Szorítottunk egy kis helyet az új „irodának” a hálószobánk egyik sarkában. Semmi különös, csak kellett egy asztal, ahol az új ambíciók kibontakozhatnak. Mégis sikerült az alig 1 m² helyen olyan sarkot kialakítani, ami végül egészen különleges lett számunkra.

Persze, ahogy az lenni szokott, megint nem akartunk sokat költeni a dologra, így az asztal lapja végül az Ikea Fynd részlegéről szerzett szekrényajtó lett. Be is rendeztük az új munkaterepet: rákerült az új monitor, a hangfalak, a laptop, és egy asztali lámpa.

A fal viszont borzalmas volt, tele fehér glett pacákkal. Nem túl inspiráló így bármit is csinálni az asztalnál. Ezért egy kis brainstorming után (amiben az üzenőtáblától kezdve, a mágnesfalon át, a festett ablakon keresztül mindenféle felvetődött) kitaláltuk, hogy saját fotókkal fogjuk díszíteni, méghozzá nem is akármilyenekkel!

Kb. 3-4 hónappal ezelőtt Borostás Úr elkezdett Apukám régi Praktica gépével fotózni. Azelőtt sosem fotózott fekete-fehér filmre, de amióta befűzte a 36 kockás tekercset, mindenhova vitte a gépet, és fotózott, amikor úgy érezte. Aztán kitalálta, hogy a negatívot ő fogja előhívni. Úgyhogy én szorgalmasan beszereztem a hozzávalókat, ő pedig esténként állig lehúzott sapkában gyakorolt, hogyan lehet full sötétben a filmet megfelelően az előhívó tankba juttatni.

Pár ilyen gyakorló este után a fürdőszobában előhívta a negatívokat (na ezért is jó az ablaktalan, rossz alaprajzi elhelyezésű panelfürdőszoba sötétszobának, mert no way, hogy oda a természetes fény bármilyen módon bejusson).

A saját nagyítás majd egy következő lépcső lesz az analóg fekete-fehér fotózásban, most a negatívokat beszkenneltettük. A legjobbakat kiválogattuk, megvágtuk és a terv alapján elrendeztük. A képek mellé beválogattunk még két fotót, amik digitálisan készültek, ezeken egymást fotóztuk. Aztán fotópapírra kinyomtattuk a képeket, paszpartuzás, falfurkálás és kész is!

Azért nem árt előre megtervezni az elrendezést, pl. papírlapok felragasztásával.

Önmagában a keretezett fekete-fehér fotókból álló fali dekoráció nem nagy durranás, de ez sokkal több számunkra, mint képek a falon. Benne vannak, azok a helyszínek, ahol az elmúlt évben kirándultunk, benne van életünk első fekete-fehér filmes élménye, és benne van az is, ahogy az objektíven keresztül látjuk egymást. Persze a keretek miatt egyáltalán nem úsztuk meg olcsón a dolgot, de végülis az eredmény miatt megérte!

Az ágyról éppen rálátunk erre a falra, és az elmúlt pár éjjel rendszerint úgy feküdtünk le, hogy azt kérdeztük a másiktól: „Te is a fotókat nézed?”