Újabb szezon a faháznál

Ez bizony már a nyolcadik, de hát ki számolja, ugye? Nagyon vártam ezt az időszakot, és mindazt, ami ezzel jár. Leginkább a természet közelségét, ami a testemnek és a lelkemnek is nagyon hiányzott már.

A vizet április elején nyitottam meg a jól bevált, megbízható helyi szakimmal, és elkezdtem belakni a faházat: feltöltöttem az alapvető élelmiszerekkel, tisztálkodó szerekkel, friss ropogós ágyneművel, terítőkkel és ruhákkal. Bár alap „készlet” mindig van a faháznál mindenből a téli időszakban (még víz is egy nagy kannában) bármi esetre. A víz megnyitásával együtt a márciusban elkezdett kerti munkákat is serényebben csináltam: metszést, aprítást, ültetést, gyomlálást, hála a jó égnek az időjárás is kedvezett ennek.

Ahogy telnek az évek, azt veszem észre, hogy egyre kevesebbet kell ebben az időszakban cipekednem, egyre ügyesebben, gyorsabban indítom el a szezont. Nyilván, ez azért van, mert a faház és a kert szép lassan ért abba az állapotba, hogy mostanra kellően komfortos és karbantartott (a maga szerénységében persze), a víznyitástól kezdve átjárja az „otthon” érzet. Meg hát én is rutinosabb vagyok már.

A bioritmusom is szépen visszaállt a hajnali ébredésekre, annyira jólesik Tündérke mellé bújva lassan elkortyolgatni a kotyogósban (rezsón) lefőtt kávét és csendben végiggondolni a napi teendőket.

Ez alatt a pár hét alatt is nagyon sok öröm ért itt, amiből most szemezgetek nektek egy kicsit, bízva abban, hogy számotokra is inspiráció a kertben/természetben töltött időhöz azokkal, akiket szerettek, családdal, barátokkal, szomszéddal, kis kedvenccel, vagy akár csak egyedül, mert olyan is kell, nekem legalábbis nagyon.

Sokszor írtam már arról, hogy évek óta hagyomány, hogy a kertész/tájépítész barátaim ebben az időszakban eljönnek és ilyenkor egy egész napot együtt töltünk. Minden alkalommal hoznak szép kis növényeket a saját kertjükből, amiket közösen elültetünk, aztán bográcsozunk egy jót. Korábbi években nagy hangsúlyt kapott a közös ültetés, együtt találtuk ki, minek hol lesz ideális helye a kertben. Most már úgy zajlik a „kertészkedés”, hogy jönnek, közösen körbejárjuk a kertet, megnézik mi minden nőtt, fejlődött, változott az előző évhez képest, majd kipakolják a növényeket.

De már teljesen rám bízzák az ültetést, és ezt a napot inkább a pihenésnek, feltöltődésnek szánjuk. A fűben, függőágyban, teraszon, erdőben járva, sok édes kutyával körülöttünk, amit egyszerűen imádok! Ők Franci kis kutyahaverjai, akik most Tündérkével is megismerkedtek, öröm volt nézni őket együtt a kertben.

Idén (is) nagy szerencsénk volt az időjárással, napsütés, kellemes tavaszi időjárás, nagyon élvezte mindenki. Az évek alatt pedig odáig jutottunk, hogy már ők sem mennek el tőlem el üres kézzel. A másoktól kapott és általam szaporított növényekből örömmel adok nekik, azt szedhetnek/áshatnak ki, amit csak szeretnének. Így is sokat köszönhetek nekik, hisz rengeteget tanultam tőlük a kertről, növényekről, a „Kisvakondok” chat csoportunkban folyamatosan inspiráljuk egymást. Ez a kis kertbarát csapat nagy kincs az életemben.

Az idei Anya-Lánya szezonnyitó hétvégét is megtartottuk, mondhatni, ez is szokás a kezdetektől, hisz mindig van egy első tavaszi éjszaka, amit Anyukám itt tölt. Egészen őszig rendszeresen jön majd megint, neki minden ilyen alkalom a pihenésről, feltöltődésről szól, és szereti, hogy ilyenkor nem kell főznie, mert itt én biztosítom a terülj-terülj asztalkámat, meg persze a kávét, amikor csak megkívánja. Ez az első hétvége éppen Anyák napjára esett, így ajándékként még kiástam neki a kertből egy vödörre való növényt. Nagyon jó érzés volt saját kertből olyan növényt adni ajándékba, ami neki még nincsen a kertjében.

Aztán persze a helyi barátokkal, szomszédokkal is újból felpezsdült a kapcsolat, végre újra személyesen találkozunk, beszélgetünk a kerítés két oldalán metszőollóval a kezünkben, vagy éppen átmegyünk egymáshoz egy kávéra (vagy pezsgőre, haha), vagy elmegyünk együtt kutyát sétáltatni. Jó érzés, hogy ebben a kétlaki életben itt is vannak olyan emberek, akikkel számíthatunk egymásra. Az évek alatt fokozatosan alakult, formálódott a faházas szociális kapcsolati hálóm, és ez is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy már a szezonnyitás első napjától lelkileg másképpen rezgek, egyfajta biztonságot adó, nyugodt üzemmódban. Így kelek és fekszem, így tevékenykedem a kertben, így dolgozom és pihenek. Na de, nézzük csak a kertet, mert az az elmúlt pár hétben – az aszály ellenére – csodásan zöldbe borult és kivirágzott!

Sokat számít, hogy itt körbeölel az erdő, vadfű van, és igyekszem olyan növényeket ültetni, amik bírják a szárazságot. Eddig egyszer nyírtam le a füvet a mindenhol (legmagasabb késállásban), és még egyszer azokon a részeken, ahol közlekedünk. Békén hagytam az ibolyákat, árvacsalánokat pitypangokat, százszorszépeket, lóheréket, hogy díszítsék a kertet.

A virágos ágyások is egyre színesebbek, bármerre nézek, szépnek látom és érzem a kertet. Persze-persze, lehetne gyomlálni a végtelenségig, meg kihúzkodni a nem kívánt magoncokat (amit csinálok is folyamatosan), de nincs bennem kényszeresség, mindent akkor csinálok meg, amikor jólesik. Ahogy korábban írtam is, idén semmilyen nagy újdonságot nem tervezek, egyszerűen csak azt szeretném rendben tartani és szépítgetni, ami már megvan.

Az élet mindig összesodor újabb és újabb kertszerető emberekkel. Ez azt is jelenti, hogy nem csak tapasztalatokat osztunk meg egymással, és megcsodáljuk egymás kertjeit, de lelkesen cserélünk növényeket is. Legutóbb kaptam fenyő csemetéket, ezeket még babusgatom, mert a kiásás, az otthon való depózás, valamint a szállítás kicsit megviselte őket.

Időközben az otthon nevelt paradicsom, paprika, és uborka palántákat is elhoztam a faházhoz, amiket fokozatosan szoktattam hozzá az itteni körülményekhez és a természetes napfényhez. Az uborkához használt komposztálható futtatóhálóról ITT írtam.

A palántákat mostanra kiültettem, a fűszernövények is szépen növögetnek az ágyásokban. Idén viszont kevesebb zöldséget nevelek, szerényebb lesz az amúgy kis kicsike konyhakert, valahogy úgy érzem, hogy most a kert (és az élet) más területeire fókuszálnék. Mint pl. a mini tavam, amiről tavaly ITT írtam.

Most 65 literről 90 literre bővítettem. Ehhez persze a vizet ki kellett merni, az összes kavicsot, követ ki kellett szedni, na meg persze a tündérrózsákat is, amik simán átteleltek. Ásóval kifaragtam a nagyobb habarcsládának megfelelő méretet, és mindent szépen visszapakoltam a helyére.

Nagy örömömre idén sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor egy kis gyík éppen inni jött a tóhoz:

Egyébként nagyon sok gyík él a kertben, ennyi még sosem volt, és mivel megszokták, hogy itt mászkálok fel és alá, nem is félnek annyira. Napoznak a teraszon, a kőládákon, a kávéspoharam mellett, a boróka ágain, valamelyik nap az egyik a házba is bejött, de végül megtalálta magától a kiutat. Olyan jó látni, hogy ez a kert ezeknek az aprócska kis élőlényeknek is otthont ad.

De a legjobb azt látni, hogy Tündérke, akit lassan 1 éve fogadtam örökbe (ITT írtam róla), a 17. életévén túl is pont olyan érdeklődve totyorog és bóklászik a kertben, mint a tavalyi szezonban. Továbbra is kiválóan alszik, jó étvággyal eszik, kiegyensúlyozott és nagyon hálás kiskutya.

Boldogság, amikor kint van velem a kertben és megnyugtató, amikor látom, hogy békésen szundikál bent a helyén a kanapé közepén.

A Franci emlékére ültetett rózsalonc elkezdte bontogatni a virágait, és bár sok kedvencem van a kertben, számomra ez a legszebb növény…

Dióhéjban ennyit, hamarosan újra jelentkezem!