Tavaly novemberben kerültem először testközelbe az olasz Vagheggi cég fitokozmetikai termékeivel. Azóta pont egy év telt el, így már nem csak arról tudok Nektek beszámolni, hogy egy-egy krém, szérum, maszk, vagy éppen kezelés milyen azonnali hatást eredményez, hanem a hosszútávú tapasztalataimat is meg tudom osztani. Sőt, egy új termékcsaládot és ezzel együtt egy másfajta szemléletmódot is szeretnék bemutatni.

Akik régóta követnek tudják, hogy bár öregnek nem mondanám magamat, de azért nem vagyok már mai csirke. Viszonylag keveset alszom és elég sokat dolgozom, beleértve a kemény fizikai munkát is. Nincs olyan ember, akinek a szálló évek és a folyamatos munka ne ülne ki az arcára, ne látszódna meg a bőrén, a ráncain… Ez alól én sem vagyok kivétel. A tavalyi Intense kezelés (ITT írtam róla) viszont teljesen levett a lábamról, olyannyira, hogy utána csak ennek a családnak a termékeit használtam itthon is. Pár hónap elteltével lesöpörte a korábban használt drogériás krémeket és arcápolókat, és nagyon tudatosan kezdtem el foglalkozni az arcbőröm ápolásával.

Ez nem csak azt jelenti, hogy a reggeli és esti rutinom szerves része lett – azt arckrémen kívül – a szérum és szemránckrém használat, hanem azt is, hogy azóta egyre inkább igyekszem kerülni a sok szálló porral járó munkálatokat (bármennyire is szerettem/szeretek barkácsolni), mert ez a pórusoknak nagyon nem tesz jót. Nyilván, még hozzá lehet venni a táplálkozást és pl. vízfogyasztást is, hisz ezek hatása együttesen jelentős és a bőrön is rögtön meglátszik.

Nyáron a frissítő Sorbetre váltottam (érdemes elolvasni ITT), majd most ősszel abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a teljesen új BIO+ termékcsaládot rajtam mutatták be az ország minden pontjáról érkező kozmetikai partnereknek! Magáról a rendezvényről és a termékbemutatóról részletesen olvashattok az I love Vagheggi oldalán  ITT is, én elsősorban a személyes tapasztalataimat és élményeimet szeretném Veletek megosztani.

Először is rendkívül nagy megtiszteltetésnek éreztem a felkérést, így örömmel mondtam igent! Másfelől tudtam, hogy a kezelés maga testi-lelki felüdülés lesz, pláne a könyv munkálatai után, rögtön látható eredménnyel, így cseppet sem zavart, hogy a sok csinos vendég között én félidőben papucsban, köntösben botorkáltam fel a színpadra.

Na de, mielőtt nekivetkőznék! Örömmel konstatáltam, hogy Valeria Cavalcante (aki a Vagheggi ügyvezetője és egyik tulajdonosa) olaszul elhangzott, képekkel illusztrált, értékes tartalmat magába foglaló előadását a BIO+ termékcsaládról magyar fordítás nélkül is értettem, és átsuhant az agyamon, hogy ismét olaszt tanuljak, ami az eddig tanult nyelvek közül a kedvencem.

A Vagheggi filozófia – mely termékei megalkotása során tiszteletben tartja a környezetet, melyben élünk, és a fenntartható fejlődés szem előtt tartásával folytat „fair trade” politikát – a bio termékcsalád megalkotásával új, hozzáadott értéket képvisel. Szerintem rettenetesen fontos, hogy óvjuk, védjük a környezetünket, és jó lenne, ha az igényeinket nem a környezetünk kiaknázásával, vagy annak rovására elégítenénk ki. Én személy szerint nagyon érzékeny vagyok már csak a szemetelésre is és pl. sosem kérek műanyag szatyrot a boltokban, csak hogy példát is említsek. Hm, ahogy öregszem, egyre többet foglalkoztatnak ezek a dolgok, és már nem csak az itthoni kis mikrokörnyezetemben…

Érdekesség, hogy a termékcsalád csomagolása is a bio filozófiát követi, a papír részek pl. algából készülnek, és minden információ magára a csomagolásra került (semmi plusz cédula vagy papírka).

És most jöjjön a lényeg! A termékcsaládot bemutató kezelést ismét Papp Móni végezte rajtam, aki korábban az Intense kezelést is, úgyhogy tudtam, nagyon jó kezekben vagyok. Minden lépést, a tisztítástól kezdve a hatóanyagok (esszencia, maszk) felvitelén keresztül egy kamera is követte, hogy egy nagy kivetítőn mindenki jól lássa, milyen mozdulatok és eszközök szükségesek a kezelés során.

A kedvencem most is az ecsetes simogatás volt, komolyan mondom, ha nem hallom időnként a lepkeszárny rebbenésre emlékeztető hangokat, érzésre azt gondoltam volna, hogy egy puha golyó gördül az arcomon. Érdemes kipróbálni, én nagyon élveztem.

És akkor jöjjön egy előtte/utána jelentés, melynél a kezelés előtti fotón smink van rajtam (alapozó, púder, szemhéjfesték, szempillaspirál):

A kezelés utáni képen smink nélkül, teljesen natúr mivoltomban pedig így festek:

Elárulom, hogy a kezelés során a BIO+ termékcsaládban lévő 3 esszenciából (bőrtömörítő, antioxidáns és tápláló) én a bio lenmag kivonattal, hialuronsavval és organikus narancsvirág vízzel rendelkező típust kaptam, amelynek bőrtömörítő, lifting és simító hatása van. Szerintem ez még ilyen kis fotón is látszik.

A BIO+ termékeket ITT találjátok, de szerintem mindenképpen érdemes felkeresni egy Vagheggi termékekkel dolgozó kozmetikát és kipróbálni egy ilyen kezelést!

Közeledik a karácsony is, egy ilyen kényeztető, szépítő kezelés szerintem remek ajándék, illetve ajánlom figyelmetekbe a „Beauty Tin”-t, ami tulajdonképpen egy dobozba zárt BIO+ kozmetikai kit, mely hosszú hónapokon át lehet az arcbőrünk legjobb barátja.

Én már azon is agyalok ám, hogy a kiürült doboz, hogyan hasznosítható újra tárolódobozként, de még az is lehet, hogy egy zöld növényt fogok beleültetni.

Amennyiben még nem ismeritek a Vagheggi márkát, de szeretnétek még több termékkel megismerkedni, akkor érdemes követni a Facebook és Instagram oldalukat is!