Rózsás szalmakalapok

Kotorásztam a szekrényben és ráakadtam néhány régi, kedves szalmakalapra, amiket pár éve cicomáztam ki. A szalmakalapok nemcsak praktikusak és divatosak lehetnek, de díszített változatuk szolgálhatnak akár a veranda nyári dekorációjaként.

Amire szükségünk lesz: szalmakalap, mintás szalvéta, decotex ragasztó, szivacs, ecset, olló.

Azért kell decotex ragasztót használni, mert ez száradás után rugalmas felületet képez, idomulva a kalap íveihez, szemben a decoupage ragasztóval. Így nem fordulhat elő, hogy a kalap használata során a minta megtörik, megrepedezik.

Először vágjuk ki ollóval a mintákat a szalvétából.

Ezután válasszuk szét a rétegeket, és csak a legfelső mintás részt tartsuk meg.

Helyezzük a kalapra és vágjuk be néhány helyen azokat a részeket, amik a hajlathoz fognak kerülni. Így tud majd a szelvéte szépen a felületre simulni.

Kenjük be a kalap azon részét ragasztóval, ahova a minta egy fele kerülni fog.

Helyezzük fel a mintát, majd folyamatosan ragasztózva a többi részt, fektessük bele a szalvétát.

Majd egy apró kis szivaccsal nyomkodjuk egyenletesen a felületre, hogy ne legyen púpos vagy hullámos.

Végül kenjük át a felső részt is decotex ragasztóval (picit túl is lóghatunk a mintán, annál tartósabb lesz).

A széleket csipkével, hullámos szegéllyel is díszíthetjük.

Fotó: Barbay Csaba

Styling: Balogh Anikó

A kalapok a Lakáskultúra magazin 2009. júniusi számában jelentek meg Balogh Anikó rovatában.

Facebook
Pinterest

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

Legutóbbi bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

x  Powerful Protection for WordPress, from Shield Security
This Site Is Protected By
Shield Security