Már sok Térnyerőkben átalakított szobát mutattam a blogon, de még mindig van a listán jó néhány. Jöjjön ezek közül az egyik „legvadabb”, amiben fát fára halmoztunk: szeleteltünk, keresztben, hosszában vagdaltunk és szerintem állati jó ötleteket lőttünk el!
Az erdőközeli, egyszobás ház tulajdonosa Gyuri, aki imádja a természetet, az állatokat, mondjuk vadász lévén némelyiket le is puffantja. A nappaliként és hálóként is funkcionáló szobája viszont semmiben sem tükrözi szenvedélyét, sőt a berendezés kifejezetten puritán, épp csak az van, ami az alváshoz, pihenéshez kell.
A bordó falszínt semmiképpen nem akartam megtartani, földszíneket terveztem, bézst, barnát, szürkésdrappot, és hozzá egy karakteres okkersárgát. Na, pont ez utóbbi volt a legproblémásabb, mert amiket ebből a színből kitaláltam (falszín, sprayfestékkel tuningolt dolgok, textilkábel), azokhoz persze azonos árnyalatokat nem találtam. Úgyhogy kompromisszumot kötöttem és kiegyeztem egy napsárgában…
Amúgy a sárga falszínt alapból nem szeretem, önmagában ez is rettenetesen nézett ki (Gyuri húzta is a száját), de ezzel a lefestett felülettel további terveim voltak, úgyhogy kivételesen örültem a sárga alapnak.
Az erdőből hoztunk rönköket, amiket felszeleteltünk, lecsiszoltunk, és lakkal átkentünk. Jómunkáslegények is jöttek a szomszédból segíteni, mert ez azért elég nagy munka volt.
Aztán a szeleteket szépen elkezdtük felragasztani a falra. Ez az ötlet már Gyurit is levette a lábáról, és a sárga szín is egycsapásra a háttérbe szorult, szó szerint…
Mielőtt valaki felcsattanna, hogy de hát ez micsoda porfogó!!! Igen az! De ahogy otthon is leporoljuk hetente a dolgokat, úgy ezt is lehet takarítani, kicsit mondjuk időigényesebb. Az ágy két oldalára Ikeás falikart tettünk. Ezek a telken található régi kecskeól ajtajából kimenekített kopott (és letisztított, kezelt, lakkozott) deszkákra lettek felszerelve, amiket aztán a falra fúrtunk.
A vezetékezést mindenképpen Tilka textilkábellel akartam megoldani, ami persze sárga lett, és olyan hosszúságban rendeltem, hogy az ágy két oldalán tekeredjen egy kicsit.
Márk szerezte a Butlersben a szőrmók trófeát, ami szerintem marha jó, egy igazit nem szívesen raktam volna ki.
A szobába került egy állólámpa is, ami tulajdonképpen egy festőállvány és egy arra applikált lámpaernyő. Az ernyőt maszkolószalag és sprayfesték segítségével csíkoztam be. A mennyezeti világítást is lecseréltük, stílusosan faágra tekert színes textilkábellel és opál gömbizzóval oldottuk meg.
Egy nagy tolóajtós gardrób került még a szoba azon részére, ahol korábban a ruhák szabadon lógtak, így azért mégiscsak elegánsabb. A trófea mellett egy másik szőrös kis darab a szobában, a három lábú szék.
Eredeti állapotában szőrme nélkül vettük a Vintage Bazaar.hu-tól. Szivacsot vágtam rá és a szőrmét az aljához tűztem.
A kecskeól ajtajának többi deszkájából fali installációt készítettünk, melyre két polcocska is került egy kép és egy illatos mécses számára.
Na, hát ehhez az installációhoz mindenképpen kellett egy pózolós fotó is 🙂
És megint az a kanapé – csak másik eleme – ami nekem nagyon bejön. 🙂
Zseniális. Annyira jó, ahogy megoldjátok ezeket a „férfias” tereket, mivel ezeknél általában kisebb a mozgástér, mégis nagyon izgalmas lesz a végeredmény. És még az a kis szőrmés szék is belefér. 🙂 (Mellesleg én aztán nem portalanítok hetente… :P))
Zseniális lett, imádom, csak kicsit pipa vagyok, mert azt hittem, a faágra tekert tilkalámpát én találtam ki:) Mondjuk az enyém háromégős, akkor én találtam ki:)
😀 nekünk 2 izzós van itthon a nappaliban, egy jó nagy faágon 😉
Az első „faágas” lámpám itt van, akkor még nem ismertem a Tilkát, pedig milyen jó lett volna… http://juditu.edemokraciagep.org/agrol-agra-szallo-otletek/
A 3 égős mindenképpen a Te szabadalmad, okés? 🙂
Ja, igen, erre emlékszem, szuperszép lett ez is. Akkor csak átdolgoztam az ötleted, úgy, hogy nem is tudtam róla, most viszont, hogy újra látom, lehet, hogy lenyúlom egy az egyben:))))
Kedves Judit! (és Zsu :))
Totálisan beleszerettem a faágas lámpába. Viszont az a kérdésem, hogy lekezeltétek-e az ágat valamivel, mielőtt feltettétek, illetve, hogy kell-e hozzá valamilyen speciális fafajta vagy bármilyen ág jó?
Még egy kérdésem lenne egy másik poszthoz, Judit, amiben Timinek terveztél egy francia romantikus hangulatú nappalit. Ott milyen módszerrel készült a csipkés mennyezeti gömblámpa? Mert attól is odavagyok. Egyébként egy ilyen gömblámpa elég egy ekkora (12 nm) szoba bevilágításához vagy kell még mellé másik mennyezeti lámpa is?
Gratulálok amúgy az összes munkához, fantasztikusak!!
Szép estét és előre is köszi a válaszokat!
Gabi
Szia Gabi,
a faágat érdemes matt lakkal lekenni, ez védelmet ad neki, nem fog a kérge idővel elszáradva lepotyogni. Bármilyen faágat használhatsz, legyen szép a formája, és ne legyen túl vékony, már csak esztétikai szempontból sem 😉
A csipkés lámpára egyszerűen papír tortacsipkéből vágtunk ki elemeket, amiket hobbyragasztóval rögzítettünk, itt egy kis segítség hozzá:
http://ruffledblog.com/diy-paper-lace-doily-lanterns/
A szobában amúgy két ilyen is van, a másik az étkező fölött (az a forgatás és fotózás után került csak be), így ez a kettő már elég a 12 nm bevilágításához megfelelő izzókkal.
Köszi a kedves sorokat 🙂
Kedves Judit,
nagyon köszönöm a gyors választ!! Mindkettő lámpához nagy kedvet kaptam!
Minden jót a továbbiakra is!
Gabi
Szia Judit!
Emlékeztem erre az adásra, és benne a széles ülőfelületű kanapéra! Végre rátaláltam! Segíts kérlek, hol találok rá erre a kanapéra?
Köszönöm szépen!
Rita
Szia Rita,
Söderhamn – Ikea! A panelnappaliba is ez került, csak sarokkanapé változatban! 🙂
Köszönöm Judit!:)
Szia Judit!
Nagyon tetszik a „fakorongot a falra” ötlete, hasonlóban gondolkodunk mi is a nappalinkban. Kicsit részletesebben le tudnád írni a készítésének menetét (gondolok itt arra, h mennyire csiszoltátok és mivel, milyen lakkal kezeltétek, és mivel ragasztottátok a falra?). Mennyire volt száraz a fa? Nem fog idővel zsugorodni (ezt azért kérdezem, m egyszer gesztenye koszorút készítettem-ragasztópisztollyal rögzítettem a gesztenyéket, de 1-2 hét után elkezdtek lepotyogni, m kezdtek kiszáradni és ezáltal zsugorodni…)
Köszönöm szépen!
Judit
Szia Judit,
eléggé le lett csiszolva és ez olyan nagy munka volt, hogy ehhez hívtunk segítséget is, akik 2 napon keresztül csak szabtak és csiszoltak. A lakkozáshoz matt vízbázisú lakkot használtunk, de a márkájára már nem emlékszem, ahogy a ragasztóra sem, ami valószínűleg Mester univerzális, vagy Pattex fix power volt! Én a farönköket egy fatelepen vágatnám fel vagy készen venném, bár eddig ilyen még csak kis méretben, hobbyboltokban láttam…
Nem tudom mennyire volt száraz a fa, tudomásom szerint mai napig fent vannak a falon, pedig már 2 éve, hogy ott jártunk 😉