Ritkán látni tőlem merész színeket, mert alapvetően a finom, lágy árnyalatokat kedvelem, de ez nem jelenti azt, hogy időnként nem szeretek kísérletezni, kipróbálni egy-egy érdekes színt.
Talán emlékeztek, hogy tavaly decemberben az előszobai fekete-fehér festett dalmata mintákat lecseréltem színes, vidám, trópusi banánleveles tapétára (ITT). Sőt, érdemes egészen a kezdetekig visszamenni, amikor beköltöztem (ITT) és amikor először estem neki az előszobának (ITT).
A tapétázással a rózsaszín árnyalatai mellé így bekerült a sárga is, ami üde színfolt az előszoba egyik oldalán és nagyon szeretem:
A másik fal viszont ehhez képest teljesen kopár, bár a tükörben bizonyos szögből visszaköszön a tapéta mintája.
Úgy gondoltam, hogy egy kis sárga jól mutatna itt is, de tényleg csak egy kicsi, a tükör mögötti falrészen. Sőt, a teljes felület helyett csak 1 méter magasságig képzeltem el a sárga színt, ezzel is kicsit megtörve az ajtók, nyílások és a tükör függőleges párhuzamosainak egymást követő sorát.
Így a tükör leakasztása után, felragasztottam a maszkolószalagot és felkentem az okkersárgás színű festéket, ami a Poli-Farbe Platinum Decor falfestékei közül a Sárga Pillangóvirág D70S fantázianevű árnyalat.
Maga a festés pikk-pakk megvolt (két rétegben vittem fel a színt), és száradás után rögtön vissza is került a tükör.
Persze, lehetne egészen körbe is festeni a színt, de mivel nálam 6 (!!!) ajtó/ajtónyílás is van az előszobában, így túl sok lenne a „megszakítás” benne. Ráadásul három ajtón elég meghatározóak a fekete dekortapasz keretek, nem akartam tovább bonyolítani a dolgot horizontális metszéssel, vagy egyéb geometrikus cifrázással.
Ennyi kis színfolt pont jól mutat itt, akárhonnan is nézem, pláne, hogy az aranyszínű kilincsek, keretek, bútorlábak itt-ott összecsillannak vele.
A sárga egyébként serkenti az agy működését, energetizál, ami jól jön majd minden elindulásnál, amikor vetek még néhány pillantást magamra a tükörben.
Egyébként őszintén nagyon meglepett, hogy a Facebookon ilyen nagy sikere volt a sárga színnek, köszönöm szépen a sok kedves hozzászólást és véleményt, nagyon motiváló számomra.
A bejegyzés támogatója:
Ez aztán a radikális változás. Tudom,tudom, csak egy kis kaland… De , szerintem az eddigi fegyelemhez képest ez nagy fordulat. Nagyon szép lett. Jókedvű változás. Simogató és mégis élénkítő.
Örülök, hogy tetszik 🙂
Szerintem fantasztikus lett! Merész vállalás, de néha ki kell lépni a komfortos pasztellből! 🙂
Köszönöm 🙂
Kedves Juditu,
ez remek, passzol, harmonikus! Köszönöm, hogy viszed ezt a blogot, mikor már oly`sokan feladták hasonló törekvéseiket. Örömmel olvasom a bejegyzéseidet , különös tekintettel az Dombtetei`Házra – legszebb gyermekéveimet töltöttem egy hasonlóban, ami azóta szölöbirtokkal együtt eladásra került…
szeretettel:Eszter
Köszönöm Eszter, hogy ezt leírtad 🙂 Nehéz egy blogot folyamatosan értékes tartalommal feltölteni, így nekem is vannak erősebb, gyengébb, intenzívebb és lassabb időszakaim, de mindig motivál, amikor ilyen kedves visszajelzést kapok. A faházas kötődést megértem, én a régi családi házunkat fájlalom nagyon, a kis tetőtéri szobámmal…
Szia Juditu!
Nagyon tetszenek az ötleteid és a megvalósításuk. Tudnál nekem abban segíteni, hogy mivel lehet egy felületet jól zsírtalanítani festés előtt?
Nagyon köszönöm,
Melinda
Milyen felületre gondolsz pontosan?
Nagyon merész, de oda való az a szín. Van még terv a sárgával :-)?
Zsuzsa
Egyelőre ennyi, aztán majd még meglátom, hogy lesz-e valami új ötlet 🙂