyorsult, folyton változó világban nekem már az is nagy öröm, ha egy-két órácskára tudok kapcsolódni valamilyen formában azokkal az emberekkel, akikkel fontosak vagyunk egymás számára, vagy éppen egy cipőben járunk valami ügy kapcsán. A saját problámáink és nehézségeink megélése mellett ezek a találkozások kikapcsolnak, feltöltenek, megnevettetnek, sőt, adott esetben támaszt, segítséget, megnyugvást is adnak.

Szeptemberben voltam ismét a Ridikülben, nagyon jó volt a téma, ezért is fogadtam el a meghívást. Az alkalmazotti és a vállalkozói lét előnyeiről, nehézségeiről beszélgettünk. ITT tudjátok megnézni az adást, amit azért is linkelek, mert talán kihallotok belőle valamit, ami segít megtartani a munkátokban, vagy éppen ahhoz ad lökést, hogy váltsatok.

Én nem bánom, hogy sok évvel ezelőtt otthagytam az alkalmazotti állásomat és a vállalkozói útra léptem.

Viszont ez az út sem könnyű, csak más, és nem is mindenkinek való, de én – ameddig a szükség vagy a kényszer nem hozza másként – szeretnék ebben a szférában maradni. Ennek köszönhető többek között a blog létezése és fennmaradása is, amit immár 16 éve írok, és ami idén másik szerverre költözött és új köntöst kapott.

Ezzel is elszöszmötöltem jópár hétig az informatikussal karöltve, nah, ha valamiben, akkor ebben fáradt le leginkább az agyam és a szemem. De ezt már muszáj volt megcsinálni, nem is a külcsín miatt, inkább a működés és funkciók tekintetében, csak hogy egyet említsek: pl. hogy újra lehessen egy-egy bejegyzés alatt is hozzászólni, kérdezni.

Viszont, nagyon örülök, hogy az idei évet is úgy zárom a blogot és a munkáimat illetően, hogy jövőre is folytatom! Továbbra is szeretnék kreatív ötleteket és megvalósításokat megosztani veletek, és inspirálni titeket arra, hogy úgy alkossatok, hogy azzal lehetőleg a legkevésbé terheljétek meg a környezetet. Hogy pontosan milyen formában fogom ezt átadni, az még nincsen kőbe vésve, biztosan lesznek posztok, videók, de egyéb megoldások is kavarognak a fejemben, majd meglátjuk, hogy a körülmények és a lehetőségek hogyan befolyásolják ezt.

A mindig vágyott decemberi lassulás idén is megvalósult, bár nem egészen úgy, ahogy elképzeltem. Szinte az egész adventi időszakot végig betegeskedtem, napokig nyomtam az ágyat magas lázzal, legyengülve. A maradék kis erőmmel befejeztem az utolsó szerződéses projekteket, és csak pihentem, aludtam.

Emiatt persze kimaradt idén a mézeskalács sütés, az adventi forraltborozások, egy csomó leszervezett összejövetel, ami miatt vérzik a szívem, de sebaj, hosszú még a tél, amit csak tudok, bepótolok!

Összegezve tehát ezt az évet, a kihívások ellenére úgy érzem, hogy jól vettem az akadályokat, és a szívfacsaró megélések mellett bőven volt nevetés, örömkönny, váratlan, pozitív fordulat és szívet melengető esemény. Bizakodva várom 2026-ot, főleg az örömteli dolgokra gondolok, és ha bármi nehézség is jön, megugrom, sőt, átrepülök felette!

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

6 Responses

    1. Mindig szívesen olvasom az összefoglalót és izgatottan várom a terveket és már előre örülök, hogy milyen jó lesz nézegetni a következő évben, ahogy lépésről lépésre megvalósulnak. Boldog Új Évet Juditu!🥰🐕🍀

      1. Köszönöm szépen! 🥰 A terveket még csak nagy vonalakban látom, szóval a fő csapás megvan, de a részleteket még nem gondoltam át. A januárt erre szánom!

Hozzászólás a(z) Judit bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

x  Hatékony védelem WordPress számára, a Shield Security-tól
Ez a webhely
Shield Security által védett →