Egészen pontosan november 1-én volt a hivatalos blogszülinap, de a helyzet az, hogy idén ez teljesen kiment a fejemből. Korábban minden évben nagyon készültem rá, volt élő videó, nyereményjáték, sokszor blogposzt is, aztán ezek szépen lassan elmaradtak, mert egyszerűen más dolgok lettek fontosabbak.

Tegnap éppen a faház kertjének leghátsó részén csináltam tereprendezést, mert a sok eső után az agyagos földet ilyenkor a legkönnyebb megmunkálni. Gumicsizmában dagonyáztam a rézsű tetején, és azon ügyködtem, hogy egy vízszintes ösvényt alakítsak ki, amin végre úgy lehet közlekedni, és kétoldalt a növényeket ültetni/gondozni, hogy közben nem törik ki a bokám. 

Ahhoz, hogy a földet „megfogjam”, 0. lépésként vékonyabb farönköket ütöttem le egész hosszan a fejsze lapos felével, tűzött a nap, rendesen kimelegedtem, és közben azon agyaltam, hogy milyen klassz anyag ez, csak fotózni kellene, vagy legalább elindítani egy videót… És ekkor hasított belém a gondolat, hogy 14 éves a blog, hogyan is merülhetett ez a feledés homályába!

A rövid válasz az, hogy még sosem volt olyan, hogy a novembert is a faháznál töltöm. Az idei év az első, amikor a szokásosnál is melegebb van nappal, éjszaka sincsen fagy, ezért nem költöztem még vissza  Budapestre. Főként hajnalban és este dolgozom, de napkeltétől napnyugtáig kint vagyok a kertben, csinálom az őszi (át)ültetéseket, gereblyézek, elszáradt ágakat fűrészelek, kerítést javítok, szóval teljesen más dolgokon jár az agyam, mint az előző években ilyenkor. Nem beszélve arról, hogy jó nagy részt kikanyarítottam a magánéletemnek is, amibe online formában egyáltalán nem adok betekintést, az egyetlen kivétel ez alól Franci, aki egy matricakutya, és csak akkor nincs a lábam mellett, alatt, amikor éppen alszik. 

A hosszabb válasz pedig az, hogy korábban minden DIY ügyködésemet dokumentáltam. Nagy figyelmet fordítottam a fotókra, a kompozícióra, a leírásra, ami sok idő.  Aztán elkezdtem ezt a dolgot picit lazábbra venni, és sokkal inkább magára a tevékenységre koncentrálni és abba fektetni az energiát. Sok dolgot lefotóztam, de végül nem lett belőle poszt. Egy egész listám van arról, miről nem írtam az elmúlt években. Pedig nem a lelkesedésem fogyott el, mert ahogy látjátok, azért születnek bejegyzések, inkább azt mondanám, hogy kicsit apadt, mert egy ideje felismertem, hogy sokkal jobban szeretem kitalálni, megtervezni és megcsinálni a dolgokat, mint beszámolni a munkafolyamat lépéseiről. És persze sokkal hatékonyabban haladok, ha nem kell megállnom folyton fotózni, és sokkal kipihentebb is vagyok, ha esténként nem a laptop felett görnyedek és dolgozom fel az éppen aktuális DIY projektet, hanem pihenek, filmet nézek, olvasok, podcastot hallgatok, vagy egyszerűen csak alszom.

A másik tényező pedig: a mindenféle felületen való folyamatos jelenlét. Na ez az, ami nem nekem való. Tudom, nagyon maradi vagyok ebben, de nekem a facebook és a blog bőven elég. Már az Instagram is a komfortzónámon kívül esik (de próbálkozom, most már néha reels videókat is összeollózok a fotók feltöltésén kívül), a TikTokot hagyjuk is, nem az én világom. Én az életemben, és a mindennapjaimban szeretnék folyamatosan jelen lenni, a digitális világban csak mérsékelten. Nem véletlen az sem, hogy ritkán van rólam fotó, vagy videó, egy jó ideje olyan időszakomat élem, ahol egyáltalán nem fontos, hogy magamat is toljam előre. Persze, tudom, jó az, ha arc/személy társul a mondandó mellé, de én úgy érzem, hogy elég, ha néha megmutatom magamat, mert számomra nem a külsőm a fontos ebben az egészben, hanem ami bennem van, és amit átadok ebből. 

Nekem nem az a célom, hogy még több követőm legyen, én pusztán azt szeretném, hogy aki rámtalál, vagy régóta olvas, az valamilyen formában tudjon az általam mutatott ötletekből ihletet meríteni, inspirációt szerezni, és bízom abban, hogy szemléletformáló hatása is vannak annak, amikor kiteszek, megmutatok valamit.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek aktívabb időszakaim, tényleg egy csomó ötlet van a fejemben, és az eddig lefotózott, ámde még nem posztolt anyagokat is fel szeretném dolgozni (az újra videózás is itt mocorog), de most még más dolgoknak van prioritása. A bekezdésben említett rézsű feletti ösvény is ilyen, de még kell ide hordanom köveket, és itt is lesz egy bambusz szegély, ugyanúgy, mint a rézsű alján, ami sokkal tartosabb hosszú távú megoldást nyújt…

Mindenesetre nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ennyire kedves és hálás olvasóközönség vagytok már hosszú évek óta. Nagyon örülök annak, hogy – bár bizonyos dolgokban megváltoztam az elmúlt évek alatt – még mindig tudok a billentyűzeten bepötyögött gondolataimmal, a fotóimmal, és tevékenykedéseimmel átadni valami olyan valamit, amit értékeltek. Igazán hálás vagyok ezért.

Fotó: Zai Viki