Mióta Franciska a mindennapjaim része lett, úgy szervezem a programokat, hogy minél több időt legyek vele. Ugyan nyugodtan magára lehet hagyni pár órára a lakásban, de ha megoldható, akkor inkább viszem magammal, ahova csak tudom…

Jövünk-megyünk mindenfelé, akár autóval, akár tömegközlekedéssel, aminek során szép lassan felfedezem a kutyabarát helyeket, amikből szerencsére egyre több van. Franci nagyon jó kutya, nincs probléma vele sehol, ezt az előző gazdinak is köszönhetem. 

Azt már említettem korábban (ITT), hogy a Praktikerbe minden hónapban egyszer megyek a szokásos kis bevásárló listámmal, de eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg oda is vihetném a szőrmókot, mert eddig még sosem láttam kutyát semelyik áruházukban. Rákerestem a weboldalon és örömmel láttam, hogy bizony a Praktiker is kutyabarát hely.

Nyilván, megvannak az állat beviteléhez kapcsolódó kritériumok, amiket ITT el tudtok olvasni. Ez rutinos kutyásoknak biztosan nem újdonság, nekem viszont az volt, és gondoltam akkor itt az idő letesztelni a dolgot.

Hozzám az M3 Praktiker esik időben legközelebb, ami ugyan egy kisebb áruház, és így a készlet is szűkösebb szokott lenni (ezért általában leellenőrzöm előre a weboldalon a raktárkészletet), cserébe nincsenek is annyian, mint mondjuk a Mester utcai áruházban, ahol azért elég nagy a forgalom. Franci felpattant egy ilyen tologatós kocsira, én pedig célirányosan gyorsan beszereztem azt a pár dolgot, amiért jöttem. 

Így két társasjátékot is, amiket már novemberben kiszúrtam az áruházban, de akkor látatlanban nem mertem megvenni őket. Inkább hazajöttem, megnéztem pár videót róluk, hogy biztosra menjek. 

Talán arról még sosem írtam, de nagy társasjátékos vagyok, szeretek versenybe szállni és persze a végén nyerni. Főleg a stratégiai, logikai és asszociációs játékokat szeretem, viszont egyáltalán nincs sok (pláne sokfajta) társasjátékom sem itthon, sem a faháznál, pedig lenne rá igényem és mindig is vágytam rá. Jaj, annyira emlékszem, amikor kiskoromban a Hugó-hami utódját, az „UFO-hami” társasjátékot reklámozták a tv-ben, és teljesen rá voltam kattanva, de ki kellett várnom a karácsonyt, hogy megkapjam a Jézuskától. Mekkora öröm volt, mai napig felemlegetjük…

Ezek a társasok – az általam megnézett ismertetők, bemutatók alapján – kellemes, nem túl bonyolult játékok, két főnek is remek szórakozást nyújtanak. (Halkan jegyzem meg, hogy a Glüx-nek nem sok köze van az „útbevilágításhoz”, egyszerűen okosan lépdelve kell mezőket elfoglalni egy négyzethálós táblán…) Két ünnep között biztosan vadul megy majd a játékparti, meg egyes növények átültetése, haha:

Idén már nem tervezek barkácsáruházba menni, de ha Ti még igen (mert mondjuk valakinek, akár magatoknak pl. egy klassz dekopírfűrészt vennétek ajándékba), akkor nézzetek körül a társasjátékos szekcióban is, amíg a készlet tart.

 

A bejegyzés támogatója: