Két hónapja kezdtem el írni ezt a posztot, aztán félkész állapotban pont úgy felkerült a „várhat ez még” dolgok mellé a polcra, mint oly sok minden az elmúlt hónapokban. Na de, most leporolom, mert lassan kitavaszodik, és akkor már kár lenne örülni a szép havas környezetnek. 

Szóval ez itt még december elején íródott:

Amikor vasárnap reggel megláttam, hogy a városban havazott, és a „faházas titkosszolgálat” is jelezte, hogy bizony a hegyen is minden hófehér, nem gondolkodtam sokat és autóba raktam a kis csapatot. A hófedte kertet ugyanis ritkán van alkalmam megcsodálni. Utoljára januárban volt igazán szép, vastag hótakaró a hegyen, erről ITT írtam. Mire felértünk persze már kicsit elkezdett olvadni, de így is több cm érintetlen hótakaró borította az egész birtokot. 

A teraszt, a járdát, a lépcsőt szépen letakarítottuk, viszont kell szereznem egy hólapátot, mert a sima lapáttal és seprűvel azért elég nem volt túl hatékony és gyors a munka. Nyilvánvalóan Franci élvezte az egészet a legjobban, akinek most hógolyókat dobáltunk.  

Kicsit tettünk-vettünk, pakolásztunk a pincében, megnéztem a növényeimet, a komposztálót és azon gondolkodtam, hogy nagyjából 100 nap múlva újra indulhat is a faházas szezon! Persze, békésen és türelmesen kivárom, most egy kicsit más dolgokra koncentrálok jobban: a lakásra, az ünnepekre, a családra és a barátokra, a társasház körüli feladatokra, magamra. 

Írogatom a faházas teendők listáját is… Van ami több szervezést, plusz embereket, pénzt, eszközt vagy egyszerűen csak jó időt igényel, de szeretem ezeket jó előre látni, alaposan átgondolni, hogy valamennyire tudjak ütemezni az elkövetkező hónapokra.  

Na és innentől már 2022 február van, szóval rövidre fogva, de folytatom a sorokat. Valahol ott akadtam el, hogy nagyon sok fotót kellett volna átválogatnom, megvágnom a bejegyzéshez, és ehhez semmi kedvem nem volt. Most sincs különösebben, de megcsinálom, mert úgy érzem, kicsit azért (is) ragadtam benne 2021 decemberében, mert ilyen befejezetlen (tavalyi) dolgok várnak rám. Persze, sok minden mással meg nagyon jól állok (vagy inkább haladok), csak valahogy az, hogy posztoljak ezekről, meg úgy egyáltalán, hogy a laptop előtt görnyedjek az egy ideje nem motivál cseppet sem. Nyilván azért sem, mert a munka miatt sokkal többet kell a monitort néznem, mint korábban, és alapvetően nem szeretek a gép előtt ülni. 

Ennyit a magyarázkodásról, most pedig jöjjön még több havas fotó, hogy legközelebb már a közelgő tavaszról tudjak beszámolni.

Sokan kérdeztétek, hogy a vízben gyökereztetett rozmaringjaim mennyire maradtak életben, miután kiültettem őket. Ezek a tövek fent már bő két éve vannak a kerítés mellett, és tavaly ősszel kezdtek látványosan megerősödni.

Ezek lent pedig a 2021 őszén elültetett kis gyökeres példányok, remélem, hogy két év múlva ezek is megerősödnek és legalább olyan szép, erős, és magas rozmaringbokor lesz belőlük, mint ahonnan kaptam őket (a hegyi barátnőmtől). 

A ház terasza előtt lévő díszkert idén „új arculatot” kap, ugyanis a régi rózsatöveket még ősszel kiástam, ezeket Anyukám el is vitte. A helyükre sok-sok évelő kerül majd (néhányat már elültettem), és azt szeretném, hogy idővel olyan dús legyen az egész, hogy ne is lássam a talajt. De ez még odébb van… 

Rengeteg körömvirág magot is el fogok majd itt szórni, mert a betonládáimban lévő föld tele van velük, ez pedig itt egy igazi túlélő:

A kúszófenyőm rohamosan terjed, de ahogy eddig minden tavasszal, idén is alaposan visszavágom. 

Az ünnepek alatt egyébként jó sok zöldet vittem haza innen, amivel dekoráltam nem csak az otthonomat, de a lépcsőházunkat is.

Nem tudom, hogy a kis sünlaknak (ITT a videó róla) lett-e végül lakója télire, nem is szeretném megnézni, majd tavasszal megemelem a tetejét, és talán kiderül… 

Na és most már mondhatom, hogy „Hol van már a tavalyi hó!” és egyúttal lezárom a tavalyi faházas évet, és nekilendülök az ideinek, de legalábbis elkezdem sűríteni a faházas látogatásokat, hogy március végén már csak a vizet és a spalettákat kelljen kinyitni!