Tisztában vagyok vele, hogy lomtalanításról bármit hazahozni szabályszegésnek számít, viszont szerintem sokkal nagyobb „bűn” hagyni kárba veszni azt a sok-sok értékes dolgot, amit emberek a lomtalanítás során kitesznek… 

Oly sokszor írtam már a témáról, és aki régóta olvassa az írásaimat, az tudja, hogy ez nagyon ézékeny téma számomra. Ahogyan a szemetelés is. Egyszerűen fáj végignézni, hogy mik kerülnek ki az utcára, pusztán azért, mert az emberek egy részének nincs kedve, ideje, energiája, indíttatása törődni azzal, hogy a még működő, funkcionáló, vagy éppen javítható dolgok olyan helyre kerüljenek, ahol igazán szükség van rá. Teljes otthonokat be lehetne rendezni az utcára kikerülő holmikkal, belegondolni is fájdalmas, hány rászoruló, nélkülöző családnak lehetne segíteni. Éppen ezért inkább már kerülöm a fővárosi lomtalanítást, a szívem szakad a kirakok dolgok láttán, meg amikor másnap kora reggel összeroppantja mindezt a lomokat elszállító jármű…

Idén viszont hazajöttem, mert a faháznál volt egy törött műanyag napozóágyam, meg egy rozoga fürdőszobai szekrényem, amit pár éve egy kuka mellől szedtem össze, és pofoztam ki, hogy még egy darabig használhassam.  Mostanra már annyira akadtak a fiókok, és annyira pattogott róla a festék, hogy elköszöntem tőle, és inkább kiraktam a lomtalanításra. Egyszóval itthon voltam, és kínoztam magamat a látvánnyal. Aztán késő este, amikor már sehol semmilyen kupacot nem őrzött senki sétáltam egyet a környéken, és azt mondtam magamnak, hogy ami a kezemben elfér, azt megmentem. 

Így kapott új lehetőséget egy lámpás, egy kaspó, néhány agyagcserép, két fonott kosár, és egy fiókos tároló.

A fiókos tárolóban rögtön megláttam az új fürdőszobai kisbútort, amiben pont elférnek a pipere holmik. Összeszedtem néhány alapanyagot és eszközt a pincéből, aztán neki is láttam a feladatnak.

Első lépésként átcsiszoltam a felületet. Ezt persze lehetne géppel is, de mivel kis felületről volt szó, a csiszolószivaccsal is gyorsan végeztem.

Ezután négyszöglécből vágtam egyforma méretű lábakat. 

A lábak rögzítéséhez először kifúrtam négy lyukat a bútor alján, majd egy-egy lyukat a lábakon is.

A csavarokat a lyukakon át belülről kifele csavartam a lábakba méghozzá úgy, hogy a bútor és a lábak találkozását fa ragasztóval is megerősítettem. 

A csavarozásról pont nem készült fotó, de remélem, azért érthetően leírtam, és egyértelmű, hogy miért nem látszik a lábaknál semmilyen rögzítési mód.

Végül az egész bútort lekezeltem dió árnyalatú Poli-Farbe Boróka vizes lazúrral.

Itt még száradt az első réteg:

Ez a fotó pedig a második réteg felvitele után készült egy jó kis felhőszakadás előtt pár perccel:

És végül a helyén, a fürdőszobában. Ebben a fürdőben meglehetősen aszimmetrikusan helyeszkednek el a dolgok, a mosdókagyló pl. azért van közel a zuhanytálcához, mert a zuhany is a mosdó csaptelepről mőködik. Az évek alatt ehhez próbálok mindig igazodni, méghozzá úgy, hogy azok a fránya csövek se látszódjanak, mégis azért rendezett legyen a dolog, és elférjenek a fürdőszobai dolgok is. 

Így végül a mosdó alatti rész is kapott egy kis takarást maradék lécekből és levágott függöny varrással beszegett aljából, de ezt már nem is fotóztam, mert amilyen hirtelen pattant ki a fejemből, olyan gyorsan össze is raktam az egészet. A kis fiókos elem és a takarás egymáshoz és a falhoz is rögzítve vannak csavarokkal. 

A jövőben egyszer biztosan hozzá kell majd nyúlni komolyabban is a fürdőszobához, de addig is tökéletesen megfelelnek ezek az egyszerű és nagyszerű DIY megoldások, amikkel a fürdő kényelmesen használható, és egészen jól is mutat. Érdemes volt megmenteni ezt a bútort a lomtalanításról…

Bár nem gondoltam, hogy ezt az anyagot a blogra is feltöltöm majd, azért a fotók mellett néha videóztam is, így a munkafolyamatba így is betekinthettek:

A lomtalanításhoz kapcsolódó régebbi bejegyzéseimet ITT olvashatjátok.