
Az új erkélyem padlója…
Nem az első eset, hogy egy kevésbé esztétikus padlót nem újraburkolással, hanem átfestéssel mentek meg. Így történt ez a mostani erkélyem padlójával is.

Nem az első eset, hogy egy kevésbé esztétikus padlót nem újraburkolással, hanem átfestéssel mentek meg. Így történt ez a mostani erkélyem padlójával is.

Már egy éve lakom itt, de az erkélyről még csak itt-ott mutattam elvétve fotókat. Ennek az az oka, hogy ez a kis helyiség még egyáltalán nincs kész állapotban, de a beköltözésem óta azért mindig történt vele valami apróság, próbáltam pénzköltés nélkül ízlésesen dekorálni, berendezni.

Tudom-tudom, elsőre nem biztos, hogy túl izgalmasan hangzik a dolog, hisz ilyen jellegű ötletekkel tele van az internet. Azonban, ez a projekt valamivel többet rejt magában egy átlagos barkácsolásnál, úgyhogy megér egy posztot!

Nem titok, hogy a régi fa ablakok szerelmese vagyok, még rozzant állapotban is jobban tetszenek, mint a vadiúj műanyagok. Többek között ezért is választottam ezt a lakást, amiben most élek és amiben bőven van mit felújítani…

Végre, végre, végre! A nehézségek ellenére mostanra minden szépen a helyére került ebben a pici helyiségben, ahol rendszerint mosok és ilyen-olyan dolgokat tárolok.

Napok óta molyolok a mosókonyha projekten, és bár lassan, de haladok vele. Néha irtó fárasztó precíznek és alaposnak lenni, és már nagyon szeretnék rajta túllenni, de tudom, hogy a végeremény miatt megéri türelmesen, aprólékosan végigcsinálni az egészet.

Az idei évet két új izgalmas kollekció bemutatásával indította az Ikea: az egyik a Tom Dixonnal való együttműködésből született DELAKTIG sorozat, a másik pedig Bea Åkerlund Hollywoodban tevékenykedő divataktivista nevéhez fűződő, OMEDELBAR kollekcó, melyről ITT már írtam Nektek a blogon. Most újabb két új sorozatot dobott piacra a svéd lakberendezési vállalat.

Mindig is szerettem volna egy külön helyiséget a lakásomban, ami teljesértékű mosókonyhaként funkcionál. Ahol nem csak mosni lehet, de kényelmesen elfér minden háztartási eszköz, tisztítószer, és a mosnivalókat színek és fajták szerint is lehet szortírozni. Ilyenem egyelőre nincs, de azért okos megoldásokkal valami hasonlót fogok magamnak készíteni.
Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.





