Sokféle felkérésem volt már a blog lassan 10 éves pályafutása alatt, de tárlatvezetésre még sosem invitáltak. Egészen mostanáig. Október 11-én ugyanis a Városligeti fasoron álló villában fogok a megszokottól eltérő, szubjektív tárlatvezetést tartani.
Aki volt már ilyen eseményen valamelyik múzeumban, az tudhatja, hogy ezek mindig oldott hangulatú, személyes sztorikkal fűszerezett séták, ahol az adott kiállítás művészettörténeti vonatkozásai az előadó személy nézőpontjából, különböző érdekes kapcsolódási pontokon és asszociációkon keresztül ismerhetők meg az általa vezetett csoport számára. Egy olyan program, amiben a látogató felcsipeget némi kultúrmorzsát a múltból és friss történetekkel gazdagodik a jelenből.
Ráth György (1828-1905) az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt. Műgyűjteménye révén, mely a korszak egyik legjelentősebb polgári gyűjteménye volt, széleskörű elismertséget szerzett már a maga korában. Mint rajta kívül sokakat, tevékenységében őt is a lakberendezés vezérelte.
A villában 2018. szeptembere óta A mi szecessziónk című állandó kiállítás látható, mely az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be, és teszi elérhetővé a rekonstrukció ideje alatt is a nagyközönség számára. EBBEN a videóban egy rövid betekintést nyerhettek a villába.
Szerintem minden lakberendezés iránt érdeklődőnek érdemes egyszer időt szánni rá és körbejárni a tereket, mert az egész épületnek van egy nagyon különleges atmoszférája, amiben érdemes egy kicsit elveszni.
Ha pedig velem is szívesen találkoznátok, és szeretnétek megtudni, hogy én miben látom a századforduló és a jelenkori lakberendezés közötti párhuzamot, hogy bennem mely tárgyak, bútorok, kiegészítők, minták idéznek fel valamilyen személyes emléket, vagy hogy mi a kapcsolódási pont köztem és a Zsolnay porcelánok között, akkor a szubjektív tárlatvezetésnél jobb alkalmat nem is tudnék ajánlani számotokra. Gyertek, én már készülök!
Az esemény részleteit és a jegyvásárlási lehetőséget ITT találjátok. Jegyek korlátozott számban kaphatók!
Hozzászólás