Blog

ELMO a falon!

Jó jó, tudom, hogy az ünnepek közeledtével illene karácsonyi dekorációs ötletekkel szolgálnom, de ma olyan jó kis délelőttöm volt, hogy ezt muszáj megosztanom. Ma ugyanis végre belevágtunk az „Elmo projectbe”, amit Andika barátnőmmel hónapok óta tervezgetünk (tologatunk). Az elképzelés szerint kicsi fiának, Rolandnak a szobájába Szezám utca lakóit, első körben Elmot költöztetjük be.

Tovább...

Mire jó a tortacsipke?

Éjfél van és mire befejezem ezt a bejegyzést minden bizonnyal már éjjel 2 lesz, de most már aztán tényleg megírom és feltöltöm ezt az anyagot, még akkor is, ha nem alszom egy szemhunyásnyit sem. Az a helyzet, hogy megint több lábon állok, mint kellene, és ha hiba csúszik a menedzsmentbe olykor hetek is eltelnek, hogy nem posztolok semmit, pedig van ám anyag bőven!

Tovább...

THIS IS YOUR LIFE.

Emlékeztek még arra a történetre, amikor a kedvenc szürke falam egyik napról a másikra megadta magát? Ha nem, illetve, ha akad olyan, aki még nem olvasta az Omlik a fal, juhé! bejegyzést, most mindenképpen tegye meg, mert – bár az alábbi sorok és fotók önmagukban is nagyon a helyükön vannak, de – a leírtak azzal együtt alkotnak egy teljes egész történetet az Életemben.

Tovább...

Utolsó Reggeli…

Csütörtök éjszaka lázasan készülődtem a másnap reggeli RTL KLUB Reggelijére… az utolsóra, a műsor ugyanis hosszú évek után megszűnik. Én 4 éven át jártam rendszeresen dekor témákkal kapcsolatban, mindig ugyanazon forgatóköny szerint: éjjel alkotás, hajnalban sminkelés, haj, ruha, 7:20 taxi, kávé a várakozóban, celebek, kedves mosolygás a stáb tagjainak arcán…

Tovább...

Halloween a panel erkélyen

Nos, az a helyzet, hogy a Reggeliben kifaragott tökök egy részét elosztogattam, de kettőt megtartottam magamnak. Mivel a lakásban egy nap alatt összeszottyadnának, egyértelmű volt, hogy az erkélyen lesz a helyük. Az icipici, mindössze 2 m2-es erkélyemet így végre kipakoltam, kitakarítottam, rendbetettem (itt szoktam ugyanis fúrni, faragni, festeni), hogy a hosszú hétvégén a két tökfejem kellemes hangulattal töltse meg az amúgy jelentéktelen kis panelzugot.

Tovább...

Egy tök, két tök, díszítök!

Az úgy volt, hogy Juli Barátnőmet szombaton férjhez adtam, majd másnap – 3 óra alvás után – Zolival kiautóztunk Tordasra, hogy befotózzuk az A Mi Otthonunk magazinos diy rovatomat. Voltunk annyira bátrak, hogy mindezt videóra is vettük.

Tovább...

Szekrény újratöltve!

Egy kétajtós ruhásszekrény praktikus darabja az otthonunknak, ruhaneműt, sálat, csecsebecsét tárolhatunk benne. De mi történik akkor, ha gondolunk egy merészet, és újratöltjük tartalmát? A válasz: lesz egy klassz zárható „dolgozószobánk”.

Tovább...

Még mindig szeretjük Jordi Labandát!

Kinga Barátnőmnek van egy szuperjó lakása a belvárosban, de a falak még üresek. Kitaláltuk, hogy először a konyhát dobjuk fel, mert amikor valaki belép a lakásba, rögtön a konyhába fordul és ott egy hatalmas üres fallal találja szemben magát.

Tovább...

Bosch kreatív tábor 2011 – beszámoló

Túl vagyunk a nagy eseményen, megfáradva, de élményekkel gazdagon zártuk a Bosch első Kreatív Táborát, mely a visegrádi Silvanus Hotelben került megrendezésre. A pénteki nap az előkészületekről, az ismerkedésről szólt, mindenki szakszerű segítség mellett próbálhatta ki a különféle Bosch és Dremel gépeket. Aztán gyorsan színes lepedőre cseréltük a ruháinkat, babérkoszorút toltunk a fejünkbe és tóga-partyztunk a hegytetőn, mely magába foglalta az isteni finom vacsit (tejóég megettem egy tonna rákot) és a vidám hangulatot a vendégekkel, a szuperjófej demonstrátor fiúkkal, a pörgős brand menedzser lányokkal, és a mi kedves főszervező Annamarinkkal.

Tovább...

Omlik a fal, juhé!

Egyik este észrevettem, hogy a kedvenc szürke falamon van egy kis repedés, és hát naná hogy megpiszkáltam. Egy kisebb darab lepottyant a festékrétegekből, de gondoltam másnap kijavítom univerzális tapasszal, csiszolom, átfestem és kész is. Milyen kis naiv voltam…

Tovább...

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

x  Powerful Protection for WordPress, from Shield Security
This Site Is Protected By
Shield Security