A reggeli és délelőtti napsugarak éppen a faház konyhájának és fürdőszobájának ablakait érik. Ezt egyébként nagyon szeretem, de most, hogy ez az őrült forróság van napok óta, muszáj becsuknom a spalettákat néhány órára. Így viszont semmilyen fény nem jut ezekbe a helyiségekbe, pont mikor kávét főznék a konyhában, illetve a fürdőben készülődnék…

Ráadásul az extrém módon tűző napsugarak a ház falát is telibe sütik, és a konyhaablak alatt nevelgetett kis növénykéim (mindenféle szaporítások, magoncok) ezt a hősokkot nem igazán bírják. Eddig lepakolgattam őket, vagy odaraktam egy ernyőt. Szerettem volna egy olyan megoldást, ami illik a faház egyszerű kis megjelenéséhez, és ami árnyékot vet csak abban a pár órában, amíg a nap ezt a részt éri. Pergolát, vagy előtetőt építeni nem szerettem volna, mindenképpen instant megoldásban gondolkodtam. Minimális költség, gyors kivitelezés.

Ezért a Nortene SAHARA nevű napellenzőjére esett a választásom. A 2,4×3 méterest rendeltem, de kapható belőle 3×4 méteres változat is.

Nos, ez egy pillekönnyű anyag, aminek lyukacsos a felülete, ezért a levegő nem szorul alá, és a szél sem kap bele. Az anyag egyik oldala fehér, a másik halvány drappos-szürkés. A sarkokon egy-egy madzag található, ez segít a rögzítésben.

Őszinte leszek, én ezt nem gondoltam túl: leszaladtam a pincébe, hoztam egy-egy erősebb szemescsavart, illetve egy-egy csavaros karabinert, valamint kötelet.

Két ponton rögzítettem a házhoz az árnyákolót, majd a másik két sarkot kötéllel a szemközti nagy tujáim vastag ágaira kötöztem.

És ennyi! Azt hittem, sokkal nehezebb dolgom lesz (persze, a csavaroknak előfúrtam a lyukat, meg behajtottam, meg csomóztam a köteleket), de tényleg gyerekjáték volt felapplikálni. Aminek ebben a hőségben különösen örültem.

Közben Tündérke is kijött, jóváhagyta a dolgot, pózolt egyet és kis séta után visszavonult aludni.

Néhány nap tesztelés után azt kell mondanom, hogy ez az árnyékoló nekem várakozásomon felül teljesít. Az első nap nyitva hagytam a spalettákat, a konyhába nagyon szép szűrt fények érkeztek… Az ablak alatti növényeket végre nem kellett pakolgatni, és a hajnalban alájuk öntött víz sem tűnt el, nedves maradt a földjük.

Jó tanácsként annyit mondanék, hogy mint a legtöbb anyagnak, ennek is van egy minimális nyúlása és persze a feszítő köteleknek is. Szóval pár nap után kicsit megereszkedhet, ilyenkor érdemes húzni a feszítéseken, én is megtettem. Azóta volt már nagy szél is, az árnyékoló csodásan fodrozódott, de szépen maradt a helyén. Eléggé valószínű, hogy ha idén már nem is, de jövőre beszerzem a 3×4 méteres verziót, ezt a kisebbet meg majd az autóm fölé applikálom: fekete a kicsi kocsi, és bár az erdős részen állok vele, mostanra a nagy hőségtől már nincs a fáknak lombja, amik árnyékolnák…

Na de, visszatérve a jelenlegi szituációhoz, nagyon örülök, hogy ezt kitaláltam és megcsináltam. Klassz hangulatot és egészen új karaktert ad ennek a résznek. Még a hálós anyag által vetett árnyék is újdonság a bejárati ajtón.

És ha már itt vagyok, akkor mutatom, hogy a kis paradicsomok is szépen érnek. Ezeket évek óta egyenes vagy ívelt bambuszkarókkal támasztom meg, nekem nagyon beváltak. Tipp: amikor a bambusz pár év után elöregszik, könnyebben eltörik, akkor be szoktam tűzni a szintén bambusszal fedett kerítésbe. Ott még egy darabig látszik, aztán majd úgyis ráfut a növényzet…

Most pedig megyek, és lefőzök egy isteni kávét a rezsón a szórt napsugaraktól fényes konyhában.

A bejegyzésben bemutatott Nortene termékeket megvásárolni webáruházakban, barkács- és gazdaboltokban, kertészeti boltokban és további Nortene pontokon van lehetőségetek. Keressetek rá a termék nevére, és fel fognak jönni az árak és az árusító helyek.

További Nortene termékeket és inspirációkat a márka fb oldalán és Insta oldalán találtok. 

A bejegyzés támogatója:

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Shield Security által védett