A faháznál tavasztól őszig pörgetem a mókuskereket, és mindig viccelődöm azzal, hogy szezonon kívül téli álmot alszom… De idén ennek a viccnek a fele se tréfa: kis túlzással, de egy mormota lett belőlem.
A decemberi betegeskedés után az idei január amolyan kényszerpihenő is volt. A szervezetem jobban lemerült a korábban megszokottnál (öregszem is, nah), több alvásra és feltöltődésre volt szükségem. Bár a vérképem rendben van, valahogy mégis úgy tűnik, sejtszinten kell újraépítenem magamat. Még most sem vagyok a régi, de az orvos azt mondta év elején, hogy pár hét alatt ki fogok ebből jönni, ha szépen tolom a vitaminokat, a napi sétákat, és ha van erőm, akkor elkezdhetek sportolni is. Nem mondom, hogy könnyen és rögtön, de elfogadtam a helyzetet, hogy a szervezetem csak lassan nyeri vissza az erejét, és a legjobb, amit tehetek, ha le akar csukódni a szemem, akkor hagyom, és nem csak kutyaséták alkalmával járatom meg magamat, hanem azon túl is, tempósabban és hosszabb távokon.
Ilyenkor azért visszagondolok arra, hogy tavaly ilyenkor szinte semmit sem aludtam, nagyon sok átvirrasztott éjszakám volt Franci 0-24-es ellátása miatt. Milyen érdekes, hogy most meg a másik végletet élem meg, hogy 8-10 óra éjszakai alvás után még nappal is simán bármikor alszom egy jót… Tündi mellett ezt nyugodtan meg is tehetem, de erről majd írok külön, mert vele egészen más az idős kutyás gazdis lét, mint amilyen Francival volt, amiről ITT olvashattok.
A munkát egyelőre takarékon végzem, igyekszem minél kevesebbet a laptop előtt tölteni, és ha tehetem papíron dolgozom, ceruzával, tollal jegyzetelek, és így tervezgetek. A DIY projekteket egyelőre pihentetem még itthon is. Viszont az előttem álló időszakra sokat gondolok, a közelgő tavaszra, és az újabb faházas szezonra, ami immár a nyolcadik lesz, mióta megvan ez a kis lak.
Az idei terveimről nagyon szűkszavúan írtam eddig (ITT), hiszen most nincsen listám, amit egyébként tudom, hogy szerettek, és sokszor írjátok is, hogy nagyon motiváló számotokra. Egy fő dolog van a fejemben: hogy amire van ráhatásom, azt szépítsem, óvjam, gondozzam, egyben tartsam, fejlesztgessem, javítgassam. Tulajdonképpen ez most az egyetlen célom, és ebben is akad bőven logisztikai, menedzselési feladat, ahogy fizikai és mentális munka is.
Nem gondolkodom újdonságokban, nagy durranásokban, n+1-dik ötlet megvalósításában, ami persze nem jelenti azt, hogy nem fognak klassz dolgok kikerülni a kezemből, vagy nem lehetnek váratlan, előre mutató fordulatok, csak valahogy jelenleg nem ezen van a hangsúly, vagy nem ez hajt és egyáltalán nem pörgök ezen. Sokkal inkább az motoszkál bennem, hogy egyensúlyban legyek kívül-belül mindazzal amiben vagyok, amim van, vagy ami körbevesz. És akkor itt visszakanyarodok a bekezdés témájához: valószínűleg azért is került ez az „egyensúlyi állapot” a fókuszba, mert most már nem csak hetekre, de inkább hónapokra kiestem belőle fizikailag, és ez persze lelkileg is hat rám.
A faházat illetően egyetlen vágyam van: amennyit csak lehet, kint szeretnék lenni a kertben. Szorgoskodni, pihenni, töltődni, egyszóval élvezni a munkám gyümölcsét, és remélem, hogy a sors kegyes lesz, és ezt úgy tehetem meg, hogy Tündérke is ott bóklászik körülöttem vagy éppen szundikál a fűben.
Szeretném a már meglévő virágyágyásaimat rendezgetni, ezeken belül a még foghíjas részekre ültetni: De tudjátok, nem vásárolt növényt, hanem olyat, ami a kert más pontján már megtalálható, és vagy tőosztással, vagy dugványozással, vagy magról tudom szaporítani. Persze, csereberével is érkezhet növény, ezt is nagyon szeretem, főleg azért, mert így emberi kapcsolatok is vannak egy-egy kertemben virágzó növény. történetében.
Új ágyásokat nem tervezek, nem mintha még nem lehetne itt-ott bővíteni, színesíteni a kertet, de ebben is „a már meglévők gondozása” motivál inkább, nem szeretnék még többet, még nagyobbat, még dúsabbat, még színesebbet. Szeretem, ami most van (mármint a tavalyi összkép alapján, mert most még igen kopasz a télvégi kert) és ez is ad elég tennivalót, így nem kell se több, se kevesebb, csak az, hogy legyen. Olyan nyugtató, léleksimogató, békés hely ez számomra ebben a felfordult világban, amiért nem győzök elég hálás lenni.
Egyébként a közösségi média felületeimmel is így vagyok, pont elég az, ami van (néha még sok is, így azokat is hagyom időnként pihenni…), örülök azoknak, akik olvasnak, inspirációt találnak nálam, vagy éppen nézelődnek a régi és új blogtartalmak között. Egyszóval nektek. Nem több követőre vágyom, nem több platformot szeretnék, nem több megjelenést vagy figyelmet, pláne nem nyüzsgést, zajt. És ugyanez igaz az együttműködésekre is, nem a mennyiség hajt, inkább a biztosat, a kiszámíthatót kedvelem, amiben flottul zajlik a kreatív munka vagy bármilyen tevékenység, és az emberi oldala is épít, hozzámtesz. És hát fő szempont lett, hogy bármilyen programban, projektben veszek részt, azt össze tudjam hangolni az idős kutyás gazdi léttel, ami a mindennapjaimat keretezi.
Tündérke, aki olykor jak, máskor sarki róka éppen ma 8 hónapja, hogy velem van. ITT írtam arról, hogyan került hozzám.
Úgy érzem, hogy egy csendesebb, visszafogottabb online jelenléttel is szépen elvagyok, a külvilág számára kevésbé látványosan, de a valós életben azért haladnak a dolgaim, még ebben a mormota létben is.
A napokban készítettem egy színes alaprajzot a kert aktuális állapotáról. Két évi csináltam ilyet először, akkor még csak színes ceruzával, és főleg azért, hogy kiszámoljam még hány méteren kell még a nem túl szép drótkerítést bambusznáddal befedni, melyek azok a fák, amik betegek, vagy öregek és ki kell őket vágni, hogy lássam, hol lesz helye majd egy új ágyásnak a nagy füves területen:
Mivel ezeket jórészt mind megcsináltam, és azóta lett mini tavam, meg új ösvények, meg konyhakert bővítés, fa ültetések, ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne a jelenlegi helyzetet is megörökíteni. A saját örömömre, illetve így átnézni, hogy mely területekkel kell többet foglalkoznom.
Vízfestékkel dolgoztam, és egy kicsit színes ceruzával is rámentem. Még persze órákig lehetett volna vele szöszmötölni, meg kicsit ki is jöttem a gyakorlatból, de nekem pont elég így ez a színes rajzocska a kertről.
Épp ezt festegettem, amikor csengetett a postás, és több klassz újsággal együtt meghozta az idei első ‘Kertvilág’ magazint. A fotók tavaly készültek, rekkenő hőségben és azon izgultam, hogy az akkor már hosszan tartó aszály miatt nem épp a legszebb arcát mutatja majd a kert. Feleslegesen aggódtam, sőt, kifejezetten örömmel tölt el, hogy nagy szárazság idején is ilyen szép, üde, változatos a kis zöld birodalmam.
Szóval ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel és motivációkkal vágok neki az idei faházas szezonnak. Tartsatok velem idén is, és ha bármi ötletet láttok, ami tetszik nektek, vegyétek, vigyétek, valósítsátok meg a saját lehetőségeitek és fantáziátok szerint.
