Életmód

Év végi lassítás…

Eszméletlen (kemény) év van mögöttem, ezért úgy döntöttem, hogy decemberben jelentősen visszaveszek a tempóból. Kényelmesen, kevesebb munkával, viszont annál több pihenéssel töltöm az év utolsó hónapját és így készülök az ünnepekre…

Tovább...

Vagheggi BIO+

Tavaly novemberben kerültem először testközelbe az olasz Vagheggi cég fitokozmetikai termékeivel. Azóta pont egy év telt el, így már nem csak arról tudok Nektek beszámolni, hogy egy-egy krém, szérum, maszk, vagy éppen kezelés milyen azonnali hatást eredményez, hanem a hosszútávú tapasztalataimat is meg tudom osztani. Sőt, egy új termékcsaládot és ezzel együtt egy másfajta szemléletmódot is szeretnék bemutatni.

Tovább...

Méretben kicsi, dizájnban óriási!

Mint tudjátok, korán kelő típus vagyok, és gyakorlatilag nem indulhat el a napom egy csésze – ágyban elfogyasztott – finom kávé nélkül. Ez a szokásom a mindennapi ébredéseim része akár hétköznapról, akár hétvégéről van szól…

Tovább...

Aroma / Terápia

Nemrég írtam Nektek arról, hogy bár nem vagyok nagy mormota, sőt, az átlaghoz képest kifejezetten keveset alszom, de mostanság sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a minőségi alvásra. Korábban bárhol, bármikor, bármilyen pózban el tudtam szundítani, most azonban nagyon figyelek arra, hogy kényelmesen, a testemnek legmegfelelőbb adottságok között hajtsam álomra a fejemet…

Tovább...

Nyomdában a könyvem

Hihetetlen érzés, nehéz szavakba önteni mindazt, ami tegnap a nyomdában töltött órák alatt lezajlott bennem. A könyv miatt persze szinte végig a torkomban dobogott a szívem, de meg kell mondanom, hogy mérnök végzettségű emberként is lenyűgözött a technológia, és a folyamat, amely során a digitális formátumból kézbe vehető, színes-szagos kiadvány születik.

Tovább...

DEKOR.ÁLOM

Hihetetlen, de már előrendelhető a könyvem, amit olyan nagyon vártatok! Hatalmas megkönnyebülés, hogy egy hónapokon át tartó munkafolyamat végre a célegyenesbe ért, innen már csak egy (nagyobb) ugrás választ el attól, hogy a könyvesboltok polcaira kerüljön a kiadvány!

Tovább...

Ágynemű csere

Mostanában az eddiginél is gyakrabban járkálok az Ikeában, és közben azon morfondírozom, hogy milyen jó lenne, ha egyszer teljesen nulláról tervezhetném meg a lakásomat. Ahol nem a meglévő viszonyokhoz vagy a pénztárcámhoz kellene mérni a lehetőségeket, hanem szabadon szárnyalhatna a fantáziám és mindent megvehetnék, amit szeretnék és nem festékesen, fűrészporosan és fáradtan esnék be esténként a fürdőbe, majd az ágyba…

Tovább...

Könyvem lesz

Gondolom, ezzel nem árulok el nagy titkot, hiszen az utóbbi hetekben többször ejtettem róla szót. Most, hogy a könyv fotózásán is túl vagyunk, és elkezdődtek a tördelés és korrektúra körök, úgy gondoltam, írok róla egy picit bővebben is.

Tovább...

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

x  Hatékony védelem WordPress számára, a Shield Security-tól
Ez a webhely
Shield Security által védett →