Végre! Ez az egyik legrégebben tervezgetett projektem, gyakorlatilag azóta a listámon volt, hogy megvettem a faházat. Most végre abba a fázisba ért a dolog, hogy érdemben is tudok róla írni, és fotókat mutatni. 

Kezdem az elejéről. Ezt a kert végében magasodó, csappal ellátott állványos vízgyűjtő tartályt még az előző tulajdonosok építették. Ebbe szivattyúzták fel a vizet és itt zuhanyoztak, amikor még nem volt a házban víz. Később azonban már csak kerti zuhanyzóként szolgált, az utóbbi években viszont már láthatóan nem volt használva. Ez a fotó azon a napon készült, amikor két éve ősszel átvettem a kulcsokat…

Ebből a monstrumból egy-egy esőzés után a félig elzárt csapon keresztül mindig csepegett ki az esővíz, ezért rendszeresen tettem alá edényt, lavórt, hogy a vizet felfogjam, és ebből locsolgattam a virágokat. Az állvány praktikus volt amúgy a szárítókötél kifeszítésére, haha. 

Végül ez a vízgyűjtögetés adta az ötletet is, hogy lebontás után magát a tartályt mindenképpen újrahasznosítsam, méghozzá az eresz közelében elhelyezett esővízgyűjtő formájában. Ehhez csak szét kell kapni, berakni az új helyére és készen is vagyok, na persze…

Csakhogy a tartály állványzata mellett, nem tudni miért, de kijön a vízvezetékem és ugyanitt vissza is fordul (szóval majd ezt is egyszer le kell vezetni a föld alá), és ez a lebontást nehezítette. Ha az állványt nem megfelelően bontjuk, akkor magával ránthatja a vízcsövet és szép kis szökőkutam lenne itt. Persze, a víz a kert egy másik pontján elzárható, csak akkor egy újabb macerás kör lenne, mire megjavítjuk a sérült részt.

Az első terv az volt, hogy a jóvágású, erős legényekkel, akik a pergolát is bontották tavaly (ITT), majd pikk-pakk szétkapjuk. Aztán egy óra tanakodás után realizáltuk, hogy hiába van itt a 3×11 fokos univerzális létra, ami cseresznyeszedéshez ideális, az önmagában kevés lesz hozzá és a 115-ös flex sem fogja elvinni a zártszelvényeket. Némi bátorsággal ugyan neki lehetett volna ugrani a feladatnak, de az a fránya kiálló vízcső mindenkit visszatartott ettől.

Tehetetlenségemben (meg elkeseredettségemben) felhívtam a pár házzal odébb lakó kedves hegyi szomszédomat, aki megmentette a helyzetet, hisz rögtön ajánlott is két helyi szakit az ügy megoldására. Na, ők aztán tényleg pikk-pakk szétkapták az egészet, olyan rutinnal csinálták, hogy leesett az állam. A poszt végén mini videóban látható a művelet.

A nagyobb, vastagaabb elemeket egy megfelelő méretű sarokcsiszolóval feldarabolták, a vékonyabbakat kértem, hogy hagyják meg nekem, szívesen eldarabolgatom a kis flexemmel, amiről korábban már ITT is írtam.

A sokadik szelvény elvágása után azért a vágótárcsa rendesen megkopott, ezt mindenképpen cserélni kellett egy újabbra. 

 

A hosszú fémeket egyébként azért kellett rövidebbre vágni, hogy beférjenek az autóba és le tudjuk majd adni fémhulladékot gyűjtő telepen.

Lássuk a tartályt!

Ennek a belseje korábban festve lehetett, a belső széleken egyértelműen látszódott a pergő festék. Spaklival és vízsugárral amennyire csak lehetett kitakarítottuk, és az alsó részen lévő kivezető nyílást egy dugóval és tömítő ragasztóval elzártuk. Az oldalsó csap részét pedig alaposan kisikáltuk. 

Az első felállításkor csináltunk vízpróbát (slagból engedtünk bele vizet), ellenőriztük a csap működését, hogy megfelelően lehet-e nyitni/zárni.

Mivel a négy lábból kettő nem betonon, hanem az agyagos földön állt, így azok előbb-utóbb várhatóan megsüllyednének. Bár így a háztól elfele dőlne a tartály, ami még a jobbik eset.

Mindenesetre valami alátámasztást kellett mielőbb eszközölni. Egy-egy nagyobb betonlap tökéletes megoldás lenne alá, de ilyenem nem akadt kéznél, viszont volt egy adag térkövem, amit a medence alapjának újrarendezésekor bontottunk ki (ITT), arra gondoltam, hogy a puszta földnél még – akár csak átmenetileg is – ez a kis kocka mindenképpen jobb megoldás.

Szóval lekaptam a tartályt a keretről, majd kiméregettem, kiszámolgattam, hogy jön ki jól a lépés a lábak alatt, majd vért izzadva feltörtem csákánnyal az agyagos, száraz talajt (ásó szóba sem jöhetett), amit aztán elegyengettem és elkezdtem szorgalmasan pakolni a térköveket.

Igyekeztem úgy rakni, hogy egy teljes kocka kerüljön egy láb alá.

A keret kifelé néző részén 3 szelvényt még levágtam és lecsiszoltam a kis flexemmel, hogy semmiképpen ne okozzon balesetet.

Aztán ismét visszakerült a tartály a helyére, technikásan, de egyedül sikerült rávarázsolnom.

A Szüleim sufnijában találtam két darab régi szúnyoghálós keretet (nemrég cserélték újakra az ablakokon), és ezeket elhoztam, hogy lefedjem vele a tartályt. Így nem potyog bele a levél, és a kisállatok sem tudnak belejárni inni. 

Illetve az ereszből kimosott ilyen-olyan koszt is felfogja (egyébként abban is van a kivezetésnél egy szűrő, de azért ez-az átjön rajta:

Magát a bevezető csövet egy régi sodronnyal fogattam a tartályhoz, éppen csak annyira, hogy mondjuk egy nagyobb szél le ne vigye, de a keretes hálót még ki tudjam alóla venni, amikor takarítom. 

A szúnyoghálót mindenképpen fel fogom újítani (hasonlóan, mint ITT), mert most sok helyen sérült, szakadt, és a keretének is szeretnék valami szép színt adni. A tartály is eléggé foltos, így természetesen majd azt is átfesteném, vagy átfújnám, hogy ne csak a tartály funkciója érvényesüljön, de a megjelenése is szép legyen, már amennyire egy esővíz ekkora méretű gyűjtőtartálya szép lehet.

Közben az első nagyobb csapadék is leesett, ami 2/3 részig töltötte a tartályt. Apukám szerint egy túlfolyó csap is kellene felülre, szerintem viszont az enyhe kifele dőlés és a közel 1 köbméteres űrtartalom miatt ez nem feltétlen indokolt, de lehet ezt a nézőpontomat az első túlcsordulásnál majd revideálom.

Az alátámasztást biztosító kis térkövek a fellazított agyagos talajon a súlytól persze kicsit meg is süllyedtek, de sokkal rosszabb lett volna a helyzet, ha ez a kis kövecske sem nyújt alátámasztást. Haha, Apukám már mondta, hogy van két nagyobb betonlapja, ha kellenek, hozhatom, úgyhogy szerintem majd élek a lehetőséggel, mert hosszútávon azt érzem jobb megoldásnak.

Az eddig leírtak nagy részét mini videókon is megnézhetitek:

A kiálló vízcsőhöz odaraktam egy műanyag kerti asztalt, már csak azért is, hogy véletlenül se menjünk neki, illetve a földdel egy szintben elvágott, éles vasakba ne lépjünk bele. Ezeket majd még kezelésbe kell vennem…

Most persze a szárítókötelemet nincs hova kifeszíteni, de majd biztosan találok arra is megoldást, mert imádom itt a szabadban szárítani a frissen mosott ruhákat, ágyneműket.

A víztartálynak a háló javítással és a festéssel még biztosan lesz folytatása itt a blogon, még idén mindenképpen szeretnék ennek a projektnek pontot tenni a végére.

A bejegyzés támogatója: