Tanácsadásnak indult, babaszobatuning lett abból a munkámból, aminek tervezgetésébe még tavaly fogtam bele. Nem siettük el a dolgot, de maga a kivitelezés néhány nap alatt lezajlott! Most megmutatom, milyen volt a kiindulási állapot…

__Moodboard

Általában (sőt mindig) szeretek szépen fotózott képeket feltölteni a blogomra, de mivel ennél a látogatásnál nem volt nálam a fényképezőm, így most kivételesen a tablettel készített fotókat tudom csak prezentálni.

__20131010_105615

__20131010_105553

A szoba maga 12.5 m2, két ablakkal, elég jó adottságokkal. A fal árnyalata vajszínű volt, amit Micimackós karakterek matricái díszítettek. Tudtam, hogy ezek biztosan nem kapnak helyet az új szobában, nem csak azért mert én sem szimpatizálok velük, de a nemsokára 3 éves Rózinak másképpen képzelte el Anyukája is a babás szobát.

__20131010_105604

Átbeszéltük, hogy mi az ami marad és mi az amiben szabad kezet kapok. Gyakorlatilag az egyetlen biztos megmaradó elem a kétajtós sarokszekrény és a mellette lévő pelenkázó szekrény, amit a hátsó elem kivételével kismélységű pakolós szekrénnyé lehet alakítani.

__20131010_105625

Ezen kívül minden változhat, természetesen a kis tulaj igényeinek figyelembe vételével, aki megmondta, hogy KÉK falszínt szeretne, amitől elsőre hallásra rögtön dobtam is egy hátast.

__20131010_105630

A kiságy helyett új kell, mert egy ekkora lány, már nem alszik kiságyban! Sőt, nem is akármekkora ágyban gondolkodtunk: olyanban, amit nem kell majd 6 év múlva megint lecserélni, aminek van ágyneműtartó része, ahova mást is lehet majd pakolni (pl. játékokat, plédet, stb.). Ez tehát egyedi tervezést igényelt, és ha már nem kész áruházi darab, akkor miért ne rakjunk bele még egy kis extrát?

__EmmaRoza_terv

A 3D tervvel nem vacakoltam sokat, csak a lényeges elemeket pakoltam bele, és inkább a Pinteresten kezdtem el inspirációkat gyűjteni (ITT megnézhetitek), amiket kinyomtatva Rózi elé raktunk és amire rábökött a kisasszony, az bekerült a szobába. Hát így sem fogtam bele egy szoba tuningolásába, ez ám a kihívás 🙂 Rózi igényei szerint kellett: csillag, felhő, esőcseppek, falon lógó plüssök, KÉÉÉÉK, meg sok párna és valami sátorféle, ami alá időnként be lehet bújni!

__inspiracio

Készítettem egy moodboard-ot, ami igazából a hangulatot hivatott átadni mind színekben, mind a bekerülő tárgyakban, mintákban.

__Moodboard

Aztán jöhetett az asztalos, a festő és a villanyszerelő, na és persze én! Az átalakulás részleteiről és persze a végeredményről is hamarosan beszámolok Nektek.

__CSC1877

De, aki nagyon kíváncsi, vegye meg a csütörtökön megjelenő A Mi Otthonunk magazint, mert abban is lesznek izgalmas részleteket a kész szobáról!