Nem először fordul velem elő az, hogy találok valamit az Ikea termékei között, amit aztán egyáltalán nem úgy használok fel, ahogy kellene, vagy amire kitalálták. Jómúltkor a konyharészlegen szemeltem ki magamnak a Tullia konyharuhát, amiből táskát varrtam.
Ez a projekt kifejezetten ajánlott azoknak is, akik még csak most ismerkednek a varrással, mert csak egyenes vonalak mentén kell haladni és abból sincs sok. A konyharuha eleve be van szegve, a mérete is ideális, így ezzel nem is kell bajlódni.
Az anyagot hajtsuk félbe színével egymás felé, gombostűkkel tűzzük össze a két oldalát, majd varrjuk is össze.
Ezután csípjük be a sarkokat háromszög alakban, és kb. 12 cm hosszan varrjuk le úgy, hogy az előző varrásra merőlegesen haladjunk (tehát a csíkokkal párhuzamosan).
Készítettem egy ábrát is, amin jól látszik, hogy alakul ki a táska formája. A kis háromszöget vágjuk le és cikkcakkal szegjük be. Majd fordítsuk ki, és kész is a táskaforma.
A táska füleihez én egy régi pólót vágtam fel, jól meghúzkodtam a csíkokat, ezzel a szélek bepöndörödtek.
A táskára gombokkal együtt varrtam fel erősen. A póló anyagnak van egy kis nyúlása, érdemes ezt is belekalkulálni, amikor beállítjuk a hosszát!
Egyszerű, de nagyszerű projekt, ami nagyjából 30-40 perc alatt elkészíthető! Haladóknak persze lehet a flízzel merevített bélésen és a zárható, cipzáros megoldáson is ügyködni 😉
Hozzászólás