Régóta van a családunk tulajdonában egy – valaha az Ecserin vásárolt – fém öntvény vízimadár, ami egykor lámpatalp lehetett. Évek óta az éppen aktuális lakásom dísze a polcon, most viszont egy kicsit felfrissítve a külsejét funkciót is kapott.

Szándékosan nem írtam, hogy milyen madár, mert gém (azon belül is valamilyen kócsag) vagy daru is lehet, erről megoszlanak a vélemények, de ha van köztetek egy képzett ornitológus, szívesem veszem a véleményét.

Szóval azt találtam ki, hogy egy virágtartót fogok ebből a jómadárból készíteni. Ehhez viaszpasztát, sprayfestékeket, egy befőttes üveg kupakját valamint fém alátéteket és anyákatt használtam. Első lépésként alaposan lesikáltam a madarat.

A kicsit kopottas, patinás megjelenése egyébként tetszett, ezért nem akartam telibe fújni sprayfestékkel. Így egy kis fekete Pentart viaszpasztával frissítettem fel a felületét. A nehezen hozzáférhető helyeken durva sörtés, kis méretű ecsetet használtam:

A többi részen pedig ronggyal simítottam el a pasztát.

A fém kupakot egy százas szöggel és egy jól irányzott, határozott kalapácsütéssel lyukasztottam át (egy fa alap volt alatta), majd alapozóval és sprayfestékkel lefújtam. Utóbbiból fekete chalkpaintre esett a választásom, azért, mert ennek valójában szürkés, fakóbb a színe. Száradás után lelakkoztam, majd egy kicsit ezt is bemeszatoltam viaszpasztával (csak a külső részt).

Végül egy anya, kis alátét, nagy alátét, befőttes kupak, kis alátét és anya sorrenddel rögzítettem a talpat a madár szájából kiálló menetes szárra.

Az elkészült „állványra”, egészen kicsi vagy akár a kupak peremén túllógó kaspó is tehető, én most egy alul karimásat raktam rá.

Szerintem nagyon helyes darab lett, különösen a futónövényemmel. Most az erkélyen fotóztam, de majd a lakásban lesz a helye (amint készen vagyok a parkettás munkálatokkal).

Remélem tetszett a poszt és ha bolhapiacra mentek már kicsit más szemmel is kutatjátok a  kincseket.

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

archívum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

x  Powerful Protection for WordPress, from Shield Security
This Site Is Protected By
Shield Security